Eli Wallach minden reggel öt órakor kopogtatott Bud Spencer lakókocsijának ajtaján…
Colizzi a Nincs bocsánat sikerén felbuzdulva elkezdett sorozatban gondolkodni, és tervezni kezdte A Pirinyó, a Behemót és a Jófiút. Lehet, hogy tévedek az időrendiségben, de ha jól számolom, ez volt a harmadik westernem, a második együtt Terence Hill-lel. Nem lenne igaz, ha azt állítanám, hogy már ekkor párost alkottunk. A csapatban ott volt még a mágikus Eli Wallach is.
Minden reggel öt órakor Wallach kopogtatott a lakókocsim ajtaján, hogy együtt átvegyük a forgatókönyvet, kijavítsa a közös poénokat, segítse a kiejtésemet és főként a gesztusaimat.
– Rendes vagy – mondtam neki.
– Nem miattad teszem, hanem magam miatt. Ha rosszul mondod, én is elrontom. Ne feledd, egy amerikai nem így jár, azonkívül ne hadonássz, mert a képernyőn ez kinagyítva jelenik meg! Az arcod például kilencszer nyolc méteres lesz! A nézők kis mozdulatokból is megértik a reakcióidat.
Profi módon viselkedett: nem csupán saját magával foglalkozott, odafigyelt mindenre.
Forrás: Bud Spencer: Különben dühbe jövök, Libri
