„Az ügynök rándított egyet a vállán. Ez persze lehetetlen. Munkája során a dolgoknak még sosem volt meghökkentő kimenetele.” 50 éve halt meg Ian Fleming angol író, aki megteremtette Őfelsége 007-es ügynöke, a filmen is hódító James Bond alakját.
Ötven éve, 1964. augusztus 12-én halt meg Ian Fleming angol író, aki megteremtette Őfelsége 007-es ügynöke, a filmen is hódító James Bond alakját. Az angol arisztokráciába született 1908. május 28-án: dúsgazdag bankár unokája, földbirtokos parlamenti képviselő fia volt. Apja azt akarta, hogy a családi bankot vigye tovább, ezért az előkelő Eton College-be íratta be. Az iskolából, ahol Fleming szellemi és fizikai képességeivel is kitűnt, nőügyei miatt kellett távoznia. Ezután tanult az ausztriai Kitzbühelben, Münchenben, Genfben és a sandhursti akadémián, de a katonai intézmény nem nyerte el tetszését. Miután a külügyminisztériumba nem sikerült bejutnia, a Reuters hírügynökségnél kezdett dolgozni, majd az üzleti életben akart vagyont szerezni. Gazdag ugyan nem lett, de elérte az áhított függetlenséget, kifinomult partijairól és nőügyeiről legendák keringtek.
1939-ben, a világháború előestéjén beszervezte a titkosszolgálat, a haditengerészeti kémfőnök személyes asszisztense lett 17F fedőnéven. Veszélyes küldetéseket hajtott végre, kommandót vezetett ellenséges területen, miközben mindig nála volt kedvenc fegyvere, egy könnygázzal töltött golyóstoll. Írói tehetsége ekkor még csak abban nyilvánult meg, hogy két nap alatt megszövegezte a CIA elődje, az OSS alapokmányát és tervet dolgozott ki Goldeneye elnevezéssel Gibraltár védelmére.
Jamaicán építette fel Goldeneye névre keresztelt házát, s élte tovább édes életét. Amikor aztán 44 évesen egy férjezett asszonnyal folytatott viszonya révén apa lett, meg kellett komolyodnia. Belevágott az írásba, s megszületett Őfelsége 007-es számú titkos ügynöke, aki megváltoztatta Fleming életét és a modern tömegkultúrát. Ian Fleming ezzel megteremtette a XX. század második felének legnépszerûbb hőstípusát, James Bondot. A vagány szívtipró, pókerarcú kém a brit titkosszolgálat legjobb ügynöke, aki a legképtelenebb helyzetekből is elegánsan, higgadtan kerül ki. E regény megfilmesítésével kezdődött a filmtörténet egyik legsikeresebb és leghosszabb sorozata.
Bond modelljén ma is vitatkoznak, de egészen biztos, hogy Fleming saját életéből merítette a legtöbb ihletet, mert a hasonlóság nagyon is feltűnő: az előkelő származás, az etoni iskola, a sárm és elegancia, a szép nők szeretete. Az biztos, hogy a nevet egy amerikai ornitológustól kölcsönözte, amikor egy férfiasságot és határozottságot sugárzó, könnyen megjegyezhető nevet keresett.
„Az ügynök rándított egyet a vállán. Ez persze lehetetlen. Munkája során a dolgoknak még sosem volt meghökkentő kimenetele. Ezt az ügyet is – amit eddig az érintettek fantáziája és a kínaiak hisztérikus viselkedése a kelleténél izgalmasabb színben tüntetett fel –, bizonyosan sikerül egy meglehetősen hétköznapi megoldással lezárni.
Míg így elmélkedett, agya ösztönösen figyelemmel tartotta az utcán csetlő-botló három vak férfit. Lassan közeledtek a járdán. Körülbelül tizenöt méterre lehettek, és Strangways úgy vélte, épp mielőtt a kocsijához ér, akkor haladnak el előtte. Benyúlt a zsebébe egy kétschillingesért. Ujját gyorsan végigfuttatta az érmén (nehogy véletlenül pennyt adjon), majd elővette. éppen egyvonalban volt a három koldussal. Milyen különös, hogy afro-kínaiak! Mennyire furcsa! Strangways keze elindult, és az érme nagyot koppant a konzervdobozban.
