Henri Matisse francia festő, Picasso mellett a múlt század legnagyobb festője idén 155 éve, 1869. december 31-én született és 70 éve, 1954. november 3-án halt meg. Matisse lelkesedett a színért, a fényért és a térért, s lassan, folyamatosan, páratlanul harmonikus módon hozta létre életművét.
„Nem mindig lehet megfogalmazni azt az erényt, azt az igazi és sajátos erőt, amely Matisse minden festményét és minden rajzát jellemzi. A művész ereje éppen abban rejlik, hogy nem száll szembe vele, hanem hagyja, hogy szabadon kibontakozzék. Ha Henri Matisse művészetét hasonlítani akarnánk valamihez, a narancsot választanánk. Miképp e gyümölcs, Matisse művészete is a ragyogó fény gyümölcse.” (G. Apollinaire: Előszó a párizsi Guillaume galéria Matisse-Picasso kiállításának katalógusához (részlet). 1918.)
Henri Matisse Picardia egy kis településén született Henri-Emile-Benoît Matisse néven. A törékeny és álmodozó fiú szigorú nevelést kapott, de nem tudott beilleszkedni az iparvidék elzárt közösségének életébe. 1887-ben Párizsba ment jogot tanulni, és bár unalmasnak tartotta a paragrafusokat, kitüntetéssel szerzett diplomát, majd ügyvédbojtárként helyezkedett el.
„Megbűvöltek a tiszta színek”
Művészi karrierje szokatlanul indult: vakbélműtétéből lábadozva anyjától egy doboz festéket kapott ajándékba. „Ahogy ott ültem és kezemben tartottam a dobozt, tudtam, hogy ez az életem.” – írta később. Anyja bíztatta arra is, ne kövesse a művészet „szabályait”, hallgasson inkább az ösztöneire és érzelmeire. A tanácsot később házasságára is kiterjesztette, hitvesét a következő vallomással lepte meg: „Hölgyem, mélyen szeretem önt, de a festészetet mindig jobban fogom szeretni. ”
Marguerite nevű lánya 1892-ben született. Matisse egy évig a párizsi Julian Akadémiára járt, majd a szabadabb szemléletű Gustave Moreau szimbolista festő tanítványául szegődött. 1896-ban kiállított a Szalonban és két festményét megvásárolta a francia állam – ez volt az első és jószerével az egyetlen elismerés, amit hazájától kapott.
1898-ban házasságot kötött Marguerite édesanyjával, Amélie Parayre-rel. A későbbiek során további két fiúgyermek született a házasságból, Jean (1899) és Pierre (1900).
Művészetére az impresszionisták, Gauguin és Rodin, valamint a japán festészet gyakorolta a legnagyobb hatást. 1898-ban Londonban tanulmányozta Turner képeit, majd Korzikára utazott.
1905 után színei harsányabbak, „fényesebbek” lettek, vásznai az Őszi Szalon tárlatán más, expresszívebb színekkel élő művészek képei mellé kerültek. Egy kritikus ekkor nevezte el őket Vadaknak (Fauves), a gyorsan széthulló mozgalom vezetője Matisse lett.
„…egyszerűen csak arra törekszem, hogy színeim megfeleljenek érzéseimnek”
Az 1910-es években ismerte meg Picassót, akivel egy életen át rivalizált. Az I. világháború kezdetétől a Riviérán élt, ekkor született képei kevésbé merészek, inkább újklasszicistáknak mondhatók. 1920-ban Gyagilev balettjéhez tervezett színpadképet és kosztümöket, majd szobrászkodott és sokat utazott.
„…a színek kifejezőereje ösztönös kényszer számomra.”
Egyre inkább érdekelték a nyomótechnikák: francia poéták verseihez készített metszeteket, Jazz című kéziratos könyvének képeit színes papírból vágta ki. Ezt az időszakát „luxusperiódusként” is szokták emlegetni, mert ekkorra már olyan mesterségbeli tudásra tett szert, hogy percek alatt alkotott remekműveket.
Louis Aragon írta róla: egyetlen luxusa a festészet volt, „az önmagáért való festés, az érzések és a szellem luxusa, egy szükséges luxus”.
1939-ben Nizzába költözött, a második világháború idején, mivel nem politizált, hagyták alkotni – az ellenállási mozgalomban részt vevő lánya és felesége viszont börtönbe kerültek.
Matisse 1948-51 közt az őt ápoló dominikánus apácák vence-i kápolnáját dekorálta. Újabb gouache-sal színezett papírkivágatai, köztük a Kék akt című sorozat nagy sikert aratott.
„A KÉK az én színem, legyen bár párizsi kék, havannai kék, berlini kék, delfti kék, kobaltkék, ultramarinkék vagy meténgszín. Nem tudom, miért szeretem annyira a kéket. Goethe szerint a kék üvegen át nézett dolgok szomorúnak tűnnek, számomra azonban megnyugtatónak. Dr. Fairchild a rochesteri Technológiai Intézettől azt állítja, hogy a statisztikák szerint több ember választja kedvenc színének a kéket, mint bármely másik színt, és bár utálok ennyire hétköznapi lenni, semmit sem tudok tenni ellene.”
Ágyhoz kötötten már főként csak papírkivágásokat alkotott, utolsó kiállítását is ilyen műveiből rendezték. 1954. november 3-án halt meg, élete utolsó pillanatáig dolgozott.
