Maria Callas, az opera koronázatlan királynője éppoly szenvedélyes életet élt magánemberként, mint színészként, szinte az összes olasz zeneszerző darabjainak szerepét elénekelte, volt többek között Norma, Carmen és Violetta.
Maria Callas görög származású operaénekesnő, minden idők egyik legnagyobb szopránja 35 éve, 1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban.
1923. december 2-án született Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz néven New Yorkban; a Callas nevet görög bevándorló apja vette fel, mert eredeti családnevüket senki sem tudta kiejteni. Szülei válása után, 1937-ben anyjával Görögországba költözött, ahol 1940-ben debütált az athéni operaházban. Karrierje indulása előtt, gyermekfelügyelőként pótoltak ki a házikosztra valót, így Oszter Sándor feleségének, Failoni Donatellára – a világhírű olasz karmester, Sergio Failoni lánya – is vigyázott, és már akkor szívesen énekelgetett a kicsinek. Ezt hallotta meg egyszer Sergio Failoni, aki felfedezte, majd támogatta továbbtanulásában, és ezzel elindította a világhírnév felé.
Callas váratlan pártfogóra talált Elsa Maxwell személyében, aki vtizedeken át ura és parancsolója volt az amerikai, de még az európai társasági összejöveteleknek is, és akinek segítségével sikerült megismernie a New York-i jótékonysági bálok és gálák frakkos-estélyiruhás urait-hölgyeit. Támogatása aranyat ért, Maria Callas amerikai karrierjének beindítása mögött is ő állt, egyes pletykák szerint még elcsábítani is megpróbálta a szopránt. Elsa Maxwell, aki a legnagyobb csillagok sorsáról döntött a partijaira szóló meghívásokkal, Callas egyik legbizalmasabb barátnője és támogatója lett.
1945-ben kért meghallgatást a Metropolitan igazgatójától, aki szerződtette volna, ám amikor a fiatal reménység nem vállalta a Pillangókisasszony és a Fidelio angol nyelvű előadását (inkább az Aidát és a Toscát énekelte volna olaszul), összetépte a papírt.
Pincérkedett, gyermekekre vigyázott, és egyszer a várva várt felkérés is megérkezett: Veronában Ponchielli Giocondájának címszerepében kirobbanó sikert aratott. Az új csillag színészileg is képezte magát, a neorealista rendező, Luchino Visconti volt a mestere, aki a legnagyobb tragikának nevezte.
A díva
Megismerkedett egy nála 30 évvel idősebb téglagyárossal, Giovanni Battista Meneghini, aki férje és impresszáriója lett. Sorra hódította meg a világ leghíresebb operaházait, megesett, hogy egy hónap alatt énekelte el a torokpróbáló Normát, Aidát, Toscát. A Metropolitan Operában 1956 októberében lépett először színpadra Normaként. Maria Callas számos – többnyire naponta három – levelet írt férjének, Giovanni Battista Meneghininek mialatt turnézott és távol volt családjától. A leveleknek egy része ismert, mivel ezek megjelentek Meneghini Feleségem, Maria Callas című könyvében. A levelek szeretetteljes szavakkal, vágyódással vannak tele. Kezdetben félt attól, hogy házassága felbomlik, mert a Meneghini-család nem nézte jó szemmel frigyüket. Attól tartott, hogy a feleségénél 27 évvel idősebb téglagyáros elhanyagolja miatta üzleti tevékenységét. A házasságot, amely 10 évig tartott, végül mégis az énekesnő bontotta fel, amikor szenvedélyesen beleszeretett a görög hajómágnásba, Arisztoteles Onassisba.
Alig két évtizednyi pályafutása során 529 előadáson 36 szerepet alakított, húsz teljes operafelvételt készített.
