„De a lelkek ma ködben élnek, / Ma álmosít a vén morál, / Regényben is kedvelt a vétek, / S a jó legyőzve félreáll.” 225 éve, 1799. június 6-án született Moszkvában Alekszandr Szergejevics Puskin, az orosz irodalom egyik legismertebb és legkedveltebb alakja, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője.
„Ha Puskin sohasem írta volna meg az Anyegin-t, akkor is őt – a Cigányok, a Borisz Godunov, a Poltava, a Bronzlovas költőjét, a Pikk dáma, a Dubrovszkij, A postamester és A kapitány leánya íróját tekintenék és mondanák az orosz irodalom legnagyobb költőjének. De ha úgy esik, hogy soha semmi mást nem ír, csak az Anyegin-t, akkor is a világirodalom legnagyobbjai közt volna a helye. Előtte is voltak jelentékeny írástudók az orosz történelemben, de a fejlődésben alaposan elmaradt cári világ Nagy Péterrel éppenhogy belépett az európai kultúrkörbe. Ahhoz, hogy belépjen az európai irodalomba, méghozzá azonnal a legmagasabb szinten – ehhez Puskin kellett. – Ha azt mondjuk „orosz felvilágosodás”, ez mindenekelőtt Puskin. Ha azt mondjuk „orosz romantika”, ennek legmagasabb csúcsa Puskin. Ha azt mondjuk „orosz realizmus” – ennek Puskin a kezdete és szakadatlan ösztönzője. „
Alekszandr Szergejevics Puskin 1799. június 6-án született Moszkvában. 1799. június 6-án született Moszkvában. Apai ágon a legrégibb orosz nemesek közé tartozott. Anyai ősei közt ott találjuk I. Péter etióp származású apródját, Hannibált, róla Nagy Péter szerecsene címmel írt elbeszélést.
Művelt otthonban nevelkedett: apja elegáns francia verseket írt, Vaszilij nagybátyja a maga korában elismert író-költő volt. A család gazdag könyvtára, a francia nevelők, az orosz dajka, akitől az orosz nyelv szeretetét kapta, formálták szellemét.
ALEKSZANDR SZERGEJEVICS PUSKIN: ELÉGIA
Sivár kéjmámorát az elmúlt ifjuságnak
fejfájás követi, mint dáridót a másnap.
De az erőm, tüzem úgy érik, mint a bor:
év múlik évre, s ő mind nemesebbre forr.
Utam bizonytalan, és életem hajóját
holnap új viharok talán zátonyra dobják.
Pedig, barátaim, még élni akarok!
Jöjjetek, szenvedés, komoly gondolatok!
Tudom, vár még reám sok boldog óra, s enyhe
balzsamok vigaszát csöpögteti szívembe:
új összhang, béke, ifjúság leszek,
könnyekig meghat majd a képzelet,
s mikor estém nagy árnyai lehullnak,
a szent Szerelem csillaga bucsúztat…
(fordító: Szabó Lőrinc)
1811 és 1816 között a Carszkoje Szelo-i líceumban tanult, majd a Külügyi Kollégiumban látott el titkári feladatot. Ekkor keletkezett műveiben magasztalta az élet örömeit, s támadta az önkényuralmat, a polgári eszményekért, a szabadságért lelkesedett. Még a líceumban hozzákezdett a Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeményéhez, amelyet a klasszicista ízlés konvencionális formái helyett mesterkéletlen, népi stílusban írt – emiatt a konzervatív kritikusok élesen támadták.
A líceum elvégzése után, 1817-ben a Külügyi Kollégiumban látott el titkári feladatot, de érdeklődése az irodalomhoz és a színházhoz vonzotta, baráti kapcsolatai pedig a dekabrista szervezetek tagjaihoz fűzték. 1820-ban kéziratban terjedő „szabadságverseiért” száműzetésre ítélték, de tekintélyes barátai közbenjárására nem Szibériába, hanem délre, Besszarábiába és a Kaukázusba irányították. Ekkor írta Byron iránti rajongását tükröző déli poémáit, A kaukázusi fogoly (1820-21) és A bahcsiszeráji szökőkút (1821-23) címmel.
Puskint 1820-ban kéziratban terjedő „szabadságverseiért” száműzetésre ítélték, de tekintélyes barátai közbenjárására nem Szibériába, hanem délre, Besszarábiába és a Kaukázusba irányították. Ekkor írta Byron iránti rajongását tükröző déli poémáit, A kaukázusi fogoly (1820-21) és A bahcsiszeráji szökőkút (1821-23) címmel.
1823 júliusában Odesszába került, ahol hivatali főnöke, Voroncov főkormányzó eleinte pártolta, de szabadságeszméi miatt és férji féltékenységből, egy elfogott levele alapján istentagadásért feljelentette. 1824-ben a déli száműzetést a mihajlovszkojei házi őrizet váltotta fel. Itteni elszigeteltsége a magány elmélyült munkára ösztökélte és a gyermekkori emlékek élményével ajándékozta meg, egyben elmélyült tanulmányokat, munkára összpontosított hónapokat jelentett.
