190 éve, 1831. augusztus 23-án hunyt el Kazinczy Ferenc költő, író, műfordító, irodalomszervező, a magyar nyelvújítási mozgalom vezéralakja.
„A szobám falán három ’családi kép’ van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben felfedezett festményének egy másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik ’nem bennfentes’ látogatóm, de Aranyról is sokan megkérdezik: a nagybátyád? vagy a rokonod? Igen, felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy- vagy dédnagybátyáim ők… (Radnóti Miklós 1942 májusában kelt levelében így írt Kazinczy Ferencről)
KAZINCZY FERENC: KÉSZ ÍRÓK
Béna vagy és táncolsz, a nyelvet nem tudod és írsz:
Szárnyad ugyan nincsen, Cserdi: de rajta! repülj.
Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás vezéralakja 190 éve halt meg
Kazinczi és alsóregmeczi Kazinczy Ferenc régi, jómódú nemesi családból sarja volt, Érsemjénben született 1759. október 27-én. A sárospataki kollégiumban poétikai és retorikai tanulmányokat folytatott, jogot és teológiát is hallgatott, elsajátította a latin, a német, az ógörög és a francia nyelvet.
1775-ben közreadta első munkáját, majd lefordította Bessenyei egy korai művét, a Der Amerikanert, munkáját a szerző is megdicsérte. Az iskola elvégzése után Kassán, Eperjesen, majd Pesten folytatott joggyakorlatot, közben táncolni, fuvolázni, festeni tanult.
1784-ben Sáros és Abaúj megye táblabírájává nevezték ki, Kassán telepedett le, és tagja lett a miskolci Erényes Világpolgárok szabadkőműves páholynak. Célját, az irodalmi ízlés, a művészi stílus fejlesztését, a magyar nyelv gazdagítását fordításaival igyekezett elérni.
1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal megalapította a Magyar Museumot, összekülönbözésük után Kazinczy saját lapot hozott létre Orpheus címmel.
KAZINCZY FERENC: A SZÉP ÉS A JÓ
Veszett idő! veszett erkölcs! veszett poesis!
Nem kell nekem, ha mérget hoz, a lépes méz is.
Egy a szép s jó, egy a rosz s rút, mond a morál,
Pedig hamis ügy mellett az nem perorál.
Hiába szól őellene az új aesthesis,
Csal a ravasz, bolondnak jó még a fapéz is;
Őrizkedjél ettől, keresztyén olvasó!
És ahol maszlagot hint ez, ne mulass, óh!
A rossz madár a szentet is bépiszkolja;
Ha vétek is, elég hogy szép, ezt gondolja.
Am nézd a piktort, mint festé itt ezt az angyalt;
Tudom, ezért Lucifernél sok szurkot falt.
Térde felett, ugyan festve vagyon a gomb,
De félrecsúszott a lepel, s csupasz a comb.
S ím Eszter asszony a szemmel, nézd, még azt is látatja,
Amit nagy gonddal eltakart szemérmes patyolatja.
A piktor szép emlőt akart és szép combot látatni,
Mintha el nem kellett volna a képen takartatni.
És mintha, ahol ők vannak, nem volna váll és csizma!
Ah ennyi rosszat szűl az Aesthesis s a Schizma!
Mely vétkeket tanítgat a nézőknek a theátrum,
Arról jobb nem is szóllani, mert az mind crimen atrum.
Nem volt ez így míg szóllhatott a Molnár Albert,
Ki sok országot látott és igen sok tengert!
De még akkor tisztelte a nép a Morált,
S az Aesthesis a rossz mellett nem perorált.
Még akkor minden azt hitte, hogy szép a jó;
Most megforditák, Keresztyén hív olvasó!
Nem kell, nem kell, ha mérget hoz, a lépes méz is!
Veszett idő! veszett erkölcs! s te mételyünk, oh átkozott Aesthézis!
1791-ben megismerkedett Hajnóczy Józseffel és tagja lett Martinovicsék jakobinus mozgalmának. 1794-ben letartóztatták, halálra ítélték, de ezt a király várfogságra enyhítette.
Kazinczy hat és fél évig raboskodott Spielbergben, Kufsteinben, majd Munkácson, erről az időszakról szól a Fogságom naplója. 1804-ben feleségül vette Török Zsófiát (Sophie), anyjától megkapta a bányácskai házat és egy kis birtokot. Bányácskából lett Széphalom, a korabeli művészeti, irodalmi élet központja. Börtönévei alatt a klasszicizmus híve, Goethe követője lett, de fő törekvése továbbra is a magyar nyelv megújítása, gazdagítása, a költői stílus fejlesztése maradt, és erőteljes harcot indított a provincializmus ellen.
„…huszonöt esztendeig Széphalom a magyar irodalom központja – írja Benedek Marcell. – A szív szerepét tölti be, a szónak élettani értelemben. Levelek áradnak szét a kis házból az ország minden részébe – a postaköltségeknek jelentős része van a nyomasztó adósságban, amelyet később Kazinczy özvegyére és gyermekeire hagy -, a levelek többnyire nem csak a címzett olvasta, tovább keringenek írók és irodalombarátok között, folyóiratokat pótolnak, irodalmi köztudatot teremtenek, nyelvet újítanak…”
1813-ban megjelent a nyelvi hagyományőrzők Kazinczyt és a nyelvújítókat gúnyoló röpirata Mondolat címmel, amelyre két évvel később Kölcsey és Szemere válaszolt. Az áldatlan vitát Kazinczy zárta le a két irányt összeegyeztetni óhajtó cikkében (Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél). Élénk kritikai tevékenységet is folytatott, a pályakezdő írók, költők (Berzsenyi, Szemere, Kölcsey, Fáy András) neki küldték el kézirataikat véleményezésre.
Az 1807-1808-as Pályám emlékezete című kötetében a gyermekkorától az 1805-ig terjedő életút eseményei, fontosabb fordulópontjai, állomásai elevenednek meg. 1825-től részt vett Pesten a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban, és 1830-ban a történettudományi osztály tagja lett.
1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett, majd az év tavaszán visszaindult Széphalomra. A környéken ekkor már kolerajárvány pusztított, ennek esett áldozatául 1831. augusztus 23-án (egyes források szerint augusztus 22-én).
