Árva Bethlen Kata írónő a memoárirodalom egyik jelentős képviselője. Az erdélyi történelem görög sorstragédiába illő nőalakjának kedves szokása volt, hogy könyvet ajándékozott és bőkezűen támogatta az erdélyi református kollégiumokat.
„Születtem ez nyomorúsággal teljes világra, az én Istenemnek jó tetszéséből, Bonyhán, 1700-ik esztendőben, Szent András havának 30-ik napján: mely kalendáriom szerént Katalin emlékezetére rendeltetett.” (Bethlen Kata: Bethlen Kata önéletírása)
Árva Bethlen Kata Bonyhán született 1700. november 25-én, nagybátyja a kancellár és történetíró Bethlen Miklós volt. Anyja református hitben elmélyült leányát kedvenc mostohafiának, Haller Lászlónak szánta feleségül, s Katának nem is lett volna ellenvetése a kellemes megjelenésű kérő ellen, ha az nem a katolikus vallást követte volna. Végül anyja fenyegetőzésére mégis a felesége lett, két évre, mivel férje 1719-ben meghalt. 1722-ben a mindössze 22 éves özvegy férjhez ment gróf Teleki Józsefhez, akivel annak haláláig, 1732-ig éltek egyetértésben. Ettől az időtől kezdve nevezte magát Árva Bethlen Katának, mivel elvesztette két férjét, a két házasságból származó hat gyermeke közül négy meghalt, a katolikus hitben nevelkedő Pált és Borbálát pedig erőszakkal vették el tőle.
Egészségi állapota egész életében gyenge volt, az őt ért csapások hatására betegségei súlyosbodtak. Ezért is, meg természetes kíváncsisága miatt is az erdélyi orvosoktól, orvosi könyvekből képezte magát, s régi házi receptek felhasználásával a maga korának híres gyógyítója lett.
„Szüntelen való keserves nyavalyákkal töltöttem el az 1735. esztendőket is, de Isten kegyelme által mind fenn járva hordoztam: emellett sok kesergettetéssel. Hasonlóképpen az 1736. esztendőt Szent Mihály haváig: akkor énreám esett amaz doktorokat megszégyönítő negyednapi hideglelés, amely esztendő és kilenc hónap alatt annyira elgyötrött, hogy éppen az életet hogy meghagyta bennem: de az is unalmas volt.” (Bethlen Kata: Bethlen Kata önéletírása)
A család nélkül maradt asszony egyik legfontosabb támasza az írás volt. 1744-ben kezdte el önéletírását és élete végéig folytatta. A csonkán maradt kézirat csak halála után, 1762-ben jelent meg Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása címmel. A hol bibliai pátosszal, hol a köznapi egyszerűség hangján szóló műben élete eseményei, a memoár és a napló keverednek egymással, a szerkezetet közbeiktatott dokumentumok és levelek teszik töredezetté. Még életében megjelent imádságoskönyve is Védelmező erős pais címmel, írásművészetének jelentős részét képezi rokonságával, a Telekiekkel és a Rádayakkal folytatott kiterjedt levelezése.
Az irodalom mellett a református hit védelme és a magyar kultúra támogatása kötötte le minden energiáját. Olthévizi és nagyenyedi otthona valóságos szellemi központja volt az akkori Erdélynek. Mecénásként bőkezűen támogatta udvari papjait, köztük Bod Pétert, aki 1743 és 1749 között töltötte be ezt a posztot. Szüntelenül kezdeményezte újabb és újabb könyvek kiadását, amelyek közül többet a maga költségén is nyomtattatott, így Nádudvari Péter 84 prédikációját, a Szentírás értelmére vezérlő lexikont, Keresztúri Pál Egyenes ösvény című munkáját.
Kedves szokása volt, hogy barátainak, ismerőseinek, rokonainak, avagy a magához hasonlóan magányos embereknek könyvet ajándékozott. Bőkezűen támogatta az erdélyi református kollégiumokat is, végrendeletében a nagyenyedi kollégiumra hagyta igen gazdag, ritkaságokkal büszkélkedő könyvtárát, de ez 1849-ben, a szabadságharc idején porig égett.
1759. július 29-én halt meg Fogarason, az ottani református templomban található sírkövén Bod Péter emlékverse olvasható. Életéről Kocsis István írt monodrámát Árva Bethlen Kata címmel.
