Betegségem alatt megtanultam, hogy mivel sürgetni nem tudom a gyógyulást, kénytelen vagyok az időt pergetni. Erre persze ki kellett találnom a saját egyéni módszerem. A rendszer – ez lett a kulcsszavam.
Október 14-ére a menyasszonyommal, Dórikával – a továbbiakban csak Dóri – terveztük „a sétánkat” a belvárosban. Amióta beteg lettem vágyom rá, hogy sétáljunk egyet a belvárosban. Nagyon szeretem a Vörösmarthy tér, Váci utca környékét, de a stoma zsák miatt nehezen lett volna kivitelezhető. Reggel nyűgösen ébredtem, de végül Dóri kedvéért beadtam a derekam. Sétánkat a Vörösmarthy téren kezdtük, csináltunk néhány képet a Cultura számára. Jól éreztük magunkat, mert önfeledtek lehettünk, nem sürgetett senki és semmi minket. Eljátszhattuk a buta turistát, mi is bambultunk velük együtt.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, megtekintettük a Belvárosi Nagyboldog Asszony Templomot. Ez a mai Erzsébet híd mellett található. Még sosem láttam belülről, annak ellenére, hogy számtalanszor haladtam már el mellette, hiszen a 7-es busz ott megy el mellette. Gyönyörű templomról van szó. Belül olyan, mint ahol meg állt az idő. Nem beszélve a megtekinthető ereklyékről: itt őrzik pl. Szent Gellért sarokcsontját. Belemélyedve a templom szépségeibe, egyszer csak megszólal a mobilom. Remek, gondolom magamban, hisz most beálltam a kultúrbarbárok sorába. A vonal túlsó végén a Szent László kórház őssejt transzplantációs osztálya volt. Tájékoztattak, hogy végre megvan az időpont, hogy mikor fekhetek be a kórházba, hogy ennek a súlyos betegséget és ezt a nehéz időszakot végre lezárhassam. Az időpont: október 17. reggel 8 és 9 óra között.
Betegségem alatt megtanultam, hogy mivel sürgetni nem tudom a gyógyulást, kénytelen vagyok az időt pergetni. Erre persze ki kellett találnom a saját egyéni módszerem. A rendszer – ez lett a kulcsszavam. Bárhol kell eltöltenem hosszabb időt, otthon vagy kórházban, a lényeg, hogy kialakuljon egy rendszer. Mikor kelünk, reggelizünk, délelőtti programok kialakítása, ebédidő, majd jön a délutáni program: ebéd után szunyókálás, internetezés, tévézés, olvasás és alvás. Ha sikerül ezt nap, mint nap követni, akkor könnyedén pergethetem a napokat. A lényeg, nem szabad kétségbeesni. Nem szabad aggódni. Az idő telik aggódás, stressz nélkül is.
Mindenki tudta, hogy ez a betegség elleni sikeres küzdelmem utolsó állomása, mégis aggódni kezdtek értem. A vasárnapom volt a legrövidebb és a legstresszesebb számomra. Nem értem miért, hiszen kaptam már máskor is kemót, volt már máskor is alacsony a fehérvérsejtem és tudom mi vár rám. Mégis elég szorongva telt el ez a szép nap.
***
Október 17. hétfő.
Már a kórházban…
Régi szomszédomat és jó barátomat, Gyurkát kértem meg, hozzon be a kórházba. Édesanyám nem tudta megállni, hogy ne jöjjön fel vidékről és legyen itt a beköltözésemkor. Utólag jó volt, hogy itt volt, mert ugye anya csak egy van. A kórházba beérve felmentünk a 4. emeletre, bejelentkeztünk és vártunk. Nem kellett sok idő neki és már jött egy kedves nővérke. Ekkor még kaptam egy lehetőséget arra, hogy anyukámtól és Gyurkától elköszönjek. Aztán a nővérke bevezetett a szobámba, megmutatta, mit hol találok, és már kezdtük is egy kis vérvétellel.
