Negyvenéves országlása alatt évszázadokat lépett előre Magyarország. A valaha élt legnagyobb magyar államférfinak tartjuk őt ma is. Szent István király 975 éve hunyt el.
Első királyunk, Szent István király, a magyar állam alapítója 975 éve, 1038. augusztus 15-én halt meg Székesfehérvárott.
“Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a királyok királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni.” (István intelmei Imréhez)
Vajk, a hős, a vezér
Géza fejedelem fiának születési dátumául a forrásokban három évszám maradt ránk: a magyar írások szerint 967 és 969, a lengyel forrásokban pedig 975 szerepel, így feltehetőleg 969 és 980 között született. Több mint száz évvel későbbi okmányok alapján tudjuk, hogy Esztergomban látta meg a napvilágot, és születése így biztos Géza fejedelemsége idejére esett, ugyanis Géza volt az, aki az esztergomi várhegyen palotát kezdett építeni, ahol a magyar királyság és egyházi szervezet központja kialakult. A fejedelem fia a Vajk nevet kapta, vagyis pogánynak született. A név a „hős” vagy „vezér” jelentésű török szóból ered. Ez időtájt nagy népszerűségnek örvendett a törökös névadás, és arra is utal, hogy a magyar vezető réteg kétnyelvű lehetett: egyaránt használták a magyar és a török nyelvet is.
Nem tudjuk, pontosan mikor kereszték meg Vajkot, s azt sem, hogy ki volt a keresztapja. De bizonyos, hogy keresztelését követően már az István nevet használta, Szent István vértanú nyomán. Vajkot a hagyomány szerint Vojtech prágai püspök, a későbbi Szent Adalbert keresztelte, más források szerint bérmálta. Apja, Géza nagyfejedelem, a hagyomány szerint Árpád vezér dédunokája, anyja, Sarolt az Erdélyben uralkodó Gyulák családjából származott. Sarolt apja Bizáncban lett keresztény, így a házasság a két fejedelem együttműködését, a nyugati és keleti tájékozódás együttes meglétét jelentette.
Géza felismerte, hogy népe európai beilleszkedése csak a kereszténység felvétele révén lehetséges, ezért 972-ben papokat kért I. Ottó német-római császártól. Ottó Bruno Sankt Gallen-i szerzetest küldte Magyarországra térítő püspökként, Gézát és udvarának tagjait ő keresztelte meg, ám a fejedelem holtáig áldozott a pogány isteneknek is.
Géza és Sarolt politikájának kétségtelenül egyik legfontosabb következménnyel járó lépése István fiuknak Gizellával, a bajor herceg – a későbbi II. Henrik császár – nővérével, való összeházasítása volt; ekkor számos német lovag érkezett az országba, akik István seregének magvát alkották. Az egyik István-legenda határozottan említi is ebben Géza kezdeményező szerepét.: „Mikor már megöregedett, s érezte, hogy testét felbomlás fenyegeti, az ország élére emelendő fiának a római császárok kiterjedt nemzetségéből származó felette nemes feleséget hozott.”
Gizella talán egy évtizeddel is fiatalabb volt Istvánnál, 985 körül született. Mélyen vallásos neveltetésben részesült, erősen elütött apja harcias, izgága természetétől, szelíd, békés hajlamú nő volt a feljegyzések szerint. Amikor évtizedekkel később távozni kényszerült Magyarországról, Passauban kolostorba vonult, s mint apácakolostor főnökasszonya halt meg matuzsálemi korban, 1065-ben.
„Ebből a mondásból tehát észbe veheted, ha azt, amit atyai gyöngédséggel parancsolok, megveted – távol legyen! -, nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek. De halljad az engedetlen parancsszegők esetét és vesztét.” (Szent István király intelmei Imre herceghez)
Atyja halála után, 997-ben vette át az uralmat, melyet a somogyi Koppány, a család legidősebb férfitagja a korábbi örökösödési rend alapján fegyverrel vitatott. Koppány előbb feleségül akarta venni a fejedelemasszonyt, Saroltot. A megözvegyült asszony új házassága elhalt férje öccsével vagy más rokonával pogány szokásnak számított. Végül úgy döntött Istvánt megöli, és így jut hozzá a vezetéshez. Koppány és a vele tartók attól tartottak, hogy a már vallásosan nevelkedett fiú még apjánál is határozottabban terjeszti majd a keresztény hitet, és megegyezik az eddig ellenségnek tartott nyugattal. István legyőzte őt a veszprémi csatában, tetemét felnégyeltette, és az ország legfontosabb erősségeinek – Esztergom, Győr, Veszprém, Gyulafehérvár – kapujára függesztette ki tagjait. Amikor István felvette a fegyvert saját vérrokona ellen, és parancsot adott Koppány holttestének megcsonkítására, egyértelműen jelezte: elszánta magát arra, hogy vezetni fogja népét, és az állam megteremtésének, a keresztény vallásnak az ügyét győzelemre viszi.
