Szigligeti Ede igyekezett szigorúan spórolni a Nemzeti Színház javára…
Szigligeti Ede színész, rendező, dramaturg, kiváló színpadi szerző a Nemzeti Színház nagyhatalmú igazgatója volt éppen, amidőn karmestere megkereste őt az irodájában.
– Igazgató uram! Elengedhetetlenül nagy szükségem van egy új nagybőgősre.
– Aztán mennyibe kerülne az az elengedhetetlen nagybőgős?
– Évi hatszáz forinton alul jót nem kaphatunk.
– Okvetlenül szükséges?
– Mint egy falat kenyér.
– Ha, tételezzük föl, fölemelem a maga fizetését háromszáz forinttal, akkor is olyan elengedhetetlenül nagy szükség lenne arra a bőgősre?
A karmester tétovázott.
– Hát, igazgató uram, akkor… akkor nem éppen szükséges annyira.
– No lássa, öcsémuram. Akkor nem szerződtetünk új nagybőgőst.
– Nem, igazgató uram. Hanem… hogy is leszünk most már az én fizetésemelésemmel?
– Sehogy. Arra ugyanis éppen olyan kevés szükség van, mint a nagybőgősre.