Három oktávnyi hangja a felső e-től az alsó f-ig terjedt, így a koloratúrszoprántól a drámai szopránig mindenre alkalmas volt. Általában romantikus érzelmekkel teli, drámai sorsú karakterekkel azonosult, ezekben tudta leginkább megmutatni tehetségét – karrierje során főként főszerepeket játszott el, briliáns alakítással. Ő próbálta először színészi játékkal megreformálni az olasz operát, köszönhetően a kiváló rendezőknek, Viscontinak és Franco Zeffirellinek. Nicola Rescigno karmester egy dokumentumműsorban így beszélt Callasról: „Amikor belépett a színpadra, igen impozáns látvány volt. Minden nagy volt rajta, termete, szemei, az orra, a szája. Valóban tekintélyt parancsoló jelenség volt.” De Callas arcából, mozdulataiból annyi szépség és nemesség áradt, hogy ez teljesen feledtette külsejét.
Az évtized végén, 1969-ben elkezdett Pasolinivel dolgozni, a rendező felkérte a Medea főszerepére is. Utolsó hangversenykörútjára Giuseppe di Stefano-val indult, és egy távol-keleti turnésorozattal meg is hosszabbítottak, de a japán koncert után le kellett mondani, mert a díva hangja már nem bírta. Később már nem lépett színpadra.
Legszívesebben olyan érzelmekben gazdag asszonyok bőrébe bújt, akik meghalnak vagy ölnek szerelmükért, vígoperát csak kettőt vállalt (A sevillai borbély és A török Itáliában című Rossini-műveket).
Egészsége az ötvenes évek végére megrendült, sokak szerint túlzásba vitt fogyókúrái miatt. 1959-ben a bulvárlapok címoldalára került: elvált férjétől, és szenvedélyes viszonyt kezdett Aristoteles Onassis görög hajómágnással, aki végül hagyta el. Onassis 61-ben vált el feleségétől, miután hűtlenkedései miatt házassága megromlott. A mágnás ekkor már Maria Callas társaságában mutatkozott, a két szenvedélyes görög zajos viszonyát a címlapokon tárgyalta a sajtó. A betűk még nagyobbak lettek, amikor Onassis szakított az operaénekesnővel az amerikai „nemzeti kincsnek” számító Jacqueline Kennedy, a meggyilkolt elnök özvegye miatt, akit 1968-ban váratlanul elvett feleségüé. (A valóságban nem szerelem volt köztük: a férje és sógora meggyilkolásától megrettent Jackie a biztonságot kereste a milliárdosnál, aki társadalmi kapcsolatai építésére használta a frigyet.)
Elvesztett szenvedély
Callas belebetegedett a szakításba, egészségével még kevésbé törődött, gyógyszereken élt. Az operaénekesnőnek szakmai téren is sok kudarcot kellett elszenvednie, mert csodálatos hangja gyakran elment – pályája vége felé az is megesett, hogy félbe kellett szakítani az előadást, mert nem tudta folytatni az éneklést. A milánói és a bécsi operaházak szakítottak az énekesnővel, Callas pedig megindult a lejtőn. 1959-től jobbára csak koncerteket vállalt, operaszínpadra 1965-ben a londoni Covent Gardenben Toscaként lépett utoljára, a nagyközönségtől 1974 októberében Szapporóban búcsúzott.
Testi-lelki állapotának romlása miatt gyógyszereket szedett, 1970-ben túladagolás miatt kórházba került, bár már ekkor sokan öngyilkossági kísérletre gyanakodtak. 1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban, a hivatalos közlemény szerint szívroham következtében, bár sokan öngyilkosságot rebesgettek. Hamvait két évvel később szórták a görög tengerbe.
Az opera koronázatlan királynőjéről 1994-ben Milánóban, 1997-ben Párizsban neveztek el teret, életéről Mesterkurzus címmel Terence McNally írt színdarabot. 2002-ben a francia Fanny Ardant főszereplésével film készült róla Mindörökké Callas címmel, amely a sebezhető embert mutatta be életének válsághelyzetében, amikor a hangja már nem engedelmeskedik neki.
