Egy dúsgazdag amerikai konzervgyárosnak – roppant nehézségek és anyagi áldozatok árán – sikerült megnyernie a világhírű énekest, Enrico Carusót, hogy lépjen fel az estélyén. Caruso tudta, mi a ráadás.
Ő volt az első sztártenor, akit főleg a lemezfelvételei tettek híressé, és ő volt az első sztárénekes, aki több millió dollárt hagyott családjára a halála után. A hipochonder Caruso az előadások előtt nagyon ingerlékeny volt, nem tűrte a zajt és a rendetlenséget, valamint mániákusan félt a fertőzésektől. A Nápoly nyomornegyedeiben felnőtt Caruso pontosan tudta, mennyit ér a tehetsége, de folyamatosan félelem élt benne attól, hogy esetleg kevesebbnek tartják.
A pompás vacsora után a társaság a zongoraterembe gyűlt, hogy Caruso csudálatos hangjaira ejtőzzön.
Ahogyan azt szerződése előírta, a művész két dalt elénekelt, meghajolt, és lelépett a pódiumról. A milliomos odasündörgött hozzá:
– Mester, adna még egy kis ráadást?
– Csak ön után – válaszolta Caruso udvarias mosollyal.
