Nóti Károly az Otthon Kör játékszobájában folyó kártyacsaták egyik állandó résztvevője volt. A még kezdő Kellér Dezső itt találkozott először a kiváló kabarészerzővel…
Egyszer egy ilyen játékszünetben Nóti Károly megszólította a még kezdőnek számító Kellér Dezsőt:
– Maga a kis Kellér? Olvastam néhány versét a Színházi Életben. Ügyesek voltak. Maga határozottan tehetséges. Van érzéke a humor iránt.
Kellért nagyon meghatották a nagyszerű kabarettista dicsérő szavai, aki így folytatta:
– Még nem késő! Most még abbahagyhatja!
Kellér elképedt: Nóti az imént megállapította, hogy tehetséges, most meg azt ajánlja, hogy hagyja abba. Csodálkozó tekintete magyarázatot követelt.
– Nézze, ez nem pálya, írásból nem lehet megélni – folytatta Nóti. – Fogadjon szót nekem, mint tapasztaltabbnak, keressen más foglalkozást. Én a maga korában a Fidibuszban humoreszkeket írtam. Egy kuplémat is énekelték a Sörkabaréban. De aztán megjött az eszem, és egy szép napon azt mondtam: ebből elég! Szavakon vajúdni, mondatokat cizellálni, köszönöm, ezt az élvezetet átengedem másoknak. Fogtam magam és elkezdtem tőzsdézni. Veszek, eladok, veszek, eladok, az igen! De irodalom, meg újságírás, ugyan kérem!
– De hiszen a Terézkörúti Színpadon játsszák egyik jelenetét Gózon Gyulával, kirobbanó sikerrel! – értetlenkedett Kellér.
– Kedvtelésből néha írhat az ember. Kellemes időtöltés, kikapcsolódás, úri passzió! De a megélhetést mással kell biztosítani.
Forrás: Kalmár Tibor: A nagy nevettetők
