A hideg senkit se riasszon el, ez a hétvége is bővelkedik kalandokban. Választhatjuk, hogy fejünket törjük kicsit, és megmérközünk a Polgár-lányokkal a sakktábla mellett, megismerkedhetünk az Iparművészeti Múzeum titkaival is. Ki ne hagyjuk a Jethro Tull koncertet, és hagyjuk magunkat elcsábítani a Macskakiállításon. – Programajánló hétvégére
DEBRECEN„Vajon mit hallgatott II. Rákóczi Ferenc?”
2011. november 19. 19:00
Héjja Bella énekel és tárogatón játszik, Náray Máté pedig zongorázik a Debreceni Romkertben, felidézve II. Rákoczi Ferenc életét.

BUDAPEST
Aquaprofit-Polgár Sakknap
2011. november 19.
Egész nap különleges, ingyenes programok és játéklehetőségek várják az érdeklődőket a Magyar Telekom Székházban.
korábbi évek legsikeresebb sakk eseménye folytatódik! A három különböző kontinensen élő Polgár testvér kizárólag ezen a napon lép fel együtt, mégpedig Magyarországon, az Aquaprofit-Polgár Sakknapon, ahol Judit, Zsuzsa és Zsófi idén is adnak 100 táblás szimultánt.
A szimultán mellett sakkoktatást is tartanak a Polgár lányok, három teremben, három különböző szinten.
Az idei sakknap egyik leglátványosabb újdonsága az ún. Élősakk lesz, melynek keretében a sakkfigurák Makány Márta által tervezett ruhakölteményekbe öltöztetve kelnek életre a lányok vezetésével.
Ismét megrendezésre kerül gyermek sakkverseny, mellyel párhuzamosan kezdődik a Polgármester szimultán, ahol meghívott vezető tisztségviselők értékes nyereményért küzdenek a Polgár lányok ellen.
Az eseményen neves közéleti szereplők is megmutatják, mire képesek a sakktábla mellett. Judit ellenük bekötött szemmel is sakkozik, majd a snell játszmák keretében a lányok 5-5 perces partikat játszanak sorsolt ellenfelek ellen.
Az esemény minden programja ingyenes.
BUDAPEST
Épületséta az Iparművészeti Múzeumban
2011. november 19. 15.00
Különleges, rejtett értékeket felfedező épületsétára invitálja látogatókat az Iparművészeti Múzeum.
Az épületséta során a látogatók máskor nem látogatható helyeket is bejárva megismerkedhetnek az épület történetével és stíluselemeivel.
A séta 15.00-kor kezdődik, gyülekező a jegypénztárnál.
Előzetes bejelentkezés: 06 1 456 5107
Részvételi díj: 800 Ft/fő (csak a sétára érvényes belépő) vagy 2000 Ft/fő (a múzeum kiállításaira és a sétára is érvényes belépőjegy)

PÉCS
Megújult a pécsi egyetem botanikus kertje
2011. november 19-től
Befejeződött a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Botanikus Kertjének felújítása. Az európai uniós és állami forrásokból finanszírozott, fél évig tartó munkálatok keretében újjáépítették a kert növényházait, felújították pálma- és kaktuszházátAz építkezéssel különböző klimatikus környezetet biztosítottak az üvegházi gyűjteményeknek és lehetővé tették e létesítmények energiaigényének mérséklését.
A kivitelezők központi ciszternát készítettek és korszerűsítették a botanikus kert mintegy 2,5 kilométer hosszú öntözőhálózatát, amellyel jelentősen csökkenthető a vízfelhasználás. Emellett felújították a kényes növények fűtés nélküli fagymentes tárolását szolgáló holland ágyást, a szaporítóanyagok tárolására való helyiséget, és rendbe tették a kerti tó környékét is. A kertben denevérodúkat, etetőket és költőodúkat helyeztek el az állatok védelmében.
Az 1952-ben létrehozott, 1989 óta védettséget élvező botanikus kert 4,5 hektáron terül el. Gyűjteményében jelenleg több mint 7000 féle növény található, ebből a szabadföldben 4500, az üvegházakban 2500 féle kapott helyet. Az egyedek száma több mint 100 ezer, az előforduló védett vagy fokozottan védett fajok száma 350. A kertben megfigyelt 66 állatfajból 60 védett.

BUDAPEST
Kayhan Kalhor, Madjid Khaladj & Ensemble
2011. november 19. 20:00
Majdnem pontosan egy évvel első magyarországi koncertje után tér vissza a Trafóba a legjelentősebb iráni zenészek egyike, Kayhan Kalhor. Míg tavaly egy New York-i vonósnégyessel aratott hatalmas sikert, ezúttal egy tradicionális együttest hoz magával, melynek tagjai korunk legkiválóbb perzsa zenészei. Kayhan Kalhor, akit világszerte a kamancheh, az iráni hegedű legavatottabb mesterének tartanak, nemcsak a radif (klasszikus perzsa zene) hagyományt, hanem származásából adódóan a kurd zenét is műveli kora gyermekkora óta. Jelentősebb együttműködései között említhetjük a Ghazal Projektet (melyben a Trafó indiai sorozatában már bemutatott Ustad Shujaat Khan szitáros a partnere), a Yo-Yo Ma által létrehozott Silk Road Ensemble-t, vagy a Masters of Perisan Music-ot, ahol a legjelentősebb iráni énekesekkel, Mohammad Reza Shajariannal és Shahram Nazerivel játszik együtt.
Zenéjével kapcsolatban a perzsa szó alkalmazásával arra az ősi kultúrára utal, melynek sem Irán, sem az USA politikájához nincs köze. 2003 óta ismét Teheránban él.
Madjid Khaladj amellett, hogy Irán legkeresettebb ütőhangszerese, nemzetközi együttműködései is említésre méltók. Zenélt többek között Zakir Hussain, Ry Cooder, Kudsi Ergüner és Trilok Gurtu társaságában. A párizsi Cité de la Musique-ban, a baseli zeneakadémián tanít hangszerén, a tombakon.
A zenekar tagjai:
Kayhan Kalhor – kamancheh / iráni hegedű
Majid Khaladj – tombak
Hossein Alishapour – vocal / ének
Ali Bahrami – santoor
BUDAPEST
TICA és Tradicionális Nemzetközi Macskakiállítás
2011. november 19-20
TICA és Tradicionális Nemzetközi Macskakiállítást rendez a Macskamánia Egyesület – án Budapesten a Lurdy házban. A kiállításon naponta 400 hagyományos és amerikai ringes bírálatra benevezett különleges macska, állatorvosi tanácsadás, gyerekprogramok, táp és felszerelés – vásár várja az érdeklődőket.
A látogatók örömére a külföldi tenyésztők is gyönyörű állatokkal jönnek el a kiállításra, akik szebbnél szebb cicákat versenyeztetnek.
A macskák mellett törpenyulak, vadászgörények és kis rágcsálók is részt vesznek a rendezvényen.
A táp és felszerelés gyártók is szép számban képviseltetik magukat, akik óriási kedvezménnyel árusítják a termékeiket.
Lesz mézeskalács készítő, lufis, jósnő, bögre árus – illetve különböző cicás termékeket lehet vásárolni a két nap alatt.
Nyitva: mindkét nap 10-18.
Belépőjegy a helyszínen váltható. Felnőttjegy: 700 Ft, gyermekjegy: 400 Ft.
