„A betyárok rablók, haramiák, lókötők, zsiványok, vagyis közönséges bűnözők voltak a hatóságok előtt, akik ellen szigorú rendszabályokat kellett hozni, akiknek a bűntetteikért bűnhődniük kellett. A nép azonban máshogy ítélte meg őket…” Savanyó Józsi, a Bakony utolsó híres-hírhedt „jó” betyárja köré is rövid idő alatt legendák, betyártörténetek szövődtek.
A Savanyó Józsi, a jó betyár című, 2006-ban megjelent kötet szerzője, Sipőcz József veszprémi tanár „érintettség okán” írt könyvet Savanyó Józsiról, ugyanis a 19. század végének hírhedt bakonyi betyárját a rokonának mondhatta, dédanyjának a bátyja volt. Szentgál környékén még ma is élnek Savanyó és Sipőcz leszármazottak.
Ifj. Savanyó (Savanyú, Savanyu) József (Józsi, Jóska) hírhedtté vált betyár 1841. szeptember 12-én született a Celldömölk környéki Izsákfán és 1907. április 9-én halt meg. Az öreg betyár testvérénél éldegélt a Tótvázsony melletti Sós-pusztán r, s önkezével vetett véget életének, mert nem engedte, hogy amputálják a lábát, ám a rendkívüli fájdalmakat már nehezen viselte.
Savanyó Józsi búcsúlevelet írt pesti barátjának, Kaiser Dezső kávéház-tulajdonosnak:
„Az örök hazámba költözködni szándékozom, mert amióta a rabságból hazaérkeztem, nem volt egy nyugodt percem; részint betegeskedtem, részint az unalom megtört, tehát én az élők közt nem akarok maradni”.
Savanyó Józsi, a juhászbojtárból lett bakonyi betyár a legenda szerint pallérozott beszédű, jó íráskészségű, „furfangos ember” volt, aki öt nyelven beszélt; magyar, szlovák és német nyelven jól, de megérttette magát olaszul és franciául is. Sipőcz József szerint fiatalabb korában Savanyó Józsi néhány évig szolgált fűtőként, majd pincérként olasz és francia hajókon az Adrián és a Földközi tengeren.
A nevezetes betyár sírja Tótvázsonyban van; szinte mindig található rajta friss virág, a bándi betyárbandérium pedig minden évben megkoszorúzza és „régi szokás szerint pályinkával locsolja meg” a sírt.
Sipőcz József a könyv bemutatóján elmondta: Savanyót tíz éven át – 1875-1885 között – nem tudták elfogni a pandúrok, mert segítette, bújtatta a szegény nép, de még a pandúrok körében is voltak „üzenői”. Savanyó Józsit ugyanis – a néphagyomány szerint – nem zsivány, útonálló banditának tartották, hanem betyárnak, azaz a rablott javakat szétosztó, a szegény családokat segítő „földönfutónak”, számkivetettnek.
Savanyót a „szegények jótevőjeként” emlegették a Bakony, a Balaton vidékén, s így él ma is a nép emlékezetében – vélekedett legendás rokonáról a szerző, hozzátéve azt, ami szintén lényeges; embert sosem ölt. Sipőcz József szerint valószínűen ennek is köszönhette a betyárvezér, hogy „csak” életfogytiglanra ítélték, noha az ügyész halált kért rá.
A Savanyó Józsi, a jó betyár című kötet első felében a szerző a korabeli bírósági dokumentumok alapján mutatja be az utolsó bakonyi betyárvezér „viselt dolgait”. Savanyó Józsi és bandája főleg Vas, Veszprém és Zala megyében követte el a rablásait, de nem egyszer átrándult Somogyba és Győr-Moson-Sopron megyébe is. A bíróság 29 rendbeli rablás, tolvajlás, kifosztás, testi sértés miatt ítélte el a bakonyi betyárvezért.
„1877. december 5. Szentivánfa
Savanyó István a folyosón őrködött, Savanyó József és Farkas pedig bementek Bezerédy Antal szobájába, és a háziurat pénzének átadására szólították fel. A megszeppent ember adott is át némi pénzt, de Savanyó ezt kevesellte. Puskájával jó nagyot rávágott Bezerédy vállára, mire az megrémült, és az összes készpénzét átadta. Savanyó nem elégedett meg ennyivel, magához vett még néhány arany- és ezüsttárgyat, egy lancester fegyvert, majd utána eltávoztak a kastélyból.” (Sipőcz József: Savanyó Józsi, a jó betyár)
A könyv második fele a híres betyárt övező legendákról, anekdotákról és dalokról szól, de érdekes leírások találhatóak a kedvenc csárdáiról is.
A közölt dokumentumok szerint Savanyót, a „jó betyárt” nem is a falvak és puszták szegény népe, hanem egyik – ellene bosszút forraló – társa adta a pandúrok kezére. Életfogytiglani börtönbüntetéséből húsz évet töltött le Illaván (a mai Szlovákia), s jó magaviselete miatt 1906-ban szabadulhatott. Figyelmet érdemlő az is, hogy személyesen a váci püspök – gróf Csáky Károly Emánuel – járt közben azért, hogy „Savanyó, a jó betyár” 20 év után kegyelmet kaphasson.
Sipőcz József beszámolt arról is, hogy annyi dokumentum került újólag is még a kezébe, hogy máris tervezi a kötet bővített kiadását, de könyvet ír egy másik bakonyi betyár, Oroszlán Pali „viselt dolgairól” is.
Leghíresebb betyárvezérek az Alföldön Rózsa Sándor, Zöld Marci, Angyal Bandi; a Dunántúlon, Zala, Somogy és Veszprém megyében Sobri Jóska, Milfajt Ferkó, a Patkó testvérek, és az utolsó betyárok, Savanyó Jóska és Oroszlán Pali.