A korona súlya
1000 karácsonyán vagy 1001. január elsején megkoronáztatta magát Esztergomban. A koronát II. Szilveszter pápától kérte, aminek az a diplomáciai jelentősége, hogy az országot a római egyház és nem a német-római császár védnöksége alá helyezte. Ezt követően lerakta a magyar állami és egyházi szervezet alapjait, kijelölte a királyi birtokok székhelyeit, a várispánságokat (megalapozta a megyerendszert), kibocsátotta az első magyar ezüstpénzt, kiadta első törvénykönyvét. Megalapította az esztergomi érsekséget és a püspökségeket, latin szertartásrenddel, de engedte a görög rítust is. Megújította a 996-ban alakult pannonhalmai apátság kiváltságait, bencés monostorokat alapított, amelyek idővel az írásbeliség műhelyeivé váltak.
1003-ban erdélyi hadjáratában leverte nagybátyja, Gyula hadait, és a területet országához csatolta. 1008 körül rokonát, Csanádot küldte a Maros-vidék ura, a bizánci hitű Ajtony ellen. A győzelem után a terület ispánja Csanád, püspöke Gellért lett. Húgát a kabar vezérhez, Aba Sámuelhez adta, így a kabarok elismerték István főségét, és létrejött az egri püspökség. 1009-ben alakult meg a pécsi, majd a kalocsai püspökség, amely csakhamar érsekség lett. Az egyház fenntartására rendelte a termés tizedét.
1015 körül I. Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem várakat foglalt el a Morva és Vág folyók mentén, Erdélybe pedig besenyők törtek be. A magyar csapatok kiverték az ellenséget. 1018-ban István a bizánci császár oldalán viselt hadat a bolgárok ellen. Ebben az évben kötött fia, Imre herceg házasságot feltehetően egy bizánci hercegnővel. István zarándokutat nyitott a Dunántúlon Jeruzsálem felé, ekkor kezdte összeállíttatni Intelmeit fia számára. A Karoling királytükrök mintájára készült mű általános erkölcsi kérdések taglalása, az uralkodói erények felsorolása mellett a helyes kormányzás alapelveit is tárgyalja. Imre nem vehette hasznát e tanításoknak, 1031-ben egy vadászaton meghalt.
István az 1030-as években adta ki második törvénykönyvét. A ránk maradt 56 cikkelyből kitűnik, hogy a közrend és a magántulajdon megszilárdítására, a királyság és az egyház megerősítésére törekedett. Tiltotta az emberölést, a lopást, a gyújtogatást, a király elleni összeesküvést. Törvény kötelezte a lakosságot a templomba járásra, a vasárnapi munkaszünetre, böjtre, gyónásra, és minden tíz községben templomot építtetett.
1030-ban az új német császár, II. Konrád megtámadta az országot, és a Rábáig hatolt. István a felperzselt föld taktikáját választotta, kiüríttette az elfoglalt területeket, és így döntő csata nélkül is visszaverte az ellenséget. Az üldözés során Bécsnél számos foglyot ejtett, Konrád sereg nélkül tért haza.
1031 után merényletet kíséreltek meg ellene, melyet Vazullal, István unokatestvérével hoztak kapcsolatba. A király megvakíttatta, megsüketíttette rokonát, hogy alkalmatlanná tegye a trónra. Vazul három fia cseh, majd lengyel földre menekült, közülük András és Béla később magyar király lett. István utolsó éveiben Aba Sámuel lett a nádor, ám utódául unokaöccsét, a velencei Orseolo Pétert jelölte ki.
„Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.” (Szent István király intelmei Imre herceghez)
1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el. A székesfehérvári bazilikába temették, halála után háború tört ki Péter és Sámuel között, az Árpád-ház számos trónviszálya közül az első, melybe a német-római császárság is beavatkozott.
Az István-legenda
Istvánt nagy utóda, a lovagkirály I. László emeltette oltárra, azaz tette az egyház szentjévé, fiával, Imrével és Gellért püspökkel együtt 1083. augusztus 20-án. Ünnepe a világegyházban augusztus 16., nálunk augusztus 20., nemzeti és hivatalos állami ünnepünk.
Szent István ezer éve a magyar államiság jelképe. Személyéhez legendák sora kötődik, kis és nagy legendáriuma a szentté avatás előzménye volt. Jobb karja egyházi kultusz tárgya, akárcsak koponyacsontjai. István fő érdeme a magyarság európai beilleszkedése, sikereinek titka egyensúlyteremtő képessége. Intelmeinek legtöbbet idézett gondolata: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és erőtlen.
