Peterdi Pál anekdotájában az „öntudatos dolgozó nem ad és nem fogad el borravalót”…
Peterdi Pál kedvenc története egy pincérről szólt, aki nem akart borravalót elfogadni, mert komolyan vette azt a szocialista demagógiát, hogy: „Öntudatos dolgozó nem ad és nem fogad el borravalót.”
Peterdi Pál rendesen kiszínezte a történetet azzal a csavarral, hogy emiatt az ő pincérét előállítják a rendőrségen, ahol megpróbálnak a lelkére beszélni, hogy fogadja el a borravalót. Kioktatják arról, hogy ha megszűnne a borravaló a pincéreknek, taxisoknak, fodrászoknak, nővéreknek, orvosoknak, akkora fizetést kellene adni, hogy összeomlana a népgazdaság. De a pincér hajthatatlan és azzal védekezik, hogy ő a történelmi materializmus emlőin nevelkedett, az anyatejjel szívta be Anti-Dühring elvtársat. Miután a rendőrkapitány felforgatással vádolja, a pincér még a börtönt is vállalva azt mondja, hogy őt nem lehet megfélemlíteni. Ő negyvennégyben héber betűs röplapot terjesztett a nácik között. Ha kell, hát sínylődjön, mint Táncsics elvtárs. Pali sztorija végén a rendőrparancsnok már könyörgésre kényszerül:
– Ne hagyja, hogy itt tépjem a számat azért a rongyos négyezer forintos fizetésért.
– Családja van? – kérdezte a pincér. – Van, három gyerek.
Ezt hallva a pincér a zsebébe nyúl, kivesz egy köteg pénzt, majd a rendőr zsebébe dug egy ötszázast jattként.
Forrás: Kalmár Tibor: A nagy nevettetők, Kossuth Kiadó
