Báró Eötvös József csintalan fiatalember hírében állt…
Báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter korában, 1869-ben, Kolozsvárott járván, megszemlélte az iskolákat, köztük a református főgimnáziumot is. Feltűnt előtte a termek csinos berendezése; különösen a szemébe ötlöttek a barnára festett padok.
– Én bizony még csak fehér gyalult padban ültem deákkoromban, mondta kísérőinek. Vajon nem fölösleges fényűzés ez?
– Aligha, kegyelmes uram, válaszolta Sámi László tanár. Mert a tapasztalás azt bizonyítja, hogy az ilyen csinos, barnára festett padokat a tanulók jobban megkímélik, mint az egyszerű gyalult deszkából valókat. Nem firkálják úgy össze.
Eötvös elgondolkodott.
– Deákkori emlékeim között keresgéltem, mondta aztán az uraknak. S azt a kérdést intéztem magamhoz: vajon tanulókoromban nekem is szokásom volt-e a padot összefirkálni? Hát jól emlékszem, hogy alig volt nálam megátalkodottabb firkáló.
A kíséret elképedt e vallomás hallatára; és Sámi László halkan megkérte Eötvöst, hogy valahogy hangosan ne ismételje e visszaemlékezését, mert ha a tanítványok meghallják, holnap már nem lesz a padokon egy tenyérnyi hely sem, amelyet nem firkáltak be a fiúk!
