„Hogy az ember élete csak álom, azt már sokan úgy érezték, és én is mindig magamban hordom ezt az érzést.” 190 éve halt meg Weimarban Johann Wolfgang Goethe német költő, politikus, regény- és drámaíró. Utolsó szavai a legenda szerint így hangzottak: Több fényt! (Mehr Licht!).
Élete 83 éve alatt rengeteget és maradandót alkotott a színház, a természettudomány, a képzőművészet és a politika területén. Főbb műveit felsorolni sem könnyű: szentimentális levélregénye, Az ifjú Werther szenvedései hatása egész Európára kiterjedt, Goethét élete végéig a Werther szerzőjeként ismerték. A Prométheusz, a Ganümedész, a Vándor esti éneke a német irodalmi „lázadó” mozgalom, a Sturm und Drang és a természetrajongás lírai kifejezői. Három fontos drámája az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Az első hőse a németalföldi szabadságharcos, a másodikban az önmagát legyőző embert és a humanitás megváltó erejét ábrázolja, a harmadik saját konfliktusát fogalmazza meg az udvari élettel. A Római elégiák az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki. Híres balladáit: A villikirályt, Az isten és a bajadért, A bűvészinast, A korinthoszi menyasszonyt a Schillerrel való versengés során írta, témájuk régi és távoli, Goethe feldolgozásában mégis mély erkölcsi és mitikus tartalommal telítődtek.
Egyik fő műve a tipikus polgári fejlődésregény, a Wilhelm Meister tanulóévei, ennél népszerűbb volt a a kor viharait, így a francia forradalmat is érzékeltető Hermann és Dorothea című idillikus polgári eposza. Versciklusa, a Nyugat-keleti díván keleti és európai versformákban szólal meg, Háfiz 14. századi perzsa költő hangján. Késői szerelmének terméke búcsúja az élettől: a Marienbadi elégia, de befejezte az Utazás Itáliábant, az önéletrajzi Költészet és valóságot, s főművét, a Faustot is.
Johann Wolfgang Goethe 1749. augusztus 28-án született Frankfurt am Mainban, polgári családban, nevét később írta „von”-nal. Lipcsében és Strassburgban tanult jogot, Herder itt hívta fel a figyelmét a világirodalom több nagyságára s a népköltészetre. Friderike Brionhoz írt szerelmes versei egyszerűségükkel, személyességükkel a nagy líra kezdetét jelzik. Vizsgái után hazatért Frankfurtba, a Sturm und Drang irodalmár-mozgalom vezére lett.
JOHANN WOLFGANG GOETHE: VADRÓZSA
Rózsát látott egy legény,
vadrózsát a réten,
nyílt a harmattól üdén,
hadd nézzem meg jobban én –
szólt s vágy volt szemében.
Rózsa, rózsa, rózsaszál,
rózsaszál a réten.
(Fordította: Áprily Lajos)
A wetzlari kamarai bíróság gyakornokaként ismerte meg egy per során a Faust Margitját ihlető gyermekgyilkos anyát. Ekkori szerelmét, Charlotte Buffot a Werther Lottéjáként örökítette meg. Vadromantikus drámája Götz von Berlichingenről, a vaskezű lovagról stílusa és trágárságai miatt nagy botrányt kavart.
1775-ben Károly Ágost herceg (egyetemi évfolyamtársa) hívására Weimarba utazott, itt a herceg ivócimborája, majd titkos tanácsos, kamarai elnök, nemes és miniszter lett. Kitűnő hivatalnok volt, az adó- és hiteljogi ügyek szakértőjévé vált, több német állam átvette újításait. Fejlesztette a kereskedelmet, a bányászatot, oktatási ügyekkel is foglalkozott, 1791-1817 közt a weimari udvari színház igazgatója, a hercegség kulturális vezetője lett.
