Békeffi László komikus-színész, színmű- és kabaréíró konferanszait szokatlanul bátor hang, újszerű forma, a szellem és a kritikus humor ötvözete jellemezte, remek előadásmóddal. Nagy Endrével és Kellér Dezsővel ők hárman jelentik a magyar konferansz fő vonulatát.
130 éve, 1891. január 4-én született Szegeden Békeffi (Békeffy) László „rendkívül termékeny és jó tollú író volt, számos színművet, kabaréjelenetet, sanzonszöveget írt”. Apja szegedi író és újságíró, Békeffi István író az unokatestvére volt.
Pályáját ő is újságíróként kezdte, majd elvégezte a budapesti Színművészeti Akadémiát. 1912-ben lépett fel először Ferenczy Károly kabaréjában, a híres konferanszié Nagy Endre helyébe beugorva, ettől kezdve rendszeresen konferált. 1913-tól Medgyaszai Vilma hívására a Modern Színházban játszott, közben 1916-18 közt Pallas néven filmvállalatot alapított és vezetett, s mint filmrendező is működött. 1921-23-ban az Apolló Kabaré tagja volt, majd Boross Gézával az Imperiál Kabarét vezette. 1924-ben alapította a Vidám Színpadot, 1925-ben a Papagáj Kabaréban lépett fel. 1927-29 között Bécsben és Berlinben lépett fel, 1929-től négy évig az Andrássy Színházban és a Terézkörúti Színpadon szerepelt. 1936-ban alapította a Lipótvárosi Kabarét, majd a Pódium Írók Kabaréját a Gresham-házban Komjáthy Károllyal, ennek művészeti igazgatója is volt.
1931-től a Hír című újság felelős szerkesztőjeként működött, 1933-ban a Színész-Szövetség elnöke lett. 1936-tól szóban és írásban fellépett a nácizmus ellen, az angolbarát irányvonal mellé állt. A politikában egyébként is sokszor megtalálta a nevetségest, pl. amikor a kormányt színtársulatnak, tagjait név szerint drámai szendének, bonvivánnak, táncoskomikusnak, naturburschnak, naivának és intrikusnak titulálta. Békeffi egyre merészebb lett, bízva összeköttetéseiben (Horthyval is jóban volt).
Békeffi a két világháború között a pesti polgári kabaré egyik legnépszerűbb képviselője volt, konferanszai révén elérte az addig megközelíthetetlennek vélt Nagy Endre-i magasságokat.
Egy idő után azonban mind jobban támadták németellenes kijelentései miatt, ekkor utalásokkal fejezte ki magát. Eszközeire jellemző híres poénja, melyet egy konferanszába illesztett be: Na, ki dögöljön meg? – kérdezte a közönséget, s bár a válasz nem hangzott el, mindenki tudta, hogy Hitlerre gondolt. Ezeket az elhallgatásokat egy-egy kézmozdulattal tette nyomatékosabbá. 1942 elején a Színművészeti Kamara fegyelmit indított ellene, 5000 pengő bírságra ítélte, és egy évre letiltotta a színpadról.
Az angol kapcsolat erősítésére hírszerző csoportot hozott létre, amely információkat gyűjtött, s Külföldi Hírek néven újságot adott ki, ellensúlyozandó az egyre nyomasztóbb cenzúrát. 1942 márciusban letartóztatták, negyed-, később elsőrendű vádlottként állították bíróság elé. Az angol hírszerzéssel való kapcsolattartás miatt, és az ún. győri szabotázscsoport perében hűtlenség vádjával 12 év fegyházra ítélték.
1944 novemberében a komáromi Csillag-erődbe, Sopronkőhidára, majd a dachaui koncentrációs táborba vitték, itt betegen, 46 kilósan szabadították fel az amerikaiak. Haza már nem jött, sem a bosszúálló szerepét nem akarta játszani, se intrikák céltáblája nem akart lenni.
A háború után Angliában, 1949-ben Amerikában, majd Svájcban telepedett le. Az emigrációban szerkesztette a Hontalan Magyar Naplója (1948-49) és a Szabad Magyar Pódium (1949-50) című lapokat. 1951-58 közt alkalmi kabaréműsorokat rendezett, 1962. január 22-én Zürichben halt meg.
Számos színművét, kabaréjelenetét játszották, írt sanzonszövegeket is. Ő készítette 1915-ben az első megfilmesített magyar forgatókönyvet Fekete szivárvány címmel, de más filmeket is írt, rendezett és játszott is bennük. Regényt és operettlibrettót is alkotott, kabaréjeleneteiből, humoros írásaiból több kötet jelent meg. Konferanszainak gyűjteménye 1939-ben saját kiadásában látott napvilágot, A száműzött Pódium 1955-ben Torontóban.
