A gimnázium második osztályából kimaradó és lakatosinasnak álló Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író, képzőművész, a magyarországi avantgárd művészet egyik legjelentősebb alakjává vált.
Ha magyar avantgárd – ez mindenekelőtt Kassák Lajos. Ha magyar szabad vers – ez mindenekelőtt Kassák Lajos. Ha a proletariátus méltó költői hangon szólalt meg magyarul – ez mindenekelőtt Kassák Lajosra vonatkozik.
Kassák Lajos szlovák származású patikussegéd apjától a keménységet, analfabéta mosónő anyjától a mindig új küzdelmekre kész akaraterőt kapta örökül az 1887. március 21-én Érsekújváron született költő. A helyi főgimnáziumban az első év után rájött, hogy nincs kedve tanulni, s a második osztályban megbukott. Vonzotta a fizikai munka, az ember nyers erejével létrehozott alkotás lehetősége, s lakatosinasnak állt. Győrött, majd Angyalföld gyáraiban dolgozott, belépett a Munkásegyletbe, sztrájkokban és tüntetésekben vett részt, olykor a munkanélküliséget is megtapasztalta.
1909-ben „világcsavargásra” indult, félig-meddig gyalog bejárta Ausztriát, Németországot, Belgiumot, Párizsba is eljutott. Alkalmi munkákból tengődött, de megismerkedett a futurizmussal, az expresszionizmussal, a kubizmussal. Hazatérve 1910-től jelentek meg írásai, melyekben útkeresésének, a társadalmi igazságtalanságok miatti keserűségének, a munkásság, a kisemmizett tömeg sorsával való együttérzésének adott hangot.
A kassáki forma
1912-ben megjelent első regénye, a Misilló királysága, 1914-ben egyfelvonásosainak kötete, az Isten báránykái, 1915-ben adták ki első verseskötetét Eposz Wagner maszkjában címmel. Ebben az indulatokat, érzéseket akadálytalanul áramoltató, az egész világról kialakult összbenyomását nagy ívű képekben megfogalmazó szabad vers sajátos kassáki formáját alakította ki. Szemléletének Ady és a Nyugat hatása, valamint nyugat-európai csavargó körútja adott egyetemesebb távlatokat.
„Mi nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok és hősök sem vagyunk, kiket vad csinnadratta kísért a csatába” (Kassák Lajos: Mesteremberek)
1915-ben indított A Tett című antimilitarista folyóiratát egy év múlva betiltották, ezután – némileg megszelídítve – Ma címmel indította újra. Belépett a szociáldemokrata pártba, a Tanácsköztársaság idején tagja volt az Írók Direktóriumának, s a Közoktatásügyi Népbiztosságon dolgozott. A művészet pártossága fölött vitába keveredett Kun Bélával, a polémia eltávolította a hivatalos baloldaltól, ám élete végéig baloldalinak tartotta magát.
A Tanácsköztársaság bukása után börtönben ült, majd első feleségével, Simon Jolán előadóművésszel -, akit még 1908-ban, 21 évesen ismert meg, azonban csak húsz évvel később vette nőül, 1928-ban -, Bécsbe emigrált.
Simon Jolán volt az a pártfogó, aki a fiatal Zelk Zolzánt egy napon elvitte a Central Kávéházba (a régi Pilvax Kávéház) és bemutatta néhány újságírónak. „…egyik alkalommal egy fiatalembernek mutatott be, aki kezet nyújtva azt mondta: József Attila. Úgy igaz, hogy ez a név akkor semmit sem mondott, de nagyon jól esett, hogy egyetlen, megjelent versemet szóról-szóra elmondta…” – emlékezett vissza Zelk Zoltán 1975-ben egy interjú során.
Bécsben felesége támogatásával Kassák elindította a 2×2 című művészeti folyóiratot, s megismerkedett a konstruktivizmussal, amely a természet rendezetlenségével szemben az emberi kultúra szervezőerejét hirdeti. Ebben az időszakban már képzőművészként is bemutatkozott, sajátos nonfiguratív jellegű képarchitektúrákat alkotott. Bécsi korszakában születtek olyan jelentős összegző művei, mint a Máglyák énekelnek, illetve A ló meghal, a madarak kirepülnek című lírai eposzai.
