James Herriot állatorvoson időnként kifogtak a kemény, dolgos és szófukar yorkshire-i emberek…
James Herriot remek pillanatfelvétellel örökítette meg az angol vidéki szokásokat, a kemény, dolgos és szófukar yorkshire-i emberekről.
„És néha nem könnyű világos képet kapni telefonon.
– Itt Bob Fryer beszél.
– Jó reggelt, Herriot vagyok.
– Hát rosszul van az egyik kocám.
– Értem, és mi baja?
Torokhangú kuncogás: – Hát ippeg ezt akarom magátul megtunni.
– Ja, értem.
– Hát, azt hiszem nem hívnám föl magát, ha tunnám, mi a baj, igaz? Ha-ha-ha-ha!
Az a tény, hogy vagy kétezerszer hallottam már ezt a viccet, gátolta teljes részvételemet a mulatságban, de sikerült kiszorítanom egy rekedt kacajt.
– Színtiszta igazság Mr. Fryer. Szóval miért hívott fel?
– A mindenit, hát megmondtam – hogy megtalálja a bajt.
– Igen, ezt értem, de szeretnék néhány részletet hallani. Mit jelent az, hogy rosszul van?
– Hát, hogy olyan sehogyan sincs.
– Jó, de nem tudna többet mondani?
Szünet. – Olyan bágyadt forma.
– Más tünet?
– Nem… nincs… de azér igen beteges egy disznó.
Néhány pillanatig gondolkodtam. – Furán viselkedik?
– Furán? Furán? Nincs abban semmi fura, azt megmondhatom. Nem bohóc az, kérem.
– Hát… akkor… hadd fogalmazzak másképpen. Miért akar kihívni?
– Azér, mer maga állatorvos. Az a munkája, igaz?
Újra próbáltam. – Sokat segítene, ha tudnám, mit vigyek magammal. Mik a tünetek?
– Tünetek? Hát olyan rosszul néz ki.
– Igen, de mit csinál?
– Éppen ez az, hogy semmit, ettül aggódom.
– Na nézzük. – Megvakartam a fejem. – Nagyon beteg?
– Úgy vélekszek, ölég nyavalyás állapotban van.
– Úgy gondolja, hogy sürgős a dolog?
Újabb hosszú szünet. – Hát azé csak olyan közepesen van. Még nem járja a végit.
– Igen… igen… és mióta van így?
– Hát egy darab ideje.
– De pontosan mióta?
– Jó darab ideje.
– De Mr. Fryer, szeretném tudni, mikor mutatkoztak először ezek a tünetek. Mióta mutatkozik a baj?
– Ó… hát amióta megvettük.
– Aha, és az mikor volt?
– Hát a többivel együtt került ide.”
Forrás: James Herriot: Egy állatorvos történetei