Puskin kiadta kötetnyi versét, megírta Borisz Godunov című drámáját és az Anyegin hatodik énekét. Puskin verses regényét sokan a 19. századi orosz világ enciklopédiájának is nevezik.
ALEKSZANDR SZERGEJEVICS PUSKIN: TATJÁNA LEVELE ANYEGINHEZ
(részlet)
32
Piheg, sóhajt, nincs vége-hossza,
S kezében a levél remeg;
A nyelvén rózsaszínű ostya:
Tikkadt száj nem olvasztja meg.
Fejecskéjét meghajtja árván,
A könnyű ing gyönyörü vállán
Lesiklik, s báját felfedi…
De lám, már-már alig veti
Fényét a hold. Ködölve, lassan
Dereng a völgy, még tétováz.
Az ér ezüst már; a kanász
Falut serkentő kürtje harsan.
Megvirrad. Minden ébredez.
Tatjanát nem érdekli ez.
(fordító: Áprily Lajos)
1826-29 között élete rendkívül mozgalmasan telt: a dekabrista mozgalom leverése után I. Miklós cár Moszkvába kérette a költőt, akit a házi őrizet alól saját ellenőrzése alá vont. A moszkvai időzés alatt újabb irodalmi tervek és barátságok szövődtek a ljubomudri, azaz „bölcselők” kör tagjaival. Előttük olvasta fel a Borisz Godunovot, amelynek történelemszemléletét számon kérte a „magas cenzúra”.
A költőt nyugtalansága állandó utazásra késztette, Moszkvából Pétervárra, onnan a Kaukázusba. Külföldre is szeretett volna menni, de nem kapott rá engedélyt, a török frontra is önkényesen követte Paskievics gróf seregét 1828 végén, részben azért is, mert ide osztották be szolgálatra a lefokozott dekabrista tiszteket. Erről az útjáról számol be az Erzerumi utazás című úti jegyzetében.
1830-ban megkérte Natalja Goncsarova kezét, s a házassági előkészületek és a birtokrendezés ügyében apja falujába, Bolgyinóba utazott. Innen aztán a moszkvai kolerajárvány miatt elrendelt karantén következtében három hónapig nem mozdulhatott ki. Ez a „bolgyinói ősz” volt Puskin legtermékenyebb időszaka: befejezte Anyegin című verses regényét, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszélései című novellasorozatát, A kolomnai házikó című anekdotikus-tréfás elbeszélő költeményét és a kistragédiákat (Don Juan kővendége, Mozart és Salieri).
1831-től élete Pétervárhoz kötődött, ám ambivalens módon viszonyult ehhez az életformához: egyszerre élt benne a menekülés és a társasági, irodalmi forgatagban való részvétel vágya. Már az 1820-as évek végétől foglalkozott az orosz történelemmel, főként I. Péter korát és a Pugacsov-lázadást tanulmányozta. 1831-ben engedélyt kapott a levéltári kutatásokra, sőt a cár megbízta Nagy Péter történetének megírásával.
Minden külső bonyodalom és nehézség ellenére irodalmi szempontból ez az utolsó korszaka is rendkívül gazdag volt: Péterváron megírta a Pikk dáma című elbeszélést, A kapitány lánya című történelmi regényt, a Dubrovszkij című kisregényt és A bronzlovas című költeményt. A háttérben azonban lassan elmélyült a konfliktus a költő és az előkelő társaság, de főleg az udvari körök egyes képviselői között.
Házasságuk hat éve alatt Natália Puskin négy gyermeket szült: Mária (1832), Alexander (sz. 1833.), Grigorij (sz. 1835) és Natalja (1836; férje, Nikolaus Wilhelm Nassau a Nassau-Weilburg királyi ház tagja volt, így és Merenberg grófnője lett). Natalja és Puskin között jelentős levelezés alakult ki. A Puskintól megmaradt hetvennyolc levél között gyakori a könnyed hangon vagy borongós vonásokkal írt, de szerelmes levélnek egyiket sem lehetne nevezni. Ennek ellenére úgy tartják, hogy a költő több verset is szentelt feleségének.
„Még a legjobb barátunk sem bírja elviselni mezítelen lelkünket.” (Puskin titkos naplója)
Puskint nemcsak az zavarta, hogy Natalja nem érti a művészetét és nem támogatta munkáját, mindig idegesítette feleségének kétes híre: feleslegesen költekezett és nemcsak könnyedén flörtölt, de viszonyokat is folytatott. A „végjátékban” egy Franciaországból menekült holland diplomata léhűtő fia, Georges d’Anthes gárdatiszt terjesztett rágalmakat az asszonyról. A kor „erkölcseinek” megfelelve Puskin pisztolypárbajra hívta a rágalmazót, aki 1837. február 10-én halálosan megsebesítette a költőt.
Natalja érdeme, hogy megőrizte Puskin leveleit, és engedélyt adott azok közlésére. Megjelenése után Puskin eredetileg francia nyelven papírra vetett, titkosírással készült naplója nagy vihart kavart, hiszen nem a hatalmas műveltséggel rendelkező, ünnepelt művésszel, hanem a depresszióra hajlamos, túlzásokba eső, orgiáktól sem riadó férfi gondolataival és kalandjaival.
