Eötvös Loránd fizikus, egyetemi tanár, akadémikus , torziós inga feltalálója, Einstein szerint „a fizika egyik fejedelme” 105, 1919. április 8-án hunyt el.
Eötvös Loránd (teljes neve: vásárosnaményi báró Eötvös Loránd Ágoston) 1848. július 27-én Budán látta meg a napvilágot. Apja Eötvös József, a neves író és politikus volt. Loránd 1865-ben a pesti egyetem jogi karára iratkozott be, de közben matematikát és fizikát is tanult, Than Károly kémiai laboratóriumában is dolgozott. 1867-ben végleg felhagyott a joggal, a heidelbergi egyetemen kezdett természettudományos tanulmányokat. 1870-ben szerzett doktorátust, a következő évtől a pesti egyetemen a fizika magántanára, majd rendes tanára, 1878-ban – Jedlik Ányos utódaként – a kísérleti fizikai tanszék vezetője lett. 1891-92-ben az egyetem rektora, 1889-1905 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 1894-95-ben vallás és közoktatási miniszter volt.
A kapillaritást vizsgálva kidolgozta a róla elnevezett reflexiós módszert a felületi feszültség mérésére. Felismerte a folyadékok különböző hőfokon mért felületi feszültsége és a molekulasúly közötti összefüggést, amelyet Eötvös-törvénynek neveznek.
A gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg torziós ingáját, amely voltaképpen egy fémszálra felfüggesztett, vízszintes mérlegkar, egyik végén rögzített súllyal, a másikon egy húsz centiméter hosszú fémszálon lógó másik súllyal. A föld alatti tömegek az alsó súlyt maguk felé húzzák, eközben a felső, mérlegkart felfüggesztő fémszál megcsavarodik, a csavarodás mértéke arányos a nehézségi erő változásával.
Módszerét föld alatti alakulatok: gyűrődések, felboltozódások, hegységrögök kimutatására használta, 1915-től két évtizedig az Eötvös-inga volt a nyersanyagkutató fizika fő műszere. A már életében róla elnevezett torziós ingát alkalmazták többek között a texasi, a venezuelai és a közel-keleti olajterületek feltárásánál is. Ingájának tehát nemcsak elméleti hozadéka volt számottevő, hanem tényleges hasznot is hajtott.
Találmányát, amelynek tökéletesített változata lehetővé tette a gravitációs állandó pontosabb meghatározását is, nem szabadalmaztatta: azt akarta, hogy az emberiség közkincsévé váljon.
1908-ban Pekár Dezsővel és Fekete Jenővel együtt 0,00000002 relatív pontossággal igazolta, hogy a gravitációs erő független a tömeg anyagi minőségétől – máig ez a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítménye.
Vizsgálatait a földmágnességre is kiterjesztette, ezekhez a méréseihez is műszereket szerkesztett. Kimutatta a mozgó testeken a Coriolis-erő (a forgástengelyre merőleges tehetetlenségi erő) jelenségét, amivel a Föld forgásának újabb bizonyítékát adta. 1891-ben ő kezdeményezte a Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását, 1895-ben létrehozta az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot, amelynek első kurátora volt. Részt vett a turistamozgalomban is, több alpesi csúcsot elsőként mászott meg.
1919. április 8-án hunyt el Budapesten, vele Einstein szerint „a fizika egyik fejedelme szállt sírba”. Róla nevezték el a gravitációs térerősség (ma már nem használt) egységét, 1950 óta nevét viseli a budapesti Tudományegyetem, halála óta a Geofizikai Intézet.