Mivel korábban minden kezelést a karjaimban lévő vénákba kaptam, így azok megkeményedtek. Szegény nővérke két tűszúrás után inkább hívta a kolleganőjét próbálkozzon ő is egy kicsit. Kérdezték, eleget ittam-e reggel. Nem. És ha a kiszáradás fenyegető szele nem fújt volna felém, el kellett árulnom, hogy nagyon izgultam. Kérdezték is a nővérek:
– Izgul?
– Dehogy, hulla nyugodt vagyok!- feleltem ironikusan.
Négy tűszúrással sikerült is vért venni. Majd kiengedtek a szobából elköszönni. A búcsúzkodás nem tartott sokáig, hiszen nem elmegyek, nem lesz velem semmi, csupán kórházban leszek egy ideig. A kórház után pedig még száz nap karantén vár rám egy elkülönített lakásban, de az még odébb van. Búcsúzkodás után megnézték a kinti folyosót, ahonnan be tudnak majd nézni hozzám. Leteszteltük, amit le lehetett és elmentek.
Jöhetett a rutin és a rend. Elpakoltam a szobámban, majd megettem a hozott kis szendvicsemet. Közben a nővérke előkészítette az infúziós gépet. Beállítottuk az internetet, bekapcsoltuk a TV-t és elhelyezkedtem. Ez így nagyszerű – gondoltam, mert kezdtem megnyugodni. Ami viszont még aggasztott, hogy nem kaptam meg kanülöm. A kanül, az az a tű, amit beültetnek a kulcscsont alatti vénába. Hogy ez milyen lesz, még nem tudom. Azt mondták délután kapom meg valamikor. Most erre várok. Előtte gondoltam, megírom az eddigi gondolataimat, érzéseimet.
Végre megérkezett a kezelőorvosom. Azt hittem, hogy egy kezelőbe kell majd bemennem. Hát nem. Bejöttek egy cuki tálcával, amin szép sorban feküdtek a kellékek. Megigazítottuk az ágyat, hogy egyenesen feküdjek. A vállaimnak az ágyon kellett lenniük, fejnek elfordítva jobbra. Majd fertőtlenítővel vastagon befújtak és jött a lidokain injekció. Ez nem egy fájdalmas dolog, míg megszúrnak. Bezzeg utána. Szúr, feszít és minden, ami rossz.
Letakartak egy öntapadós zöld lepellel. Pont olyannal, mint amilyeneket műtét közben használnak. Majd elkezdtek szúrni, nyomkodni, pumpálni. Bitang hangokat hall az ember ilyenkor. Ha ajánlanom kellene, akkor ez a hagyd ki kategória. Na még egy kis nyomás, pumpálás és azt hallom mindjárt kész vagyunk. Igaz, azt elfelejtették hozzátenni, hogy ahol a csövet bevezetik az ember bőre alá, ott varrni kell majd. Csupán két, három öltés volt. Persze érezni egészen más, mint tudni. Majd szépen bekötözték és folytathattam a pihenést.
Nem sokkal később szóltak, hogy mehetek a röntgenbe. Erre azért van szükség, hogy megnézzék, hogy a tű jó helyen van-e. A röntgen könnyen ment, de sajnos nem árultak el nekem semmit. Sem azt, hogy jó-e az eredmény, sem azt, hogy rossz. Visszajöttem az osztályra és a változatosság kedvéért folytatom az „unatkozást”. Közben a nővérke hozott vacsorát. Két zsömle egy májkrém személyében. Ettől se fogok elhízni, na de legalább kaptam valamit. Hoztak infúziókat és készülődünk a „kezdésre”.
Kezdek megnyugodni. A tűszúrástól féltem a legjobban. De túl vagyok rajta és ez a lényeg. Eljött az este. Most már az esti programomra koncentrálok. Híradó, filmek, bármi és alvás. Jó éjt mindenkinek.
Kelt: 2011. október 17.
Oldal Gergely
