„Minden nyomorúságunk ellenére egyelőre élünk, és ez csodálatos.” Boldogság és kívülállás az „érett férfikor művében”. Kun Árpád Boldog Észak című Aegon Művészeti Díjas műve egy hamisítatlan nagyregény.
Az Aegon Magyarország a Művészeti Díj és a hozzá kapcsolódó események révén eddig is sokat tett azért, hogy közelebb hozza az olvasókat az igényes kortárs irodalomhoz, és segítsen felszámolni azt az elképzelést, hogy a „minőségi” irodalom csak kevesek ügye, nehezen olvasható és még nehezebben érthető. „Feltett szándékunk, hogy biztosítsunk egy olyan szakmai irodalmi díjat, amely kizárólag a teljesítményt értékeli. Az a célunk, hogy a díjat megkapni és a legjobb tíz közé kerülni egyaránt dicsőség legyen!” – mondta Zatykó Péter, a díjat alapító társaság elnök-vezérigazgatója az Aegon Művészeti Díj átadóján.
A 2014-es díjazott mű újabb bizonyíték arra, hogy érdemes és izgalmas kaland kortársat olvasni: vudu istenek, kerekesszékben versenyző idős norvégok, sivatagi forróság és a gleccserek hidege, mágia és racionalitás találkozik ebben a kontinenseken átívelő történetben, ahol a főhős, egy fekete bőrű európai önmagát keresi országokon-városokon át, de mindenhol kívülállónak érzi magát mindaddig, amíg meg nem találja a szerelmet.
A 2013-ban a Magvető Kiadónál megjelent mű visszhangjában többször kiemelik az irodalomtörténészek és a kritikusok, hogy szinte hagyományok nélküli a magyar irodalomban az az írói nyelv és szemléletmód, amely Kun Árpád sajátja – család-, utaztató-, identitás- és fejlődésregényként jellemzik a Boldog Északot. Ugyanilyen szokatlan az az írói gesztus, hogy a boldogságról ír, a boldogságot választja témájának. Ahogy egy interjúban az író fogalmazott: „Minden nyomorúságunk ellenére egyelőre élünk, és ez csodálatos.”
Kun Árpád József Attila-díjas, Aegon Művészeti díjas magyar író, költő, műfordító Sopronban született 1965. március 22-én. A tengeren túlra készült, hogy nyelvet váltva angol író legyen, de csak a pesti bölcsészkarig jutott, ahol magyar-történelem szakon végzett 1991-ben. Később Kolozsvárra ingázott, ahol két évig hétvégi gimnáziumot szervezett. 1996-ban Párizsban diplomát szerzett francia irodalomból. Félszívvel végigjárt egy doktori képzést esztétikából a 90-es évek végén, de nem lett doktor, háromnegyed szívvel egyetemen francia festészettörténetet tanított, egy negyed szívvel forgatókönyveket írt egy tévésorozatnak, majd megint háromnegyed szívvel Bordeaux-ban volt magyar lektor 2003 és 2005 között. 2006 óta feleségével és négy gyerekével Norvégiában lakik. Egy fjord-parti faluban házi kisegítőként dolgozik időskorúak mellett. A családjának él meg a szépirodalomnak, de szeret rétest nyújtani, gombát szedni – és még sok mást. Kin Árpád nem beszél kilenc nyelven és nem csörgedezik joruba és vietnámi vér az ereiben, mint hősének, az önéletrajzi vonatkozásokat mégsem nehéz felfedezni könyvében. Mostanában következő regényén dolgozik, és ahogy egy riportban ígérte: „a főszereplő könnyen összetéveszthető lesz majd velem, a szerzővel.”
Művei: Ilion (versek, 1989), Bál (versek, 1991), Esőkönyv (regény, 1995), Medárdus énekel (versek, 1998), Véletlen madár (2003), Szülsz (versek, 2011), Boldog Észak (regény, 2013)
Díjai: Holmi kritikapályázatának fődíja (1992), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1993), Soros-ösztöndíj (1995-1996, 1999), Eötvös-ösztöndíj (1996-1997), Déry Tibor-díj (2000), NKA alkotói ösztöndíj (2011), József Attila-díj (2013), Aegon Művészeti Díj (2014)
Hogy milyennek látja az irodalmi élet képviselői a Boldog Évszakot? Szörényi László, a zsűrielnök laudációjában így írt: „Kun Árpád regénye szintén egyfajta Ember tragédiája: egy olyan üzenet hordozója, amely szerint ami az emberben legértékesebb, az elpusztíthatatlan és a legnehezebb körülmények között is újjá születhetik.” Tarján Tamás szerint felemelő, jelentékeny könyv, az általában és átlagosan magas színvonalú kortárs magyar prózában is számottevő. Győrffy Ákos úgy látja, hogy „Oxigéngazdag légköre van a Boldog Északnak, dúsabb, mint amit kortárs művek esetében megszoktunk.” A Litera irodalmi portál kritikája szerint „A Boldog Észak egy hamisítatlan nagyregény, amely ismeretlen világokat tesz szívfájdítóan otthonossá a magyar olvasók számára”. „Magasra tette a lécet, de nem verte le.” Szerbhorváth György.
