„Nem szólok magamról…” 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar, a modern magyar festészet egyik legeredetibb alakja. Csontváry minden ízében eredeti alkotások sorával, egyedülálló dimenziójú életművet hagyott hátra az utókor számára.
„Nem szólok magamról, – akinek egész élete egy láthatatlan Teremtő erőnek vankiszolgáltatva, olyannak, mint a görögök művészetében található; de sajnos a festészetben nem látható: s így az én dolgaim mint különálló csillagok szerepelnek majd az égen, annak idején.”
„A magyar festészet szent megszállotja volt. Nem csupán festő akart lenni, hanem filozófusként fürkészni kívánta alét titkai, hódolni a mindenefölött levő Természet fenséégnek, ítéletet mondani elkorcsosult koráról és a történelem ítélőszéke leőtt nagyszerű tanúságtétellel felmentetni szeretett népét és nemzetét, és újabb ezredévekr eméltó helyet biztosítani számára” – jellemzi Németh Lajos Széchenyi- és Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, aki hangsúlyozza, hogy mindezt az emberfeletti profétai, sőt már-mér mágikus feladatot festőként akarta elvégezni.
Csontváry Kosztka Tivadar 1853. július 5-én született Kisszebenben (ma Szlovákia), édesapja, dr. Kosztka László megbecsült gyógyszerész, anyja Hajczelmajer Franciska. Csontváry előbb kereskedősegéd volt, majd 1875-ben gyógyszerészdiplomát szerzett, később jogot tanult, majd tisztviselő lett Pesten.
1879-ben egy betegsége után a Tátrába utazott lábadozni, közben az iglói gyógyszertárban dolgozott. 1880. október 13-án égi szózat (valószínűleg skizofréniás hallucináció) azt közölte vele:
„Te leszel a világ legnagyobb napút festője. Nagyobb Raffaelnél.”
Levelet írt Kelety Gusztáv festőnek, a Magyar Képzőművészeti Főiskola rektorának, amelyben udvariasan, ám eltökélten kijelenti, hogy festőnek készül, és tanácsra lenne szüksége. Tekintettel arra, hogy az olajfesték használatáról csupán a mázolás szintjén vannak ismeretei, kéri a tudós tanárt, segítse tanácsaival, s küldjön számára ecseteket, festékeket. Mellékeli egyetlen rajzát.
Csontváry Rómába ment, és Raffaello képeit tanulmányozva úgy döntött: ezeknél jobbat is tud festeni. A hívásnak azonban csak egy évtizeddel később engedett, 1894-ig a Losonc melletti Gács községben patikusként dolgozott, hogy a festészethez szükséges pénzt előteremtse.
41 évesen kezdett tanulni Hollósy Simon müncheni iskolájában, majd Párizsban és Itáliában képezte magát, főleg a múzeumok anyagát tanulmányozta. 1897-től járta hátára kötözött ládájával Dalmáciát, Nyugat-Európát, Egyiptomot és Palesztinát, Libanont és Szíriát, és megállás nélkül festett.
Korai művei szigorú természettanulmányok, amelyekben már érződik a kolorit iránti különleges érzékenysége.
1904-ben járt Palesztinában és Egyiptomban, Kairóban találta meg a „napút-színeket” (saját elnevezése). Ez évben, Jeruzsálemben festi monumentális pannóját: A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben és a nagy Tátra-képet (Nagy Tarpatak a Tátrában). Ugyanebben az évben Athénban is járt, ennek hatására készült egyik legszebb, éteri tisztaságú képe, a Kocsikázás újholdnál Athénben.
1905-ben és 1906-ban festette hatalmas panteisztikus vásznait, a Taorminai görög színház romjait és a Naptemplom Baalbekbent, melyet fő művének tartott.
Műveit először 1905-ben mutatta be, a közönség és a kritika azonban jobbnak értékelte Raffaellót, sőt Csontváryt a legtöbben bolondnak nézték. A kudarc kedvét szegte, a festőt egyre jobban hatalmukba kerítették téveszméi.
1905-ben Budapesten, 1907-ben Párizsban mutatta be képeit, a párizsi dicséretektől fellelkesülve Libanonba utazott, és a libanoni hegyekben elkészítette látomásait, az utolérhetetlen színharmonizációjú Magányos cédrust és a Zarándoklás a cédrusokhozt, a magyar képzőművészet e két kiemelkedő remekművét. „A népmesék és mítoszok születésének titkához jutott el.” (Németh Lajos) Mindkét monumentális kép gazdag, időtlen, univerzális szimbolikájú.
1908-ban festette meg a Mária kútja Názáretbent és valószínűleg 1910-ben, Nápolyban álomi szürrealisztikus vízióját, a Tengerparti sétalovaglást, utolsó befejezett művét.
