Damjanich János utolsó szavai legendássá váltak…
A szabadságharc leverése után 1849 szeptemberének végén a haditörvényszék tizenhárom tábornokot felségsértés címén halálra ítélték. Az ítéletet kimondták, de teltek-múltak a napok, és a végrehajtásról nem esett szó. A családtagok már abban bíztak, hogy Ferenc József kegyelmet ad az elítélteknek.
1849. október 6-án a pesti Újépület falánál főbe lőtték Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Az aradi várban pedig különleges intézkedésekkel készítették elő a kivégzést. Sokan gyalogmenetben kísérték a tábornokokat a kivégzés helyére.
Törött lába miatt egyedül Damjanich Jánost vitték parasztszekéren a vesztőhelyre. Az úton állítólag végig szivarozó tábornok utolsó szavai legendássá váltak: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”
Levelek a börtönből
Drága, kedves gyermekem!
Abban a reményben, hogy szerencsésen visszaérkeztél, fölkérlek, hozd be rendjeleimet, mert itt be kell őket adnom. Lábam nyugtalankodik, egy lyuk nyílott rajta, és rövidesen egy másik is kifakad.
Látni foglak-e nemsokára?
Addig is vagyok, mint mindig, állandóan szerető Janid
Imádott, drága Emíliám!
Egyedül Isten jutalmazhat meg nemes gondolkodásodért. De ha, amint remélem, még van hátra az életemből, úgy ez, hidd el, csak néked, egyedül néked lesz szentelve, fönséges, drága feleségem!
Hogyan ne gondoljak rád, amikor a legnagyobb gyönyörbe emelsz? Hogyan ne bánkódjam érted, amikor te olyan ártatlan és bűn nélküli vagy ebben a rossz világban?! Ha eddig is szilárd célom volt, hogy méltóvá legyek gondoskodásodra, mennyivel inkább aggódnom kell érted most, ebben a legkeserűbb állapotban! Bocsásd meg tehát, ha gondjaim érted naponként növekednek; mindez csak kimondhatatlan szerelemből ered.
Ki mondta néked, hogy a két asszony birtokait elkobozzák? Ez lehetetlen! Küldd el Mihályt*. Ha új bankjegyeid* vannak, adj túl rajtuk, mert birtokuk veszedelmet és büntetést von maga után.
Csókollak képzeletben, és vagyok örökké szerető Janid
Damjanich János imája
Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra
Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!
Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.
Damjanich
Emíliának vigasztalásul
Forrás: Az aradi vértanúk – Levelek a börtönből, Válogatta, szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Budapest : Neumann Kht., 2001
