„Sosem aggódom a jövőért. Mindig túl korán eljön.” Albert Einstein Nobel-díjas német fizikus, matematikus 145 éve, 1879. március 14-én született. Négy tudományos cikke alapjában változtatta meg az addigi világképet.
Bár a berlini és a princetoni egyetemeken is dolgozó kutató elméleteit nagyon kevesen értették meg, a közvélemény szemében ő lett „a” tudós.
Albert Einstein Ulmban látta meg a napvilágot 1879. március 14-én. Mivel csak későn tanult meg beszélni, sokáig azt gondolták róla, hogy értelmileg visszamaradott. A gimnáziumban csak a matematika érdekelte, elterjedt hiedelem, hogy rossz vagy közepes tanuló volt, azonban ez téves. A tudomány leghíresebb bukott tanulóját tanára így bocsátotta útjára: „Soha nem viszed semmire, Einstein.” A közhiedelemmel ellentétben a fiatal Einstein jó tanuló volt, és kitűnően teljesített azokból a tantárgyakból, melyek érdekelték (fizikából és matematikából), de más tantárgyakból „közepesebb” tanuló volt.
Einstein 16 évesen, tehát kortársainál két évvel korábban felvételizett a zürichi műszaki egyetemre, ahova (akkor még) hiányos francia tudása miatt nem vették fel. Így egy évet járt egy svájci középiskolába, hogy felzárkózzon, ezután már sikerült a felvételije. Tehát nem bukásról „csak” egy sikertelen egyetemi felvételiről van szó. Egy későbbi interjúban így elevenítette fel ezt az időszakot:
„– Széles körben elterjedt nézet, hogy ön egy ízben megbukott matematikából? Igaz ez?
– Ugyan, dehogy. Ez egy elferdített történet. Amikor először tettem felvételi vizsgát a zürichi Politechnikai Főiskolára, 16 éves voltam, s nem voltam elég felkészült francia nyelvből és botanikából.
– Szóval nem bukott meg matematikából?
– Oh, nem. Soha nem buktam meg matematikából. Már 15 éves korom előtt elsajátítottam a differenciál- és integrálszámítást.”
Később a zürichi műszaki egyetemen tanári diplomát szerzett, azonban nem talált tanári állás, és a Svájci Szabadalmi Hivatal előadója lett. A tudományos világtól távol, gyakorlati megfigyelései nyomán kezdte kidolgozni korszakalkotó elméleteit. Einstein 1903-ban feleségül vette Mileva Maricot, régi szerelmét Zürichből. Gyermekeik, Hans Albert és Eduard 1904-ben és 1910-ben születtek. 1919-ben elvált Marictől, majd nem sokkal ezután feleségül vette Elsa Löwenthalt, aki 1936-ban halt meg.
1913-ban dolgozta ki és 1916-ban tette közzé az általános relativitáselméletet. Eszerint a természeti törvények leírására bármely vonatkoztatási rendszer alkalmas, bármilyen is mozgásállapota. Később megállapította, hogy a gravitáció nem erő, hanem a téridő görbülete, amelyet a tömeg jelenléte idéz elő. „Az általános relativitáselmélet alapja az ekvivalenciaelv, mely a gravitációt és a gyorsulást ugyanannak a dolognak két látásmódjaként írja le.”
1921-ben, immár tekintélyes berlini kutatóként megkapta a fizikai Nobel-díjat, de a közhiedelemmel ellentétben nem az akkoriban még vitatott relativitáselméletért, az indoklásban fényelektromos törvénye és elméleti fizikai munkássága szerepelt.
Hiába ünnepelte azonban a tudományos világ, a német antiszemiták célkeresztjébe került, főként azt követően, hogy csatlakozott a cionista mozgalomhoz. (Életében a vallás nem játszott meghatározó szerepet, de zsidóságát mindig vállalta.)
Persze elméletét sokan támadták (a náci Németországban Einsteint zsidó származása miatt ideológiai alapon is), erre a rá jellemző öniróniával reagált.
„Mióta a matematikusok megtámadták a relativitáselméletet, azóta én magam sem értem” – mondta viccelődve.
1926-ban korábbi tanítványával Szilárd Leóval együtt fejlesztettek ki (és 1930-ban szabadalmaztatták) egy hűtőgépet. Valószínűleg a tényleges feltalálás nagy részét Szilárd végezte, Einstein csupán tanácsadóként tevékenykedett.
Hitler hatalomra jutásakor Kaliforniában tanított, többé nem tért haza. Az egész életében demokratikus érzelmű tudós 1940-ben felvette az amerikai állampolgárságot, haláláig a Princeton Egyetem professzora volt.
Tudományos munkássága röviden így foglalható össze: 1905-ben jelent meg négy cikke, amely alapjában változtatta meg az addigi világképet. Az első elméletileg magyarázta meg a folyadékokban lebegő szemcsék véletlenszerű hőmozgását. A második felvetette, hogy a fény különálló kvantumokból (fotonokból) áll, amelyeknek a hullámjelleg mellett részecskékre jellemző tulajdonságai vannak. A harmadik kimondta a tömeg és az energia egyenértékűségét (E=mc2), a negyedik szerint ha a fény sebessége minden vonatkozási rendszerben azonos, akkor az idő és mozgás is viszonylagos a megfigyelőhöz képest (a speciális relativitáselmélet általánosította a newtoni mechanikát).
„Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.”
Élete végén egységes térelméletet, az univerzumot leíró világtörvényt kívánt felállítani, ami ugyan nem sikerült, de Werner Heisenberg ekkor ismerte fel, hogy az elemi részecskék helyét és sebességét nem lehet egyszerre meghatározni. Einstein ezt az elvet nem fogadta el, úgy vélte, hogy „Isten nem szerencsejátékos”.
Bár elméleteit nagyon kevesen értették meg, a közvélemény szemében ő lett „a” tudós.
Munkája például továbbra is segíti a csillagászokat, hogy a gravitációs hullámoktól a Merkúr pályájáig mindent tanulmányozzon.
Ráadásul megfelelt a szórakozott tudósról kialakult képnek is: kiválóan hegedült, és még hírnevének tetőfokán is harmadosztályú vasúti kocsin közlekedett, hóna alatt a hegedűvel. 1955. április 18-án halt meg Princetonban. Halálos ágyán németül mondott még pár szót, de mivel az őt ápoló nővér nem tudott németül, így nem ismerhetjük Einstein utolsó szavait. Földi maradványait végakaratának megfelelően elhamvasztották, majd Delaware folyóba szórták, mert a híres fizikus nem akarta, hogy halála után vizsgálatoknak vessék alá vagy bálványozzák. A Princeton Kórház egyik orvosa, azonban vitatott módon boncolást végzett, és eltávolította Einstein agyát és szemgolyóit a BBC szerint. Einstein agyának darabjai jelenleg a philadelphiai Mütter Múzeumban találhatók – írja a Live Science.