1909-től már nem alkotott, ehelyett kultúrával és művészettel foglalkozó írásokban bizonygatta igazát, beadványokat írt, az első világháború alatt csataképeket és történelmi tablókat tervezett.
„Én, Kosztka Tivadar, ki a világ megújhodásáért ifjúságomról lemondottam, amikor a láthatatlan Szellem meghívását elfogadtam, akkor már rendes polgári foglalkozásban, kényelem és bőségben volt részem. De elhagytam hazámat, mert el kellett hagynom, és csak azért, hogy életem alkonyán gazdagnak és dicsőnek lássam. E cél elérése miatt évek hosszú során át Európát, Afrikát és Ázsiát utaztam be, hogy a megjövendölt igazságot megtaláljam és a gyakorlatban festményben átvihessem, s mikor már megvolt a szükséges hadseregem, Párisnak tartva 1907-ben milliókkal szemben álltam egyedül az isteni gondviselés eredményével, s az egész világ hiúságát pocsékká zúztam; egy napon Párist kapitulációra bírtam s a világot túlszárnyaltam, de tíz millió embert el nem pusztítottam, csupán kijózanítottam őket, a dolgokból reklámot nem csináltam, mert a kufárok sajtójával nem törődtem, hanem elvonultam a Libanon tetejére s ott cédrusokat festettem. Így a magányban szép csendesen, ma már őszbe borult fejjel azon ondolkozom, mi célja volt ennek a nagy háborúságnak, mikor hatalommal, anyaggal terhelten a mennyországba úgysem juthat senki sem. Istentelenül pedig, kérdem, mi célja van az embernek a földön?” (Csontváry: Önéletrajz, részlet)
Hadikölcsönökbe fektetett pénzét elvesztette, a Monarchia felbomlása után a csehszlovák megszállás miatt gácsi patikája bérleti díját sem kapta meg. A magyar festészet egyik zsenije magányosan és szegényen halt meg 1919. június 20-án.
Nagy magányos volt, mint a széllel és nappal társalkodó cédrusa. Pacifista volt, vegetáriánus, antialkoholista, különc, ezekért sokszor kinevették. Kortársai jószerével csak különös tetteit, bolondériáit ismerték és gúnyolták, kevesen tudták, hogy ez az önmagát Raffaellóval összemérő, zseninek nevező, gyógyszerészből lett festő valóban lángész.Csontváry kora egyetlen irányzatához sem tartozott, az emberi lét egyetemes kérdései, a belső és a külvilág ellentmondásai nőttek kozmikussá művészetében.
Festészetét varázsos színvilág, mágikus-realista hangvétel és szuverén szimbólumteremtő erő jellemzi.
„Életnagyságú tájképeinek” sorát a Selmecbánya látképe nyitja, amelyet 1903-ban a Vihar a Nagy Hortobágyon követett.
Jelentős művei a Fohászkodó Üdvözítő, A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben. Belső lelki drámáit vetítette a természet jelenségeibe, azok panteisztikus megfogalmazását adta a Görög színház romjai Taorminánál, a Baalbek című képein, lírai, mesehangulatú festménye a Sétakocsizás Athénban újholdnál.
A Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban pszichózissal átitatott mágikus panteizmusát fejezi ki. Fontos műve a hatalmas Mária kútja Názáretben, utolsó jelentős képe az 1909-ben született Tengerparti sétalovaglás.
Műveinek utóélete éppoly furcsa, mint élete volt. Képeit Gerlóczy Gedeon építészmérnök mentette meg, aki 1919-ben a Bartók Béla út 36–38. szám alatti házban, irodát keresve botlott a tetőtéri műteremben összetekert, hagyatéki árverés során zsákvászon-értékben számba vett vásznakba. Szerencsére egy fiatal építész, Gerlóczy Gedeon felvásárolta – vászonáron – és 1930-ban kiállításon mutatta be műveit.
Gerlóczy felismerte a képek jelentőségét és megvette őket, neki köszönhető az életmű fennmaradása. Mivel a nagy méretű képeket Csontváry csak feltekerve tudta szállítani, azok már a festő életében megrongálódtak, később is sokat hányódtak, ezért komoly restaurálásra szorultak.
Csontváry művészete végül nagy nemzetközi sikert aratott, Picasso például azt mondta képei láttán: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak”.
Csontváry 127 ismert alkotásának nagy része Pécsett, néhány jelentős képe a Magyar Nemzeti Galériában látható, az utóbbi években műveiből Szegeden és Szentesen is rendeztek tárlatot.
Árveréseken ritkán felbukkanó alkotásait rekordárakon ütik le, 2018 decemberében 240 millió forintért kelt el Traui tájkép naplemente idején című festménye. A korábbi magyar árverési rekordot is egy Csontváry-alkotás, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartotta, amelyért 2006-ban 230 millió forint adtak.
