Egyszer Pólya Tibor, a szolnoki művésztelep egyik vezetője büszkén mutatta be a művészasztalnál ülő „nagyságokat”…
„1910 körül alakult meg a kecskeméti művésztelep, Iványi Grünwald Béla és Falus Elek vezetésével. Néhány fiatal művész, köztük én is, odatartoztunk. A szolnoki művésztelep egyik vezetője Fényes Adolf, a nagybányaiaké Ferenczy, Thorma és Réti. Mindegyik telep fiataljai a tanáraik, vezetőik védőszárnya alatt, miután Pestre kerültek, odabátorkodtak a művészasztal nagyjai közelébe. Nem volt ez olyan magától értetődő dolog. Bizony könnyebben juthatott be valaki egy exkluzív kaszinóba, mint a kávéházban a szomszédos kisasztaltól az előkelő művészasztalhoz.
Falus és Pólya barátaink a nagybányai és szolnoki telepen viselt „méltóságuk” révén már régen sütkérezhettek a „nagyok és beérkezettek” fényében, de mi csak a szomszéd kisasztalkák mellett ülve vágyakozhattunk oda.
Mi volt a nagy művészasztal fő varázsa? A nagyképűség teljes hiánya! Hogy Szinyeit még a fiatalok is Pali bácsinak szólították, s hogy Lechnernek Papszi volt a megszólítása, ahogyan a mestert korán elhalt fia, Lechner Dönci festőművész szólította. De az egész társaság átvette, mert átvehette ezt a megszólítást. A nagyképűség teljes hiánya magyarázza azt, hogy milyen jóízűen mulattak a nagyok azon a kis jeleneten, amely Pólya Tibor, az akkortájt legfiatalabbak egyike scenírozott.
Pólya ott ült velünk és egy vidéki barátjával az egyik szomszédos kisasztalnál, s hogy imponáljon a vendégnek – egy derék marhakereskedőnek -, sorra mutogatta a művészasztal nevezetes nagyságait:
– Látod ott azt a két szép öregurat? Az egyik Szinyei, a híres „Majális” festője, a másik Lechner Ödön, a magyar stílus megteremtője az építőművészetben. Ő tervezte többek között a Drechsler-palotát, az Iparművészeti Múzeumot, a Postatakarékpénztár épületét. Az a finom külsejű úr: Ferenczy Károly, a nevezetes modern festő, a másik, akinek olyan jókedvűen piros az arca: Fényes bácsi. Nagyon jó piktor. Az a kicsi: Mannheimer, az a nagykalapos, sötétszemű, szép ember: Rippl-Rónai! Nagyon híres művész. Most jött Párizsból. Ott ül Ernst Lajos is, akinek nemsokára saját múzeuma lesz … Mellette láthatod Lázár Bélát, aki művészettörténész és tanár. Kritikákat és könyveket ír a művészekről. Az a madárszemű vékony emberke a tréfás Faragó Géza …
A vidéki vendég nyilván megunta a sok hencegést és közbemordult:
– Ha adsz öt pengőt, kivágom (!) ezt az egész társaságot…”
Forrás: Herman Lipót: A művészasztal