Weimarban került kapcsolatba Charlotte von Steinnel. A hét évvel idősebb, művelt asszony segítette a költő lehiggadását, lelki-szellemi elmélyülését. Később azonban előle menekült Itáliába, az ott töltött két év alatt nagy hatást tett rá az antik műveltség, itt vált romantikusból klasszikussá. Otthon megismerkedett az egyszerű varrólánnyal, Christiane Vulpiusszal, aki élettársa, fia anyja, majd felesége lett, az úri társaság megbotránkozására.
„Ha azt kérdezed, milyenek itt az emberek, csak egy lehet a válaszom: mint mindenütt!
Egyforma az emberfajzat. Legtöbbje napestig gürcöl a megélhetésért, és ami kevés szabadsága marad, attól úgy fél, hogy akármit kitalál, csak szabadulhasson tőle. Jaj, milyen az emberi rendeltetés!” (Johann Wolfgang Goethe: Az ifjú Werther szenvedései)
Goethe 1794-ben kötött barátságot Schillerrel, kapcsolatukat nemes versengés és termékeny együttműködés jellemezte. Goethe színházában Schiller főrendező lett. Sok közös munkájuk volt Schiller korai haláláig, ám végig Herr Exzellenz-nek, illetve Herr Doctornak szólították egymást. Goethét idegesítette Schiller bohémsága, társát meg a miniszter szertartásos modora. Nevük mégis összefonódott a német irodalomban, weimari közös szobruk is kézenfogva ábrázolja őket.
Goethe német főtisztviselőként nem mutathatta ki szimpátiáit a francia forradalommal, ez mégsem maradt titokban, emiatt sokan hazafiatlannak tartották. Ellenérzései dacára hercege oldalán részt vett a francia háborúban is. Ekkor esett az a császári fogadás, mely után Napóleon így foglalta össze benyomásait: Íme, egy ember!
1823-tól visszavonultan élt. Megkérte az 55 évvel fiatalabb Ulrike von Lewetzow kezét, ám a szülők sokallták a korkülönbséget, nem adták lányukat. Filozófiával, természettudománnyal, történelemmel, irodalom- és művészetelmélettel is foglalkozott, egyetemességre törekedett. Lassan kívül, illetve felülemelkedett korán. Fő műve a Faust, ezen egész életében dolgozott. Az Ős-Faust a Margit-drámát tartalmazta, ezt a Mefisztó-szerződéssel s a Walpurgis-éjjel bővítette ki. Az első rész az életet ábrázolja, a második jelképes, itt jelenik meg a kutató, alkotó fausti ember, aki a nyugati kultúrát létrehozta.
1832. március 22-án, Weimarban halt meg, utolsó szavai a legenda szerint így hangzottak: Több fényt! (Mehr Licht).
„Aztán hazatértem: nem találtam meg, amit reméltem. A messzeséggel is úgy vagyunk, mint a jövővel: képzeletünk előtt valamilyen nagy, derengő, kerek teljesség, belemosódik az érzésünk, ahogy a látásunk is elmosódik, és jaj, nagyon jó lenne mindenestül beleolvadni, egyetlen pompás, isteni érzéssel eltöltekezni – de sajna, ha odasietünk, ha itté válik az ott, máris ugyanolyan minden, mint volt, máris koldusságunkban ácsorgunk, korlátaink között, és csak a lélek epedezik tovább az enyhületért, amely ugyan hova illant?” (Johann Wolfgang Goethe: Az ifjú Werther szenvedései)
Halála után titkára, Eckermann kiadta a Beszélgetések Goethével című könyvét, mely képet ad az író napjairól, gondolatairól. A Goethével foglalkozó irodalom kiemelkedő alkotása a Lotte Weimarban Thomas Manntól. A Werther folytatásaként az idős Lotte meglátogatja a kegyelmes urat, a szereplők – illetve általuk Thomas Mann – ironikusan jellemzik magukat, s a fiatal, illetve a koros Goethét is.
