Írói karrierje során a 100 éve született Salinger kevés művet alkotott, csak néhány regénye és elbeszéléskötet jelent meg, mégis a legnagyobb amerikai írók közé soroljuk.
100 éve, 1919. január 1-jén született New York-ban Jerome David Salinger amerikai író, elbeszélő. Kereskedő-iparos, zsidó származású édesapja mindent megtett azért, hogy fiát bevonja a családi üzletbe. Egy alkalommal üzleti útra küldte fiát a húsfeldolgozás tanulmányozására Európába, akit olyan mértékben elundorított a vágóhidak látványa, hogy elhatározta, valami egészen más utat keres az érvényesülésre. (Egyesek e korai traumás élménnyel magyarázzák Salinger felnőttkori, mániákus vegetarianizmusát is.) Mindezek ismeretében nem is olyan meglepő az apa és fia közti hűvös és szeretettelen kapcsolat, melyet még az idősebb Salinger halála sem tört meg; Jerry még a t6emetési szertartásra se ment el.
Egészen másképpen viszonyult ír katolikus édesanyjához, akit rajongással imádott. Az apai örökség többszörös teherként nehezedett rá, ezek közül a legnagyobb problémát a félzsidó származás jelentette, melynek következtében Salinger idegennek érezte magát a társadalomban.
Katonai akadémiát végzett Pennsylvaniában, majd több irányú egyetemi tanulmányt folytatott, de ezek közül egyiket se fejezte be. Fiatalon komoly vonzalom fűzte Oona O,Neill-hez, a drámaíró Eugene O,Neill lányához, akit feleségül is akart venni. Teljesen összetört, amikor Oona 18 évesen hozzáment az akkor már középkorú Charlie Chaplin-hez, akinek 1944-ben gyereket is szült.
Salinger 1937-38-ban európai utat tett, ekkor ismerkedett meg egy Sylvia nevű fiatal lánnyal, akit később feleségül vett. A II. világháborút, mely alatt katona volt az európai hadszíntéren, nagy traumaként élte meg. Néhány regénybeli karakteréről ugyan kiderül, hogy szolgált a seregben, Salinger azonban közvetlen módon soha nem vetette papírra a közelről megélt háború borzalmait.
A háború után visszatért Amerikába, s elvált feleségétől. Egy ideig az Usinus Weekly című színházi lapot szerkesztette, később a befolyásos Story Magazin kiadója volt. Mintegy 35 rövid történetet publikált 1940-1948 között a Story, a Colliers és a Saturday Evening Post hasábjain. A hatvanas évek közepéig a New Yorker-ben jelentek meg írásai, de amúgy szinte csak visszautasításokban volt része majd egy évtizeden keresztül.
Az áttörést az Ilyenkor harap a banánhal (A Perfect Day for a Bananafish) című rövid történet hozta meg, mely elismert íróvá avatta. Salinger elzárkózott a nyilvánosság elől, s abba a számára kényelmes álláspontba süppedt, miszerint minél kevesebbet tud a közvélemény az íróról, annál figyelmesebben olvassa műveit. E nézete csak növelte elszigeteltségét.
1951-ben látott napvilágot Zabhegyező (Barna Imre általi legújabb kiadású pontosan fordított címe szerint Rozsban a fogó) (The Catcher in the Rye) című műve, amellyel egy csapásra az amerikai irodalomtörténet szinte kultikus figurájává vált. A tinédzser Holden Caulfield egy hetét egyes szám első személyben elbeszélő regény az ötvenes, hatvanas évek Amerikájának látszólag nyugodt, gondtalan hétköznapjaiba viszi az olvasót, valójában azonban sokan fuldokolnak ebben a világban. A múlttól és annak értékeitől már eltávolodott, de jövőképpel még nem rendelkező új generáció képviselői ebben a rideg, szeretettelen és megértés nélküli közegben bolyonganak elidegenedettségre ítélve.
Természetesen nem csak Salinger foglalkozott e problémával; hasonló témát boncolgat a többi között – s ezzel az amerikai regény fejlődéstörténetének egyazon vonulatába illeszkedik – Ralph Ellison A láthatatlan (The Invisible Man, 1952) című műve, vagy Jack Kerouac Úton (On the Road, 1957) című „beatbibliája” is. A Zabhegyező, legfőképpen Holden Caulfield alakja vitathatatlanul nagy, de nem mindig pozitív hatást váltott ki világszerte; például John Lennon gyilkosa is Holden alakjával „azonosulva” lőtte le a zenész énekest.
A Zabhegyező után sorra jelentek meg Salinger további, szintén közismert írásai. A Kilenc történet (Nine Stories, 1953), a Franny és Zooey (Franny and Zooey, 1961), valamint a Magasabbra a tetőt, ácsok, Seymour: bemutatás (Raise High the Roof Beam, Carpenters; Seymour – an Introduction, 1963) című műveket vannak, akik talán Salinger legizgalmasabb alkotásaiként tartják számon, tény azonban, hogy a Zabhegyező nemzedékformáló, visszhangos sikerét ezek közül egyik sem tudta megközelíteni.
Az elszigetelt életvitel, a világ elől való megrögzött menekülés tönkre tette Salinger második házasságát; Claire két közös gyermekükkel magányosnak érezte magát New Hampshire-i házukban, ahol Salinger folyton bunker-szobájába zárkózva alkotott napestig. Válásukat követően az író néhány házzal odébb költözött, s kapcsolatban maradt gyermekeivel. Ezt követően fiatal lányokkal volt viszonya. Egyikük, az akkor 18 éves Joyce Maynard (a Baby Love és más nagy sikerű regények szerzője) felnőtt fejjel írta meg és adta közre kíméletlenül leleplező memoárját – magyarul: Otthon a világban, 2003 -, amelyben a Salingerrel töltött közel kilenc hónap történetét beszéli el. Salinger Maynard mellett és után is számos fiatal nővel próbálkozott, végül egy Colleen nevű nőt vett el.
J. D. Salinger 1965 után nem publikált, magánéletének titkait féltve őrizte. Utolsó évtizedeiben többször is bírósághoz fordult, hogy megakadályozza a róla szóló írások megjelenését. Érdekes, hogy 2001-ben a Sotheby’s egy New York-i árverésén nem keltek el Salingernek a lányához írt levelei, noha néhány évvel korábban az író szerelmes leveleiért 157 ezer dollárt fizetett egy gyűjtő. Pedig talán éppen ezek a levelek jelentenék az utolsó esélyt arra, hogy hiteles portrét kapjunk Salingerről, az emberről.
