Az antik mesék tanúsága szerint Sába királynője a bölcsesség megszállottja volt, s azért utazott a kor legbölcsebbnek tartott uralkodójához, Salamonhoz, hogy próbára tegye tudását. Goldmark Károly operájának bemutatójához kamara-kiállítás és borkóstoló is kapcsolódik.
2015. július 3-án és 5-én látható hosszú idő után újra hazai színpadon az idén 185 éve született Goldmark Károly legismertebb operája, a Sába királynője. A Magyar Állami Operaház és a Szabad Tér Színház közös produkcióját Káel Csaba rendezi a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A bemutatóhoz kamara-kiállítás és borkóstoló is kapcsolódik.
Miután Goldmark benyújtotta partitúráját a bécsi udvari opera igazgatójának, majdnem fél évtizedet kellett várnia a premierig. Amikor azonban egy matiné műsorán elhangzott a Sába királynője Bevonulási indulója és Liszt Ferenc nyilvánosan gratulált Goldmarknak – az intendáns utasítást adott az opera bemutatására. 1875. március 10-én megkezdődött a Sába királynője sikersorozata.
Goldmark főműve, a Sába királynője az operairodalom egyik legmonumentálisabb zenedrámája lett, amely 140 évvel ezelőtti bécsi ősbemutatójakor meghozta a keszthelyi születésű zeneszerző számára a világhírt. Az egzotikus nagyopera, melyet az ősbemutató után – még a életében – a világ mintegy 30 operaháza tűzte műsorára és a 20. század első harmadáig a világ összes jelentős dalszínháza műsorra tűzött a legjobb karmesterek és énekes szólisták közreműködésével, a beteljesületlen szerelemről és a kultúrák találkozásáról mesél.
Az antik mesék tanúsága szerint Sába királynője a bölcsesség megszállottja volt, s azért utazott a kor legbölcsebbnek tartott uralkodójához, Salamonhoz, hogy próbára tegye tudását. A Bécsben élő, vallásos zsidó családba született, német anyanyelvű, de magyarságát híven őrző Goldmarkot egyik tanítványának szépsége ihlette a különös, bibliai tárgyú szerelmi történet megírására.
Sába királynője egy rövid szakaszban jelenik meg a Bibliában, amikor látogatást tesz Salamon királynál Jeruzsálemben. E találkozást Etiópiában a császárok dinasztiájának megalapozásaként tartják számon, mert az afrikai ország történetírói szerint a két uralkodónak született egy gyermeke, Menelik, és ő lett Etiópia első, törvényalkotó királya.
A napjainkban ritkán játszott, expresszív erejű, wagneri hatású művet a Szabad Tér Színház és a Magyar Állami Operaház a zeneszerző születésének 185. és halálának 100. évfordulójáról megemlékező Goldmark Év kiemelt eseményeként közösen mutatja be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Káel Csaba rendezésében, német nyelven, magyar felirattal. Németh Anikó Manier fényűző jelmezei a szecessziót, Szendrényi Éva látványos díszlete az orientalizmus stílusjegyeit idézi meg.
A főbb szerepeket Kelemen Zoltán, Gál Erika, Sümegi Eszter énekli, az előadás külföldi sztárvendége a kiváló hangi adottságokkal rendelkező fiatal thai tenor, Nutthaporn Thammathi lesz, aki néhány héttel ezelőtt nagy sikerrel debütált Salamon szerepében Freiburgban. Az előadás karmestere és zenei vezetője Héja Domonkos. Közreműködik a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – az Opera együttese, a Magyar Állami Operaház Énekkara, a Magyar Nemzeti Balett, a Budapesti Stúdiókórus és a Honvéd Férfikar.
A Sába királynője a Budapesti Nyári Fesztivál nagy operabemutatója, melyhez tematikus programok is kapcsolódnak. Július 3-án, a bemutató napján nyílik meg a Goldmark-kiállítás a Víztorony-udvarban, ahol dokumentumokat – múlt század eleji kottákat, műsorlapokat, könyveket, fényképeket – mutatnak be a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum könyvtárának gyűjteményéből. A kamara-tárlat egy hétig látogatható a Margitszigeti Víztoronynál, és ízelítőt ad a keszthelyi múzeum szeptemberben nyíló Goldmark Emlékkiállításából.
A bemutató alkalmából a burgenlandi Deutschkreutz városában működő Goldmark Egyesület és Emlékház jóvoltából borkóstolót is tartanak. A helyi Reumann sztárborászat jubileumi vörösborát kínálják az érkező vendégeknek, melynek palackján a zeneszerző arcképe látható.
Érdemes igénybe venni az előadások kezdési és befejezési időpontjához igazított Színházi hajójáratot, mely ezen a hétvégén a Vigadó tér, Szent István park és Víztorony kikötő útvonalon közlekedik, a Batthyány téren nem áll meg.
