Közismert tény, hogy augusztus a hullócsillagok hónapja – bár több-kevesebb meteort, illetve látványos meteorrajok jelentkezését más időpontokban is megfigyelhetjük. Szombatról vasárnapra virradó éjjel következett be a Perseida meteorraj maximuma, de a környező éjszakákon is sok hullócsillagot láthatunk.
Az év egyik legizgalmasabb csillagászati eseménye, a Perseida meteorraj maximuma nyűgözött le mindenkit, aki az eget kémlelte szombatról vasárnapra virradó éjjel. És ha ez nem lett volna elég, a két legfényesebb bolygót is láthattuk a hajnali égen.
Minden év augusztusának elején látványos hullócsillagokat figyelhetünk meg az éjszakai égen, amikor bolygónk találkozik a Perseida meteorrajjal. A jelenség megfigyelését a hajnalban felkelő holdsarló sem zavarta, ám különös hangulatot kölcsönzött a meteorok észleléséhez – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.
A Perseidákat először Kr.u. 36-ban figyelték meg Kínában, vagyis egy régóta létező meteorrajról van szó. A meteorokat létrehozó porszemek a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle-üstökösből származnak, amelyet szintén láttak az ókori Kínából Kr.e. 68-ban. Számítások szerint az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a Föld pályáját, így akár sok ezer éves is lehet az áramlat, csak feljegyzések nem maradtak róla. Az üstökös pályája mentén szétszórt por mára egy igen széles lepellé terebélyesedett, így már július második felében is megfigyelhetők kis számban a Perseida-meteorok. A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 11-12-e környékén haladunk át, de már a környező éjszakákon is igen látványos meteortevékenységet láthatunk – emeli ki az MCSE portálja.
A Szent Lőrinc könnyeinek is nevezett csillaghullás 1993-ban és 1994-ben 300-500 meteort adott óránként, ami a Swift-Tuttle-üstökös legutóbbi, 1992-es napközelségének volt köszönhető. A szülőüstökös közelében ugyanis sűrűbb a porfelhő, mint attól távolabb. „Azóta mérsékeltebb, de még így is nagyon látványos maximumok vannak, bár 2008-ban egy nappal a hivatalos maximum után egy nagyobb kitörés örvendeztette meg a kitartó észlelőket. További érdekesség, hogy a fényes meteorok aránya augusztus 8-a körül a legnagyobb, miközben a legtöbb meteor 12-én jelentkezik” – olvasható a honlapon.
A meteorok a Perseus csillagkép irányából látszanak jönni, de nem onnan indulnak, így az égbolt bármely részén feltűnhetnek. A tapasztalatok szerint déli és északi irányba nézve láthatjuk a legszebb rajtagokat. A meteorok megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, sokkal inkább egy kényelmes, dönthető támlájú kerti ágyra, meg egy jó hálózsákra. De sose a zenitet, a fejünk feletti pontot bámuljuk, inkább valahova félúton a zenit és a horizont közé, úgy 45 fok magasra nézzünk.

