A rossznyelvek szerint Alfonzóval a társalgóban néha többet lehetett nevetni, mint a nézőtéren…
Ha a színház társalgójában Markos József, vagyis Alfonzó valamelyik nap nem talált ki újabb mókát vagy ugratást, a kollégái megsértődtek. Ezért volt az, hogy a rossznyelvek szerint a társalgóban néha többet lehetett nevetni, mint a nézőtéren.
Alfonzó egyik ugratásának ötletét az adta, hogy előző este a színház bérbe adta a helyiséget a Kertészeti Vállalatnak, amely a színpadot díszítő fikuszt és leandert nem vitte el, hanem a színháznak ajándékozta. Ezek a növények a társalgó egy-egy sarkát díszítették. Kibédi Ervinnek nagyon megtetszettek a növények és megkérdezte:
– Hogy kerültek ide ezek a szép szobanövények? Még nem láttam ezeket.
– Én kaptam egyik hódolómtól, de az ilyen méretes növények nem férnek be a lakásomba. Amíg nem tudom eladni, itt hagyom megőrzésre a társalgóban – mondta Alfonzó.
– Mit kérsz értük? – tapogatódzott Kibédi, aki közismert volt növénygyűjteményéről.
– Ötszáz forintot darabjáért.
Akkoriban ez a negyede volt a piaci árnak.
– Háromszázért megveszem darabját – alkudozott Kibédi.
– Tudod, mit? El van boronálva, legalább nem kerül idegenhez.
Kibédi leperkálta a hatszáz forintot és vitte is ki a kocsijához, illetve csak vitte volna, mert a portás útját állta:
– Művész úr, hová viszi ezeket a növényeket?
Forrás: Kalmár Tibor: A humor háza