– Isten áldja meg, uram! – mondta az elöl álló koldus. – Isten áldja! – ismételte a másik kettő.
Strangways ezalatt előszedte a kocsikulcsot, és még bizonytalanul nyugtázta is, hogy a vakok botjainak kopogása abbamaradt. Ám ekkor már túl késő volt.” (részlet Ian Fleming Dr. No című könyvéből)
Az első, Casino Royale című James Bond kaland kéziratát 1952-ben egy költő barátjával olvastatta el, aki izgalmasnak és megjelenésre méltónak találta. A regény 1953-ban a Jonathan Cape kiadó gondozásában látott napvilágot, s már egy hónap alatt közel ötezer példány fogyott belőle. A brit szuperhős kalandjai 1954-ben Élni és élni hagyni címmel folytatódtak, egy évvel később a Moonraker következett, Fleming ezután egészen haláláig évente egy új Bond történettel állt elő.
A napi hetven cigaretta, házasságának válsága, a munkával kapcsolatos stressz aláásta egészségét, mozgalmas élete alig 56 éves korában, 1964. augusztus 12-én ért véget. Az írónak még szerelmes levelei is kapósak, amikor idén márciusban a fiatal korában osztrák szeretőjéhez németül írott, szenvedélyes hangú levelei kalapács alá kerültek, a kollekcióért 79 ezer dollárt fizettek.
James Bond kalandjainak összesen 14 epizódját írta meg, ezeket 36 nyelvre fordították le és csak haláláig 50 millió példányt adtak el belőlük. Művei 23 sikerfilm alapját szolgáltatták, ezek eddig hatmilliárd dollárt jövedelmeztek; a titkos ügynököt megszemélyesítette Sean Connery, Roger Moore, Pierce Brosnan és Daniel Craig is. A filmfeldolgozások mindig a pillanatnyi ízléshez alkalmazták James Bond figuráját, de megtartották az alapvető Fleming-keveréket. Bond jelleme fejlődött, talán egy kissé mulatságosabbá, idővel keményebbé vált, anélkül, hogy eleganciáját elveszítette volna. A Bond-regénysorozatot Fleming halála után három szerző is folytatta, de egyikük sem ért el hozzá hasonló sikereket.
A rettenthetetlen szuperügynök ezúttal Mr. Big, a fekete bőrű bűnöző nyomába ered, aki nemcsak szovjet ügynök, de még egy titokzatos vallási szekta feje is. A lélegzetállító kalandok során a szebbik nem képviselői is feltűnnek hősünk körül. A regényből készült élni és halni hagyni című film a Bond-sorozat egyik legsikerültebb darabja.
„Senkinek sem sikerült kikötnie a sziget partjain nappal, majd két tragikus kísérletet követően éjszaka sem próbálkozott senki.
Az első kísérlet egy helyi halászember nevéhez fűződött, őt annyira föllelkesítette az ott rejtőző kincs reménye, hogy hiába óvták a trópusi ragadozó halak várható támadásától – nekivágott. Egy sötét éjszaka kiúszott arrafelé, aztán másnap a hullámveréssel visszajött belőle, ami maradt. A törzse és a fél combja, nyilvánvalóan a cápák és barakkudák lakomája után.
Körülbelül abban az időpontban, amikor a merész halásznak a sziget partjára kellett érni, Shark Bay falu lakói iszonyő zajra ébredtek. Rettentő dobolásra. S mintha a sziget belsejéből jött volna a lárma. Nem volt vitás: voodoo dobok szóltak. Halkan kezdődött a zene, majd fokról fokra vált valami borzadályos crescendóvá. A harsogás ugyanígy halt el. Tarthatott az egész úgy öt percig.” (részlet Ian Fleming Voodoo című könyvéből)
