„Az élet engem is megtanított, hogy ne higgyek a frázisoknak.” 190 éve született Henrik Ibsen, akit a modern dráma atyjaként tart számon az irodalom- és színháztörténet.
>>Gazdag, hatalmas életműve töretlenül ível a romantikus verses színműtől az utolsó szimbolikus drámákig – írja Németh László, a Nóra fordítója. – Legnépszerűbbek azonban azok a művei, amelyekben kora szociális és erkölcsi problémáit vitte színpadra a francia hagyományból átvett naturalisztikus daramaturgia szellemében: A népgyűlölő, a Kísértetek, A vadkacsa, a Rosmersholm és elsősorban a Nóra.<<
Krogstad: „Az élet engem is megtanított, hogy ne higgyek a frázisoknak.
Lindéné: Akkor az élet nagyon okos dolgora tanította…” (Henrik Ibsen: Nóra)
Henrik Johan Ibsen 1828. március 20-án született a norvégiai Skien városkában. Apja kereskedő volt, 1836-ban csődbe jutott, elvesztette vagyonát és társadalmi megbecsülését is. A fiatal Ibsen nehezen viselte az elszegényedést, s amint tehette, elhagyta a szülői házat. Az elemi iskola elvégzése után gyógyszerészsegéd lett Grimstadban, ahol készült az egyetemi felvételijére, s közben németül tanult.
Első irodalmi próbálkozásait az 1848-as forradalmak, majd a magyar szabadságharc elbukása ihlették, ekkor keletkezett latin olvasmányai nyomán Catilina című darabja is. 1850-ben Kristianiába (a mai Oslo) ment, ám gyenge érettségi eredményei miatt az egyetemre nem vették fel, rövid ideig újságírásból tartotta el magát, majd 1851-ben a bergeni színházhoz szerződött dramaturgnak és afféle házi szerzőnek. Ekkor írott darabjai többnyire izlandi sagákból és a norvég folklórból vették tárgyukat. 1857-ben a fővárosi Norvég Színház dramaturgja lett, de a szegényes kulturális környezet, színházának csődje depresszióba sodorták, csupán néhány versre futotta erejéből.
A későbbi nagy művek szempontjából mégis hasznos volt ez a néhány év: itt szembesült a polgári élet hazugságaival, az érzelmek torzulásával, amelyek néhány év múlva fő témái lesznek, s itt találkozott élete nagy szerelmével, Suzannah Thoresennel, akit 1858-ban feleségül vett.
Ibsen érzelmi és drámaírói válságát egy tőle szokatlan verses darabbal, A szerelem komédiája cíművel oldotta fel. A Norvég Színház csődje után 1864-ben hátat fordított a hazai színpadoknak, s ösztöndíjjal Rómába utazott. Életének következő 27 évét jórészt külföldön, Rómában, Drezdában és Münchenben töltötte. Ez volt legtermékenyebb korszaka, az önkéntes száműzetésben végre rátalált saját hangjára és témáira.
Elkészült két hatalmas drámai költeménye, a Brand, majd 1867-ben a Peer Gynt. Ibsen itt is a gazdag norvég folklórból merített témákból „messze kinőve a legnagyobb kérdésre, az individualizmus problémájára keres… válasz” – írja róla Szerb Antal. A művet a neves költő és műfordító Áprily Lajos tolmácsolásában olvashatjuk. 1869-ben vígjátékot írt A fiatalok szövetsége címmel, 1873-ban történelmi drámát, A császár és a Galileust.
1879-ben elkészült a Babaház, amelyet Nóra címen ismer a magyar közönség. A női egyenjogúság kényes témájához merészen nyúló darab óriási sikert aratott világszerte, több film is készült később belőle. Ez az 1879-ben keletkezett színdarab a bemutató idején hatalmas botrányt okozott: Ibsen kiállása a nők jogai mellett szokatlan kihívásnak számított annak idején. Változatlan népszerűségének ma már nem ez az elsőrendű oka, hanem a szereplő személyek mesteri rajza, a drámai szerkezet lenyűgöző szépsége, az okos érzelmesség. S az a nemes írói indulat, megfontolt pátosz, amely az emberi egyéniség szabad kibontakozásáért kiált. Ugyanígy népszerűek ma is a Kísértetek, A vadkacsa, a Rosmersholm, a Hedda Gabler című drámái.
Nóra: „…Azt hiszem, hogy legelsősorban ember vagyok, éppen úgy, mint te – vagy mindenesetre meg kell kísérelnem, hogy az legyek. Jól tudom, hogy a legtöbben neked adnak igazat, Torvald; valami olyasmi van a könyvekben is. De én nem törődhetek vele tovább, hogy a többség mit mond, s mi van a könyvekben. Magamnak kell a dolgokat átgondolnom, s tisztába jönnöm velük.” (Henrik Ibsen: Nóra)
Az idős mester 1891-ben körutat tett Európában, s mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. Magyarországra is eljutott, részt vett a Nóra hazai bemutatóján, a rossz nyelvek szerint szövődött is némi románc közte és a címszerepet alakító Jászai Mari között.
Kései korszakának művei már önelemzőbbek, személyesebbek, vallomásos jellegűek, s sokkal inkább a szimbolizmus felé mutatnak: a Solness építőmester, a John Gabriel Borkman és a Ha mi holtak feltámadunk az öregedés lírai darabjai.
Ibsen felhagyott a drámaírással, elbeszélő költeményeket akart írni. 1900-ban agyvérzést kapott, egy évre rá ismét, s tolókocsiba kényszerült. 1905-ben még megérte, hogy Norvégia független lett, s Sigurd fiát nevezték ki külügyminiszterré. Egy évvel később, 1906. május 23-án, Christianiában (ma Osló) a betegség végleg legyőzte a világszerte ismert és ünnepelt írót.
