Karinthy nem egyszer élcelődött azon, hogy bár József Attila zsebe gyakrabban volt üres, mint tele, mégis szívesen adott a rászorulóknak. Szántó Judit jegyezte le közös sétájukat…
Egyszer Karinthyval mentünk haza a Japán kávéházból, akit megállítottak az utcalányok: „Fricikém, nincs pénzünk adjál!” Attila egy kicsit félreállt, öt lány volt együtt. „Itt van nektek egy tízpengős osszátok el. Kiszedtetek minden pénzt a zsebemből!” Attila szomorú lett, amire Karinthy megkérdezte, hogy a vidáman megkezdett beszélgetés miért szorult Attilába. „Miért nem kértek tőlem? – csattant fel Attila. – Miért? Talán az arcomra van írva, hogy nincs pénzem?” Ekkor jött felénk egy magányos utcalány. Attila a lány mellé lépett: „Tessék kisasszony, fogadja tőlem, szeretettel adom.” És egy tízpengőst adott a lánynak. „Na – szólt Karinthynak –, ki a legény a csárdában, te vagy én?” Mindhárman nevettünk. „Hát persze, hogy te” szólt Karinthy és megcsókolta Attilát. „Most kitoltam veled” – szólt Attila. „Nem veled magaddal.” Majd elkísértük. Ketten egész úton vitáztak, hogy melyikük járt rosszul.
Forrás: Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés
