„„Nesze, galuskának elég lesz e darab, / Aztán gombócot kapsz, hanem összeharapd.”” A legnagyobb magyar lírikus költőnkről, Petőfi Sándorról elnevezett sült sertésérme hosszú ideig szerepelt a Pilvax kávéház étlapján.
Petőfi Sándor huszonhat évet élt, mint a romantika másik két nagy óriása, az angol John Keats, vagy az ugyancsak angol származású orosz Lermontov. Sem születésének, sem halálának pontos helyét vagy idejét nem ismerjük. Életrajzát vaskos kötetekbe is nehéz lenne belezsúfolni. Sietett élni, talán sejtette, hogy kevés az ideje.
PETŐFI SÁNDOR: JÁNOS VITÉZ
(Részlet)
XX
Az óriás király ezt nem ugy mondotta,
Hogy János tréfára gondolhatta volna;
Hát egész készséggel ilyen szókkal felelt:
„Megvallom, nem szoktam még meg ez eledelt;
De ha kivánjátok, megteszem, miért ne?
Társaságotokba beállok ebédre,
Csupán egyre kérlek, s azt megtehetitek,
Számomra előbb kis darabot törjetek.”
Letört a sziklából valami öt fontot
A király, s a mellett ily szavakat mondott:
„Nesze, galuskának elég lesz e darab,
Aztán gombócot kapsz, hanem összeharapd.”
Életében sok szerepet játszott. Kora költőinek kötelessége szerint Szendrey Ignác azért sem akarta hozzáadni lányát, Júliát, mert részeges, nők után kujtorgó bohémnak nézte versei után, pedig a legmintaszerűbb polgári férj vált belőle. A bordalok költőjéről tudjuk, hogy gyönge, az éhezésektől valószínűleg fekélyre hajlamos gyomra nem bírta az alkoholt (a bort, a tormát, az erősebb, fűszeres ételeket sem szerette). Petőfi írta a legtöbb boros témájú verset, bordalai már akkor szárnyra keltek, amikor ő maga még nem volt az igazán megbecsült költők sorában. Első nyomtatásban megjelent versével (A borozó, 1842) új hangot hozott a bordal műfajában, s a magyar költészetben ő alkotta meg legnagyobb számban ezeket. Orlay Petrich Soma írta: „Nem volt oly borivó, mint azt bordalai után ítélve sokan hinni szeretik.(….) igen mértékletes volt.”
Az evésről neki többnyire a koplalás jutott eszébe. Megkapó részletességgel megrajzolt tájképeiben nem esznek hősei. Legfeljebb a kősziklákat falatozó óriásokra szentel több időt. Ők kínálják az asztalukhoz érkezett János vitézt.
„„Nesze, galuskának elég lesz e darab, / Aztán gombócot kapsz, hanem összeharapd.”” Petőfi Sándor a hagyományos magyar ételeket kedvelte, mint a túrós csusza vagy a pecsenyehús és nagyon szerette a paprikás csirkét is. Kedvelte a kávét is, de az aludttejért sokkal jobban rajongott. Finomabb ínyencségek élvezetére már kevés ideje maradt. A róla elnevezett pompás rostélyossal bizonyára a hálás utókor akarta kárpótolni őt az elmaradt örömért.
SERTÉSÉRMÉK PETŐFI-MÓDRA – RECEPT
Hozzávalók: 700 g sertés szűzpecsenye, 250 g alma, 100 g meggybefőtt, 200g liszt, 5 db tojás, 4 dl olaj, só, szódavíz
Elkészítés: A szűzpecsenyét felszeleteljük, kiverjük, megsózzuk és kevés olajon mindkét oldalát egyenletes pirosra kisütjük. A lisztet a tojásokkal simára keverjük annyi szódavízzel, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk.
Az almákat meghámozzuk, magházait kifúrjuk és karikákra szeleteljük, majd a palacsintatésztába bebundázzuk és olajban kisütjük. A melegen tartott hússzeletekre egy-egy karika almát helyezünk, és meggybefőttel díszítjük.
Köretként sült burgonyát vagy petrezselymes rizst kínálunk.
