„Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel, / csupán örökkel; s én örökkön állok. / Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” 700 éve annak, hogy Ravennában elhunyt Dante Alighieri, az Isteni Színjáték írója, a tiszta középkori szerelem magasztolója.
Dante Alighieri: Új Élet
(Vita Nuova) – Sí lungamente m’ha tenuto amore.
(részlet)
De néha olyat szorítsz szivemen,
hogy szóm eláll és reszketegre vált
lelkemen olyan édesség fut át,
hogy belesápad arcom hirtelen.
Dante Alighieri valószínűleg 1265 májusában született. Régi nemesi családból származott: ükapja, Cacciaguida – akinek feleségétől az Alighieri név származik – megjelenik majd a Paradicsom XVI. énekében. Anyját, donna Bellát korán elveszítette, apja újranősült.
A gyermek Dante szerzetesiskolákban tanult, a retorikában az enciklopédikus tudású Brunetto Latini volt a mestere, s az ő révén Arisztotelész, Cicero és Seneca művei, valamint a Biblia váltak Dante műveltségének alapköveivé. A retorika mellett Dante jogot, orvostudományt és művészeteket tanult a bolognai egyetemen, ezáltal rendkívül széleskörű és mély tudásával a kor egyik legműveltebb emberévé vált.
Kilencéves korában találkozott először leendő múzsájával, Beatricével, akit műveiben majd a világirodalom egyik legismertebb nőalakjává tett. A lány, aki még igen fiatalon a neves bankár, Simon de Bardi felesége lett, 1290-ben bekövetkezett halála mélyen lesújtotta a költőt.
Felejtést és megnyugvást Dante házassága sem jelentett: 1293-ban nőül vette Gemma Donatit, akitől három gyermeke született. 1294-ben Beatrice emlékére összeállította első jelentős költői művét, az Új élet című lírai regényét, mely az új irodalmi stílus, a dolce stil nuovo minden jegyét magán viseli. A mű korábbi költői terméséből válogatott verssorozat, amelyhez maga a költő írt tudós magyarázatot, hogy verseinek értelmét megvilágítsa, elmondja életének és Beatrice iránti furcsa szerelmének történetét. Beatrice alakja itt már a magasztos és tiszta középkori szerelem örök érvényű jelképévé vált.
Dante Alighieri: Pokol
(részlet)
Nem emlékeznél már ama szavakra,
mikkel leirja Etikád a három
állapotot, melyet sújt ég haragja?
Mértéktelenség, örvendés a káron,
s bamba baromság. Az első kevésbé
bántja Istent, s kevésbé kell, hogy fájjon.
(A Pokol beosztása)
1295-ben, mintegy vigasztalásképpen, Dante belevetette magát a közéleti küzdelmekbe, a politika lett új „szerelme”. Belépett az orvosok és gyógyszerészek céhébe, így megnyílt számára az út a közhivatalok felé. Firenze történetének egyik legzavarosabb időszaka volt ez: az uralmon lévő guelf párt két részre szakadt, a feketékre, akik a pápaság mellett kötelezték el magukat és a fehérekre (Dante is idetartozott), akik a városállam önállóságát védelmezték mindenáron. Kezdetben a fehérek kerekedtek felül, s száműzték a feketéket.
Dante fényes karriert futott be: az ún. Százak Tanácsának tagja lett, majd 1300 júniusában beválasztották Firenze hat priorja közé. 1301-ben azonban, míg Dante követként Rómában tárgyalt VIII. Bonifác pápával az együttműködés lehetőségeiről, a fekete guelfek államcsínyt hajtottak végre, s elűzték a fehéreket. Dante ellen koncepciós pert indítottak, s korrupció vádjával 1302-ben távollétében máglyahalálra ítélték.
Dante számára megkezdődött az élethosszig tartó száműzetés, s életének ezen időszakáról, bolyongásairól csak igen kevés adat áll rendelkezésre. Kezdetben a száműzött fehér guelfek szövetségének titkára volt, ám kicsinyes torzsalkodásaik miatt szakított velük. Magányos és nélkülözésekkel teli, ám költőileg igen termékeny időszak következett életében. 1304 és 1307 között megírta a Vendégség című verses-prózai filozófiai értekezését, valamint A nép nyelvén való ékesszólásról című nyelvtudományi munkáját, s nekifogott a Színjáték formába öntésének.
1310-ben VII. Henrik német-római császár seregek élén Itáliába érkezett, s Dante bízott abban, hogy ő lesz Itália megváltója, Firenze felszabadítója, aki új pax romanát teremthet. Henrik 1313-ban bekövetkezett halála azonban véget vetett Dante reményeinek. Párizsba ment, teológiát tanult, majd 1316-ban visszatért Itáliába, s kezdetben Veronában, majd 1318-tól Ravennában Novello da Polenta herceg udvarában élt.
Dante Alighieri: Isteni színjáték
(részlet)
Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.
1320-ban befejezte a Színjátékot, mely az Isteni (Divina) jelzőt csak egy 1555-ös kiadásában kapta meg. A mű „az emberélet útjának felén” eltévedt szerző misztikus utazása a másvilág három birodalmán, a Poklon, Purgatóriumon és Paradicsomon keresztül. Útján, mely 1300 nagycsütörtök éjjelén indul és húsvét vasárnapján ér véget Isten trónusánál, két kalauz, Vergilius és Beatrice kíséri a szerzőt. A matematikai pontossággal szerkesztett mű 100, részenként 33-33 énekből áll, az egyes birodalmak háromszor három részre tagolódnak, s háromsoros ún. terzinákban íródtak.
Legszínesebb, legmozgalmasabb része a Pokol, melyben Dante főként politikai ellenfeleit helyezte el, válogatott kínzásokkal büntetve őket, eszményképeit azonban a boldogabb tartományokkal jutalmazta. A legnehezebb, legelvontabb Paradicsom pedig a beteljesedés, a befejezettség költeménye. Magyarra először Szász Károly ültette át a művet, ám a fordításirodalom csúcsa a Babits Mihály-féle Színjáték.
A mű befejezése után nem sokkal Dante maláriában megbetegedett, és 1321. szeptember 14-én (vagy 13-án) Ravennában meghalt. Itt is temették el a „Dante költő sírja” feliratú kápolnában. A firenzeiek több sikertelen kísérlet után, hogy megszerezzék hamvait, fiktív síremléket állítottak neki a Santa Croce templomban.
