„Évek óta kétségbeesve figyeltem a magyar ifjúságot: ájultan hallgatott. Október 23-án felállt, és helyreütötte a nemzet becsületét. Megrendülten és tisztelettel megemelem a kalapomat előtte. Úgy, ahogy kívántam és kértem és reméltem: ’48 ifjúsága után most támadt a hazának egy ’56-os ifjúsága is.”
A Kossuth- és Baumgarten-díjas, több külföldi akadémia dísztagjaként elismert író Déry Tibort 1956 nyarán kizárták a pártból, a forradalom alatt kommunistaként állt Nagy Imre oldalára. A forradalom után, 1957-ben a „nagy íróper” fővádlottjaként kilencévi börtönre ítélték. A rácsok mögött írta G. A. Úr X-ben és A kiközösítő című regényét. 1960-ban amnesztiával szabadult, az irodalmi életbe 1963-ban a Szerelem című elbeszéléskötetével tért vissza. Ismét utazhatott, számos műve jelent meg külföldön, a nyugat-berlini Akadémia, a hamburgi Szabad Akadémia és a mainzi Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
DÉRY TIBOR: BÖRTÖNNAPLÓK HORDALÉKA
ÖNÉLETRAJZI JEGYZETEK, 1958
(részlet)
„Ha valaha lesz rá módom, megírom az önéletrajzomat annak a példázására, hogy egy emberszerető, ártalmatlan s jóindulatú ember élete milyen fölösleges, haszontalan, sőt kártékony tud lenni. Hogy hogyan s miképp, az magából az önéletrajzból kell hogy kiderüljön; elég itt annyit megemlíteni, hogy életem legvégén az ellen vétettem, amiért egész életemben küzdöttem, s most börtönben ülök. Hatvannégy éves vagyok. Kétséges, hogy e hatvannégy év alatt volt-e annyi érdemem a szocializmusért végzett munkámban, mint amennyi kárt tettem néhány hónap alatt. Mit érnek a könyveim?… Nem tudom.
Le kell mérni: egy, hogy az ember önmagát boldoggá tudta-e tenni; kettő, hogy hasznára volt-e embertársainak. Egyik a másik nélkül semmit sem ér. Számomra olyan nehéz feladat, mint puszta szemmel megszámolni a véglényeket egy csepp vízben, megtalálni az okokat s okozatokat. Ha nagyjából hátratekintek, csupa fájdalom az egész. De a jegyzetek készítése közben nem szabad érzelgősnek lennem, különben semmit sem érnek. Hogy valami hasznuk legyen, annyi szeretettel és megértéssel kell írnom az emberekről, mint amennyi szigorral s gyanakvással magamról.”
DÉRY TIBOR: ÓVJÁTOK A FORRADALMAT!
BARÁTAIM,
nehezen szántam rá magam arra, hogy megszólaljak. Amikor az első puskalövés elhangzott, kiszaladt a fejemből a vér: ezért te is felelős vagy. Beszéltél, lázítottál: hogy fogsz elszámolni a halottakkal? Az utcán szaporodtak a temetésre váró holttestek: menj ki, és fogd le a gyilkolók kezét! Én nem tudom egyszerűen tudomásul venni, hogy forradalom nincs véráldozat nélkül. Minden elhangzott puskalövés után félig eszelősen azt éreztem, hogy én nyomtam meg a ravaszt. Hiszek az emberi lelkiismeretben, s a vádlottak padjára ültetem magam.
Barátaim, vállalom a felelősséget. Boldog és büszke vagyok, hogy írótársaimmal együtt, mesterségünknél fogva, első hallói és leírói lehettünk a nemzet szavának. A magyar történelemnek ez a legnagyobb forradalma egyúttal az első győzedelmes forradalom, amióta a magyar történelmet jegyzik. Ezt nem egyes emberek, nem politikai csoportok, nem nézetek és vélemények szították és hajtották végre, hanem a népakarat. Iszonyodva ébredek rá, amit hosszú évek óta csak homályosan éreztünk, sejtettünk, amiről csak fél szavakat tudtunk mondani, a csontom velejéig megrendülve csak most tudom lemérni, milyen halálosan kegyetlen volt az a nyomás, amely a népre nehezedett, hogy ilyen egységesen felelt rá, egyetemleges egészében, puszta kézzel a tankok ellen. A suhancok forradalma, mondták! Mától kezdve a „suhanc” szó szent előttem. Évek óta kétségbeesve figyeltem a magyar ifjúságot: ájultan hallgatott. Október 23-án felállt, és helyreütötte a nemzet becsületét. Megrendülten és tisztelettel megemelem a kalapomat előtte. Úgy, ahogy kívántam és kértem és reméltem: ’48 ifjúsága után most támadt a hazának egy ’56-os ifjúsága is.
Elsősorban őhozzájuk szólok, mert ma az ő kezükben van a forradalom sorsa. Öreg vagyok, hatvankét éves múltam, két bukott forradalomban vettem részt. ’45-ben azt hittem, hogy munkások, parasztok, mindannyian, akik a nemzeten kívül rekedtünk, új hazám lelünk. De tíz év alatt lépésről lépésre kilopták talpunk alól az országot. Azt hittük, a szocializmust fogjuk megépíthetni, s ehelyett vérből s hazugságból rakott börtönfalak közé zártak. Felelősnek érzem magam azért is, hogy későn nyílt ki a szemem. S hogy amikor kinyílt, nem tudtam szavamat vagy a hallgatásomat úgy felerősíteni, hogy mindenki értsen belőle. De egy mentségünk van, magyar íróknak: ha későn is, de mindenkinél korábban kezdtük el a nyílt harcot a zsarnokság ellen.
Barátaim, ha szavaimnak van valami hitele, hallgassatok meg: óvjátok meg a forradalmat! Olyan méltósága volt eddig, amilyet csak az igazság adhat eszmének, embernek. Egy dologra figyeljünk most: nem a bosszú órája ütött, hanem az igazságtevésé. Aki bűnös volt, azt bíróság elé kell állítani. De a tévedőket ne kínozzátok, mert ne feledjük el, hogy százezren tévedtek, mert megtévesztették őket.
A forradalom győzött, de ha nem adunk neki időt, hogy erőre kapjon, újra elbukhat. El is sikkaszthatják azok, akiknek érdekük. Fogjunk össze: egy hazánk van, s egy életünk. Ha szavamnak van hitele: fogjunk össze, ne egymás ellen hadakozzunk! Bízzunk a nép erejében és tisztességében.
Ne folyjon több vér!
Tisztelet a halottaknak.
Forrás: Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958, Múzsák, 1989
