Tóth Krisztina lép a színpadra,. hogy az érdeklődők ”közelebbről” is megismerhessék a Versek szódával rendhagyó irodalmi sorozat keretén belül február 23-án.
Versek szódával – avagy Költők másképp – Negyedik előadása
A Magyar Írószövetség és a Budapesti Kamaraszínház havi rendszerességgel jelentkező rendhagyó irodalmi sorozat következő vendége Tóth Krisztina lesz február 23-án a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. Az előadások 19.30-kor kezdődnek.
Az esteken elismert kortárs költők lépnek színpadra, és „hétköznapi” vagy éppen „nem hétköznapi” oldalukról mutatkoznak meg. A minőségi borhoz szódát töltenek, ha üdítőként kívánják fogyasztani. Ezúttal a költők alkotásaihoz „töltenek szódát”, hogy oldottabb, teljesebb képet adjanak hobbijuk, kedvenc időtöltésük, más művészeti tevékenységük megjelenítésével.
A költőket Lázár Balázs színművész és költő, a találkozók házigazdája és moderátora faggatja életükről, művészetükről, passzióikról, miközben szódát szürcsölgetnek és váratlan eseményekbe sodródnak. Egy-egy ilyen alkalommal maguk a nézők is részeseivé válhatnak ezeknek a produkcióknak. Hiszen a repertoár sokszínű lesz: zene, vetítés, dzsúdó, fafaragás, tánc, futás, kabaré, gasztronómia és még sok minden más, na meg persze versek minden mennyiségben.
A további részleteket fedje jótékony homály.
A program sorozat jellege lehetőséget ad egy rendhagyó játékra is. Ezekre az estekre a meghívott költők magukkal hoznak egy-egy rövid jelenetet, amiket a sorozatrendező Léner András összegyűjt, s az utolsó (júniusi) alkalomra önálló darabot gyúr és rendez belőlük.
Az első három pótszékes előadásról képes összefoglalót – valamint a többi előadásról részleteket a Költők másképp weblap Galéria ovatában találhat minden kedves érdeklődő.
Tóth Krisztina: Porhó
Harminckettő hogy telhetett?
Hogy múltak el napok, hetek?
Letelt,
s hitelt
nemigen ad már a jelen.
Nem voltam benne még jelen,
úgy múlt
a múlt,
annyi idő, hogy szinte sok.
De ért már más is, mint e sokk:
hold is,
nap is
pólyálta hűlő életem,
s amit nem tettem, tervezem
e lét
felét
leélve: őrzöm arcomat,
s eleddig nem zuhant sokat
csecsem
becse,
sőt, egy bocsom is van (de szép!),
beszélni is kezd majd ez év
telén
talán,
de hogy mi történt, mire volt jó
harminckét éven át e porhó,
havam,
hevem
hová gomolygott nyomtalan,
és ugyan hol, ha nyoma van,
szivek,
szavak
mélyén mi ülepszik, mi lesz,
így fog eltelni, élni ez?
Vagy túl
a túl
bonyolult léten, túl ezen
egyszercsak majd megérkezem
s ittlétemet
átlátom ott ?!
