A félénk és érzékeny Josef Strauss csak „ideiglenesen” akarta átvenni a keringőkirály helyét…
Josef Strauss szabadidejében művészként, festőként, költőként, drámaíróként, énekesként, zeneszerzőként és feltalálóként kamatoztatta tehetségét – ő tervezte a mai forgókefés utcaseprő járművek lóvontatású előfutárát -, és két tankönyvet is publikált.
Amikor bátyja, Johann 1853-ban súlyosan megbetegedett és az orvosok hosszas pihenőkúrát írtak elő neki, a család úgy döntött, Josefnek kell elvállalni a helyettesítést – a karmesteri és a zeneszerzői tisztségekben egyaránt.
A premier alkalmával Josef egy Ländler-stílusú keringőt komponált, és a műnek az „Die Ersten und Letzten. Walzer” (Első és Utolsó) címet adta, ami lényegében azt jelenti: „Egyszer és soha többé”. Azonban a közönség és a zenekritikusok el voltak ragadtatva, és egy neves helyi újság ezt írta: „Josef Strauss határozott zenei tehetség. Kár lenne, ha ilyen hamar visszavonulna a nyilvános szereplésektől. Keringői tele vannak frissességgel és életerővel, azzal az elektromossággal, amely úgy tűnik, a Strauss család egyedüli tulajdona. A dörgő taps és a véget nem érő ráadások remélhetőleg arra ösztönzik majd Josef Strausst, hogy új szerzeményt írjon.”
Jóllehet Johann visszatérése után átmenetileg lemondott az „ideiglenes karmesteri” posztról. Josef hamarosan felhagyott karrierjével és teljes munkaidőben kivette részét a családi zenei „üzletből”. Feltűnően sokoldalú, tehetséges és termékeny zeneszerző volt.
A váratlan sikertől elragadtatva Josef beleegyezett, hogy asszisztensként működjön a Strauss Zenekarnál, és újabb művet írt, ezúttal „Az első keringő az utolsó után” címmel.
Johann egyszer ezt mondta róla:
„Pepi (Josef) a tehetségesebb kettőnk közül, én csak a népszerűbb vagyok…”
Josef Strauss több mint 300 eredeti táncot és művet hagyott hátra, valamint 500 feldolgozást más zeneszerzőktől.
