„Hát lehet az, hogy az ember olyan hatalmas, erényes és fenséges, egyszersmind mégis oly gonosz és aljas?” 225 éve született Mary Wollstonecraft Shelley angol írónő, Frankenstein „szülőanyja”. Percy Bysshe Shelley költő felesége.
„Jó az, ha a szerencsétlen ember megbékél sorsával, de annak számára, akit a bűntudat kínoz, nem létezik békesség. A lelkifurdalás kínjai megmérgezik még azt a gyönyörűséget is, amit az ember olykor a mértéktelen fájdalomban lelhet.” (Mary Shelley: Frankenstein)
Mary Shelley Londonban látta meg a napvilágot 1797. augusztus 30-án Mary Wollstonecraft Godwin néven. Apja kiugrott lelkész, újságíró, író, radikális szabadgondolkodó, az angol jakobinusok vezére, a szabad szerelem híve volt. Anyja, Mary Wollstonecraft, az első feminista írónők egyike Mary születése után gyermekágyi lázban meghalt. A gyereknevelés Godwinra maradt, akinek otthona tudósok, művészek, ismert szabadgondolkodók törzshelye volt, s vitáikból a gyerekek többet tanultak, mint a könyvekből.
A házban gyakran megforduló neves költő, Percy Bysshe Shelley és Mary egymásba szerettek, vonzalmuknak az sem állhatott útjában, hogy Shelley éppen nős volt. (A poéta felajánlotta feleségének, hogy éljenek hármasban, de a nő ezt elhárította.)
1814-ben Shelley és Mary Franciaországba szöktek, ahonnan néhány hét múlva üres erszénnyel tértek vissza. Egy örökség révén némi pénzhez jutottak, s 1816 tavaszán meglátogatták a Svájcban időző Byront. A Genfi-tó partján fekvő Villa Diodatiban összegyűlt társaság beszélgetéseit a kor divatos témái uralták, szóba kerültek kísértethistóriák, természetfölötti jelenségek, okkultizmus, Galvaninak az elektromossággal folytatott kísérletei.
Végül a költők írói versenyt javasoltak, a feladvány egy rémtörténet lett. Mary egy felzaklató álom hatására megírta az ifjú tudós Victor Frankensteinről és az általa kreált szörnyről szóló novellát.
Az egyöntetű siker nyomán, Shelley bíztatására Mary regénnyé bővítette a szöveget, a könyv 1818-ban jelent meg Shelley nevével (a kiadó nem hitte el, hogy a remekmű írására nő képes lett volna.) A Frankenstein magyarul Göncz Árpád műfordításában jelent meg.
Frankenstein és szedett-vedett emberi testrészekből összetákolt teremtményének véresen szomorú története meghódította az olvasókat. Azt már csak kevesen tudják, hogy az eredeti mű ízig-vérig romantikus regény volt, szerelemmel, szenvedéssel, csak a filmfeldolgozások csináltak belőle horrortörténetet.
„Számomra csöppet sem közömbös, hogy az olvasót miként érintik azok a morális törekvések, amelyek a mű alakjakban, érzelemvilágában öltenek testet; de mindenekelőtt arra törekedtem, hogy elkerüljem napjaink regényeinek ernyesztő unalmát, a békés családi szeretet és a mindent átlengő erkölcsösség ábrázolását. Semmi esetre sem szabad azt hinni, hogy a nézetek, amelyek természetesen következnek a hős jelleméből és helyzetéből, okvetlenül megegyeznek a magam nézeteivel, mint ahogy nem lehet a műből semmiféle jogos következtetést levonni az ilyen vagy olyan bölcseleti elvek iránt érzett vonzalmaimról sem.” (Mary Shelley: Frankenstein)
„Igyekeztem eltaposni félelmeimet, s erőt önteni magamba a próbára, aminek pár hónap múlva szándékoztam nekivágni, s néha azt is megengedtem magamnak, hogy gondolataim a józan ész ellenőrzése nélkül elkalandozzanak a Paradicsom tájain, és azt mertem képzelni, szeretetre méltó és gyönyörű teremtmények éreznek együtt az érzéseimmel, és vidítják fel mélabúmat. Angyali vonásaik vigasztaló mosolyt lehelnek. De mindez álom volt csak. Nem volt Éva, hogy bánatom elsimítsa, s megossza gondolataimat. Magam voltam. Eszembe jutott a kérés, amit Ádám intézett teremtőjéhez. De az én teremtőm hol van? Magamra hagyott, s szívem keserűségében megátkoztam őt.” (Mary Shelley: Frankenstein)
A szakmai sikert személyes tragédiák kísérték: Mary féltestvére és Shelley felesége is öngyilkos lett. A megözvegyült költő feleségül vette Maryt, s 1818-ban Itáliába utaztak, ahol egy évvel később meghalt hároméves fiuk, majd kislányuk is. Az asszony búskomorságba esett, férje más nők társaságát kereste, csak újabb fiuk születése hozta őket közel egymáshoz, ám 1822. július 8-án a költő csónakbalesetben meghalt. Alig 29 éves volt.
A magára maradt Mary visszatért Angliába, ahol minden idejét férje költői hagyatékának gondozására és az írásra fordította. E korszakából – noha egyik sem érte el a Frankenstein színvonalát – kiemelkedik a 21. században játszódó és az emberiség pusztulásának apokaliptikus vízióját rajzoló Az utolsó ember című fantasztikus regénye, amelynek főszereplőiben Shelley-re és Byronra ismerhet az olvasó.
1827-ben Mary Shelley részt vett segített egy barátjának, Isabel Robinsonnak és az ő szeretőjének, Mary Diana Dodsnak, aki David Lyndsay álnéven író volt, hogy férj és feleségként közös életet kezdjenek Franciaországban.
Mary Shelley fiával, Percy Florence Shelley-vel és menyével élt a Field Place-ben, Sussexben, Shelleyek ősi otthonában. Utolsó időszakában egyre súlyosbodó agydaganatával kellett megküzdenie, ami végül az 1851. február 1-jén bekövetkezett halálához vezetett. Mary Shelley halálának első évfordulóján Shelleyék kinyitották az íróasztalát. Benne találtak egy tincset halott gyermekei hajából, egy naplót, amelyet Percy Bysshe Shelley-vel osztott meg, és Adonaïs című versének egy példányát, amelynek egyik oldala egy selyemcsomag köré volt hajtva, amelyben férje hamvai és a szíve maradványai voltak.
Leghíresebb művéből készült opera, színmű, musical, képregény, rádiójáték, és természetesen film, nem is egy. Iszonyú teremtménye először 1931-ben tűnt fel a filmvásznon, a szörnyet a valóban rémisztő külsejű Boris Karloff játszotta. Azóta számos feldolgozás készült, amelyeknek vajmi kevés közük van az eredeti műhöz. Ennek filmre vitelével 1994-ben Kenneth Branagh próbálkozott, Frankensteint ő maga, a monstrumot pedig Robert de Niro játszotta.
2017-ben az írónő életéről, Shelley-vel való kapcsolatáról készült a Mary Shelley – Frankenstein születése című film, Haifaa al-Manszúr, az első szaúdi rendezőnő alkotása, Elle Fanning főszereplésével.
