Amikor 1899. június 3-án ifjabb Johann Strauss meghalt Bécsben, az egész város gyászba borult. Az emberek úgy érezték, nem pusztán kedvenc muzsikusukat, hanem mindenekelőtt imádott bálványukat vesztették el.
Ifjabb Johann Strausst, az idolt, a vitathatatlan világsztárt, aki amellett, hogy a rangot jelentő koncert-pódiumra emelte a vendéglők és kiskocsmák oly népszerű szalontáncát, a keringőt, majd remekművek sorozatával gazdagította a bécsi operett repertoárját, lényegében – elválva az úgynevezett komolyzene világától – megteremtette az önállósult, minőségi szórakoztató- és könnyűzenei „ipart”.
Az idevezető utat édesapja, idősebb Johann Strauss nyitotta meg, aki a 19. század első felében, a biedermeier stílus virágkorában nagy zenei tehetséggel szolgálta ki Bécs rohamosan gazdagodó polgárságának ízlését. A könyvkötő-tanoncságot hegedűjére felcserélő, amolyan vándorzenész jó érzékkel lelt rá a keringőre, a szórakoztatás Bécsben oly divatos műfajára. A keringő akkoriban a vendéglők és a sörkimérések világához tartozott, míg az arisztokrata szalonokban és a nemesség palotáiban még menüettet táncoltak
A pesti Vigadó első neves vendégművésze az idősebb Johann Strauss volt Bécsből, aki zenekarával 1833 novemberében koncertezett Pesten. Az impozáns épületben 2600 gyertya ontotta a fényt, amit 1600 tükör vert vissza.
„A tetszésnyilvánítás viharhoz hasonló” – tudósított az eseményről a Honművész. Hazatérte után Strauss egy új keringőt komponált, amelyet a „nemes magyar nemzetnek” ajánlott. A cím: Emlékezés Pestre. Az ekkor harmincadik évében járó művészt kisgyerekként, apja leopoldstadti kocsmájában ejtette rabul a zene az ott játszó muzsikusoktól tanulta meg a landlereket, a langaust, a keringő közvetlen elődeit.
Szülei könyvkötőinasnak adták, de ő továbbra is lelkesen gyakorolt a hegedűjén. Strauss azután, hogy megismerkedett Josef Lannerrel, a korszak jelentős, a bécsi keringőnek szintén nagy lendületet adó zeneszerzőjével, hamarosan belépett annak – rövidesen zenekarrá bővülő – együttesébe. Barátjához, Lannerhez csatlakozva lett hivatásos zenész, majd 1825-ben megalapította a saját zenekarát. Ugyanebben az évben vette feleségül Anna Streimet, egy sörösgazda lányát. Házasságukból hat gyermek született.
A két zenész együtt lehetett tanúja, amint a középosztály – jórészt a kereskedelem és az ipar gyors fejlődésének köszönhetően – kiterjedt gazdasági hatalommal bíró, befolyásos polgársággá alakult át. E társadalmi réteg pazaron díszített, rendkívül kifinomult ízléssel berendezett báltermeket épített a táncestélyek és összejöveteleik számára, amelyeken a fellépő muzsikusok szerzeményeik után jogdíjat, előadásukért pedig tisztes honoráriumot kaptak. Véget ért a „kalapozások” korszaka – a zeneszolgáltató muzsikusok a társasági élet megbecsült tagjaivá váltak.
Johann Strauss nem gondolta, hogy a „valcerkirály” címet a legidősebb fia fogja elhódítani tőle. Ifj. Johann már húszévesen a vetélytársává vált és az egyre ádázabb versengés az apa haláláig, 1849-ig tartott. Id. Johann emlékét mára jószerivel csak a bécsi újévi koncerteken is felcsendülő Radetzky-induló őrzi, míg a fiú – több száz keringőjével, több tucat polkájával, operettjeivel – a műfaj töretlenül népszerű klasszikusa. Az idősebb Straussról mondta Berlioz: „Neki köszönhetjük azt is, hogy megszabadított bennünket a banális keringőtől, a banális ritmustól, amit őelőtte ehhez a zenéhez szervesen hozzátartozónak gondoltunk…”
A sikert igyekezett megosztani két öccsével is, akik szintén zeneszerzők lettek. Johann 1863-1870 között már csak az udvari bálokat vezette, zenekarát testvéreinek, Josephnek és Eduardnak adta át. Joseffel (Joseph a család iránti lojalitásból feladta sikeres építésztervezői pályáját, s Johannal egyenértékű muzsikusnak bizonyult: 300 eredeti darabot szerzett.) együtt komponálta a Pizzicato-polkát, azt a különös darabot, amelyben a vonósok pengetéssel szólaltatják meg hangszerüket. Eduard egy ideig ifj. Johann zenekarában játszott, később átvette fivérétől az udvari bálok vezetésének feladatát.
A Oroszországban, Párizsban, Amerikában is diadallal turnézó valcerkirályért rajongtak a nők. Háromszor nősült, de barátainak gyakran emlegette első nagy szerelmét, Olgát. Az orosz lánynak magas állású szülei mást szemeltek ki, Johann pedig megkomponálta Elválás Szent Petersburgtől című keringőjét.
Noha az idősebb Strauss hozta divatba a keringőt, a fia emelte valóságos szimfonikus költeménnyé alkotásait, amelyeket nyitányokkal, kódákkal és néhány esetben, így a Kék Duna-keringőben is, énekkarral egészített ki. Az ifjabb Strauss, akit rövidesen a „keringő királyaként” emlegettek, igen közkedvelt és keresett muzsikussá vált. 1872-es amerikai turnéja során például egy egész vagyont, mintegy százezer dollárt keresett, ami ritkaságnak számított abban a korban. Mindez sokat elárul művei népszerűségéről és a művész elismertségéről.
Halála után számos sikeres operett – köztük a Bécsi vér – dallamainak felhasználásával született. Strauss zenéje költői értékén felül az osztrák császárság polgári jóléten alapuló színes, mulatós stílusát és konszolidált könnyelműségét is képviseli. 479 opusa mind megjelent, táncai zöme partitúrában is, a Strauss-átiratoknak se szeri, se száma. A virtuóz zongora-átiratok közül kiemelkedik Rahmaninové és Dohnányié.
