„A semmiből egy új, más világot teremtettem” – vallotta önérzetesen Bolyai János, minden idők egyik legeredetibb gondolkodású matematikusa. Élete korántsem volt sikeres, haláláig mellőzés, meg nem értés kísérte munkásságát.
Bolyai János 1802. december 15-én született Kolozsvárott. Rendkívüli matematikai képességeit apja, Bolyai Farkas, korának szintén jeles matematikusa korán felismerte és ápolgatta. A marosvásárhelyi kollégium elvégzése után, tizenhat évesen a bécsi hadmérnöki akadémiára került, ahol már rendszeresen foglalkozott matematikai kutatásokkal. Rövid hadmérnöki tevékenysége után, betegsége miatt megvált a hadseregtől, Marosvásárhelyen telepedett le, s ettől kezdve csak a matematikának élt.
„A magyar nép géniusza a tudomány területén legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet.” (Szentágothai János)
Az „új, más világ” a nem euklidészi geometria elméletének kidolgozása volt. Fő műve, az Appendix atyja könyvének függelékeként jelent meg nyomtatásban. E rövid, huszonkilenc oldalas, de korszakalkotó dolgozatában elveti a párhuzamosok euklidészi axiómáját, és kidolgozza az abszolút geometriát. Az általa megalapozott elméletre épül majd a fizika általános relativitáselmélete. Érdeméből nem von le semmit, hogy vele közel egy időben Lobacsevszkij is hasonló eredményre jutott.
Merész gondolatait a legelején még nagy tudású apja is kétkedve fogadja – hangoztatta a jeles marosvásárhelyi Bolyai-kutató, Weszely Tibor budapesti előadásában. – Környezetének többi tagja pedig egyszerűen képtelen volt megérteni alkotásának óriási jelentőségét. Tudományos felfedezése az ő idejében annyira újszerű volt, hogy ezt még a szakemberek sem tudták átlátni.
Az egyetlen tudós, aki megértette elméletének korszakalkotó voltát, Carl Friedrich Gauss volt, Bolyai Farkas egykori diáktársa és levelező partnere. Természetes tehát, hogy neki küldték el az Appendix első, kinyomtatott példányát. Gausst, ahogy levelében írta, magát is foglalkoztatták ezek a matematikai problémák, ő is hasonló eredményre jutott, csak eddig nem foglalta írásba. A nagy tekintélyű tudós mégsem tett semmit, hogy felhívja a tudományos világ figyelmét az Appendixre. „Gauss hallgatását nagymértékben a szakmai irigység idézte elő” – véli a marosvásárhelyi kutató.
„A feltételem már áll, mihelyt rendbe szedem, elkészítem, s mód lesz, a paralelákról egy munkát adok ki; ebben a pillanatban nincs kitalálva, de az az út, amelyen mentem, csaknem bizonyoson ígérte a cél elérését, ha ez egyébiránt lehetséges; nincs meg, de olyan felséges dolgokat hoztam ki, hogy magam elbámultam, s örökös kár volna elveszni; ha meglátja Édes Apám, megesmeri; most többet nem szólhatok, csak annyit: hogy semmiből egy új, más világot teremtettem; mindaz, amit eddig elküldöttem, csak kártyaház a toronyhoz képest…” (Részlet Boyai János apjához, Bolyai Farkashoz írott leveléből)
A meg nem értés ellenére Bolyai János folytatta matematikai munkásságát. Megírta a Tér tudománya című tanulmányát, a Responsio című munkájában pedig a komplex számok elméletével foglalkozott. Üdvtan címmel utópisztikus társadalomtudományi művet írt, amellyel egy boldogabb emberi társadalom kibontakozását kívánta előmozdítani.
A sikertelenség, az anyagi és a családi gondok felőrölték erejét, 1860. január 27-én elhagyatottan halt meg. Utolsó útjára csak néhány kirendelt katona és három városi polgár kísérte a marosvásárhelyi református sírkertben.
Munkásságának megismertetése és méltó elismerése csak halála után kezdődött – és jellemző módon külföldi, elsősorban francia, olasz és német tudósok kezdeményezésére. Ma már Bolyai-múzeum van Marosvásárhelyen, és a hálás utókor leróhatja kegyeletét a Bolyaiak kettős síremléke előtt a városi temetőben is.
Bolyai János zsenialitása és hányatott élete megihlette íróinkat is, számtalan dráma, regény és vers született tragikus sorsáról. Legismertebb közülük Németh László A két Bolyai című drámája és Székely János Bolyai hagyatéka című szonettkoszorúja. Így hát, ha megkésve is, mégiscsak elégtételt kapott nemcsak a tudománytól, hanem az irodalomtól is.
