Marcus Tullius Cicero kétségtelenül az ókor legnagyobb hatású szónoka volt. Kiváló helyzetfelismerő képességgel alkalmazott szóképeket, és gondolatokat, sőt politikai és jogi tanácsokat fogalmazott meg szóban és írásban egyaránt. Hogy ő tévedett-e valaha is?
Cicerot ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. A politikai szerepvállalásaiban inkább ballépéseket elkövető szónok mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere.
De az időt tekintve sem akármilyen hatással bírt. Cicero halála után még ezer esztendővel is tanulmányozták a tudósok és az írók, hogy elsajátítsák a szép latin nyelvet. Nemcsak a nagy bibliafordító Szent Jeromos olvasta rendszeresen megmaradt műveit és leveleit, hanem még a humanisták is. Ami, hogy kijavítsuk magunkat, megvolt bizony másfél ezer éves hatás és kisugárzás is.
Egyszer a szemére vetették kárörvendve, hogy valamely gyújtó szónoklatában apró hibát vétett.
– Errare humanum est (Tévedni emberi dolog) – idézte Cicero az ősi bölcsességet.
Majd folytatta:
– Csak az ostoba tart ki a tévedései mellett. (Másképpen: a tévedésben megmaradni ostobaság.)
