Gárdonyi Géza a rendőrkapitány előtt sem szégyellte szakmáját…
Gárdonyi Géza személyéhez fűződik egy csak kevesek által ismert történet.
A Pesti Hírlapból már olvasók ezrei ismerték az Egri csillagok hőseit, Pesten tervezték az író A bor című színműve bemutatóját, készült a Láthatatlan ember, amikor egy nap Gárdonyit pulikutyájának „szájkosara tárgyában” beidézték az egri rendőrségre.
Az idézés délelőttre, az író legszorgalmasabb munkaidejére szólt. A munkáját kellett félbeszakítani akkor, amikor legfürgébben szalad a toll. Gárdonyi törvénytisztelő egri polgár, elment a rendőrkapitányságra, fel az idézésen megjelölt szobába. Illendőn bekopogtat:
– Bújj be!
Nyitja az ajtót, belép. Mérges kis fogalmazócska tisztítja szivarsipkáját az asztalnál. Gárdonyi átnyújtja az idéző papírt. A kis mérges rápillant, levágja a szipkát, felkapja a tollat, beüti a kalamárisba, és szigorú hangon adja fel a kérdést:
– Neve?
– Gárdonyi Géza.
– Foglalkozása?
– Író.
Most packázik a hivatalnok.
– Író? – reccsen rá a zord pennarágó Gárdonyira, és levágja a tollat. – Az nem foglalkozás, Abból nem lehet megélni.
Egy villanásnyi szünet. Gárdonyi arcán mosoly fut át. Csendesen, de elsöprő öntudattal mondja:
– Ha maga mondja. De azt csak bízza rám, barátom.