Hazatérése után 1926-27-ben Dokumentum címmel szerkesztett lapot, majd 1928-tól elindította a Munka című folyóiratot. 1928-tól a Nyugat közölte folytatásokban az Egy ember élete című regényét, amelyben szigorú őszinteséggel, puritán, érzelmességtől mentes stílusban vallott gyerekkoráról, munkáséveiről, csavargásairól, az irodalomról.
Kassák a húszas években dolgozta ki képarchitektúra-elméletét számos akvarellt, kollázst, sokszorosított grafikai munkát készítve.
„Az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta a szárnyait
én KASSÁK LAJOS vagyok
s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.” (Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek)
A harmincas évek közepétől, felesége öngyilkossága – amire Kassák más nőkhöz írt szerelmes versei is késztettek -, után művészete elkomorodott, egyre lassabban áramló szabad verseiben a magány, a bezártság érződött, felerősödött az emberi lét örök kérdései iránti kíváncsiság. Ez a folyamat a háború utáni időszakban is tovább folytatódott. Kassák második felesége Kárpáti (Karpeles) Klára, akivel 1946-ban kötött házasságot. A nála 27 évvel fiatalabb feleségétől később elhidegült, ám Kárpáti Klára mindvégig kitartott mellette – a költő halála után az emlékéhez sem maradt hűtlen. Ekkor már közéleti szerepet nem nagyon vállalt, 1947-48-ban az Alkotás, majd rövid ideig a Kortárs szerkesztője volt.
Izmusok
Az ötvenes években, amikor irodalmi működését betiltották, ismét a képzőművészet felé fordult, visszanyúlva korábbi konstruktivista korszakához. Kassák nevéhez több izmus is köthető (melyekről a halála után, 1972-ben megjelent, Az izmusok története című művében is ír), összefoglalva azonban a hazai avantgárd vezéralakjának tekinthetjük. A konstruktivizmus, melynek hazai korszaka épp a Ma bécsi korszakával veszi kezdetét, a természet rendezetlenségével szemben az emberi kultúra szervezőerejét hirdeti.
„Valaki azt veti ellenem, hogy gondoljam meg, az utóbbi húsz év alatt legalább kétszer annyi új iskola hirdette ki magáról az egyedül üdvözítő igét, és Uram Isten, hol vannak azóta ezek az izmusok, jelenthet ez egyebet, mint az új művészet csődjét? Ettől a nagyon okos érvelőtől egyszerűen azt kérdezem: tudja-e, hogy a Lux mosópor feltalálása óta évenként hoznak forgalomba újabb és újabb mosóporokat, s az egyik vevő az egyiket, a másik a másikat, végül együttesen szidják… – ebből azt következteti-e az ellenérvelő, hogy az aszszonyok hamarosan vissza fognak térni a szapulófához? … ellenkezőleg… a mosónő felényi fáradsággal, fele idő alatt kétszer annyi ruhát tud megfehéríteni, mint mondjuk, tíz év előtt, mikor még csak az Asszonydicséret elnevezésű mosóport ismerték.” (Kassák Lajos: Az izmusok története)
Világképe szerint a célszerűség és a társadalmi hasznosság jegyében kell átformálni embert, s világot egyaránt annak érdekében, hogy a szociális igazságosság megvalósuljon. Ez időtájt képzőművészeti alkotásai külföldön arattak nagy sikert, az évtized végén itthon kezdődött meg regényeinek életmű-kiadása. Erős érzelmi telítettségű, lassú sodrású öregkori költészete pályájának ismételt megújulását jelentette. Munkásságáért, életművéért 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Budapesten hunyt el 1967. július 22-én.
Kassák Lajos hatalmas életművet hagyott maga után. Számos műfajban alkotott maradandót: író és költő, teoretikus és kritikus, szerkesztő és mozgalmi vezér, festő és tipográfus, aki alkalmanként szakértelemmel szól zenéről, színházról, építészetről, filmről, reklámról, fotóról. Folyóiratai modern művészetünknek az európai kultúrával egyenrangút teremtő fórumai. Műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat. Pályájának különös színt ad autodidakta indulása, kemény jelleme és szellemi fölemelkedésének példája.
