Ilja Jefimovics Repin orosz realista festő, a 19-20. századi orosz realista festészet legkiemelkedőbb, egyik legbefolyásosabb és legsokoldalúbb művésze 95 éve, 1930. szeptember 29-én halt meg.
1844. augusztus 5-én született Ilja Jefimovics Repin (oroszul: Илья Ефимович Репин; ukránul: Ілля́ Юхи́мович Рєпін) a harkovi kormányzóság Csugujev nevű városában, szegény katonai telepes család fiaként látta meg a napvilágot. Gyermekkora és ifjúsága a szükség és nélkülözések közepette telt el, ikonokat és portrékat festett, hogy pénzt keressen. Első rajzóráit egy nyomdászati iskolában kapta, tehetségének első irányítói helybeli művészek voltak.
1863-ban, tizenkilenc évesen Szentpétervárra utazott tanulni. Ebben az évben lázadás tört ki a fővárosi Művészeti Akadémián. Miután az intézmény tanácsa visszautasította a záróvizsgázó növendékek azon kérését, hogy vizsgamunkájuk témáit szabadon válasszák, a diákok a már ismert portré-és zsánerképfestő Kramszkoj vezetésével elhagyták az Akadémiát, és úgynevezett „művész-artelt” alakítottak.
Az artelisták egy házban laktak, műveiket bemutatták egymásnak, felolvasásokat tartottak. Összejöveteleiken a már ismertebb művészek – Siskin, Fedotov – mellett jelen voltak olyan kezdő növendékek is, mint Repin. Kramszkoj felfigyelt e tehetséges fiatalemberre, hosszú éveken át tanította, kettejük között igaz barátság alakult ki. Az artelistákkal kezdődött az orosz festészetben a kritikai realizmus.
1864-ben Repin beiratkozott a Művészeti Akadémiára, tanulmányait 1871-ben fejezte be, méghozzá ragyogó eredménnyel. A „Jairus leányának feltámasztása” című bibliai tárgyú képével elnyerte az Akadémia 1971. évi nagy aranyérmét és a vele járó ösztöndíjat, amely lehetővé tette, hogy az 1873-76 közötti éveket Olaszországban, illetve Franciaországban tölthesse. Olyan zsánerképeket festett, mint a Párizsi kávéház (1874), Utca a párizsi Montmartre-on (1876), de ekkor készült a Szadko a víz alatti királyságban is, melynek központi alakja az orosz népmesék hőse.
1870 tavaszán utazott először a Volgához, vázlatokat és tanulmányokat készített, s 1873-ban készült el Hajóvontatók a Volgán című műve, amelynek megjelenése valóságos esemény lett Oroszország akkori művészeti életében. Az uszályvontatók keserű sorsának ábrázolása döbbenetes erővel hatott, noha az Akadémia rektora, „a művészet legnagyobb profanizálásának” minősítette. Repin neve széles körben ismertté vált, a kritikai realisták között az első helyet foglalta el.
Itáliából hazatérve nem kívánt a fővárosban maradni, szülővárosába, Csugujevbe utazott, ahol a paraszti életet és a népszokásokat tanulmányozta, s ekkori képei e korszak sajátos művészi krónikájává váltak.
1882-ben Pétervárra költözött, ezzel megkezdődött művészetének legtermékenyebb korszaka. Belépett a Vándorkiállítási Társaság tagjai (peredvizsnyikek) közé, vezető művész, számos történelmi kép szerzője, ragyogó portréfestő lett.
A hagyomány szerint Ilja Jefimovics Repin Szent Miklós megmenti a három ártatlan fegyencet a haláltól című festménye – amelyet III. Sándor a 17. vándorkiállításon vásárolt meg – nagy hatással volt az uralkodóra, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen az Orosz Múzeum alapításának gondolata.
Történeti tárgyú képei közül a legismertebb az 1885-ben készült Rettenetes Iván és fia 1581. november 16-án, amelyen a fiúgyilkos Iván cárt mint saját despotizmusának áldozatát láthatjuk. Több mint tizenkét esztendeig dolgozott az 1891-ben elkészült A zaporozsjei kozákok levelet írnak a török szultánnak című művén.
Repin a nyolcvanas-kilencvenes években mintegy háromszáz portrét alkotott. Az arcképcsarnok rendkívül sokrétű, közös vonásuk azonban a szinte meghökkentő életszerűség, a kompozíciós megoldások sokfélesége. Minden általa ábrázolt személy egyéni és eredeti.
Portréművészetének csúcsa Muszorgszkij arcképe (1881), amely a zeneszerző halála előtt néhány nappal a kórházban készült, megörökítve a gyógyíthatatlan betegség, a szenvedés nyomait Muszorgszkij arcán. 1901-ben megrendelést kapott a kormánytól: fesse meg az Államtanács ülését, a százéves jubileum napján. A 35 négyzetméteres vászon, Az Államtanács ünnepi ülése 1901. május 7-én címmel két éven át készült, több mint nyolcvan embert ábrázol, élükön a cárral és a Romanov-uralkodóház tagjaival.
Repin a grafika terén is jelentőset alkotott (Eleonora Duse 1891, Tolsztoj-rajzsorozat 1887-91). Művészetpedagógiával az Akadémia reformja után foglalkozott. 1894-1907-ig az intézmény professzora volt, műtermében ifjú tehetségek egész sorát nevelte, ő irányította például a fiatal Szerovot, aki folytatta mesterének művészi örökségét.
Életének utolsó harminc évét Kuokkalában töltötte. Műteremházát Penates-nek nevezte el, a rómaiak családi tűzhelyet védelmező isteneiről. Minthogy a település 1917-1940-ig Finnországhoz tartozott, Repin soha nem tért vissza Oroszországba, illetve a Szovjetunióba. 1930. szeptember 29-én halt meg a Penates-tanyán, itt is temették el. 1940-ben emlékmúzeumot nyitottak a tiszteletére.
