Kabos Gyula soha nem hagyta unalmasan telni az előadásokat a színházban, ám otthon sem unatkozott…
– Nem vagyok sehogy se megelégedve ezzel a gyerekkel! – zsörtölődött Kabos Gyula a feleségével. – Nem tanul, az utolsók között van az osztályban, a végén megbukik.
Kabosné védelmébe vette a gyereket. Hogy az év elején két hetet mulasztott, hogy rosszul eszik, vérszegény – ahogy már anyák fiaikat védeni szokták. Férje háta mögött azonban előszedte a gyereket. Szeretettel korholta, kihallgatta, ellenőrizte, készíti-e a feladatait, olyannyira, hogy a Kabos gyerek félévkor már második volt az osztályban.
– Második, második… – dohogott újra a művész. – Miért második? Miért nem az első? Ez már igazán nem nagy dolog. Ennyi örömet megszerezhetne az apjának…
A fiú összeszedte magát, és év végén boldogan lobogtatta a bizonyítványát:
– Apa! Osztályelső lettem!
Kabosné diadalmas örömmel állt a gyerek mellett, és megdöbbenve látta, hogy a férje arca elkomorodik.
– Mi van veled? – kérdezte az asszony. – Ezzel sem vagy megelégedve?
Kabos vakargatta orrát-száját, mint a színpadon, mikor valami nem tetszik neki. Aztán fanyalogva megszólalt:
– Szép kis osztály lehet az, fiam, ahol te vagy az első…
