„Most vén tornácom kövein megülök… / Senki sem hall, de dúdolom a nótám.” Ki volt Lesznai Anna? Költő, író, iparművész, szeretetreméltó, szeretetet árasztó személyiség volt az 55 éve elhunyt Lesznai Anna.
A feledés homályából veszett alakja és munkássága Lesznai Anna mesék szerzője, illusztrátora, gyönyörű textilek, hímzések tervezője, alkotója, kora egyik legeredetibb gondolkodója, az 1915-ben alakult Vasárnapi Kör meghatározó tagja, a Nyolcak tiszteletbeli tagja, lebilincselő regény írója, új hangon megszólaló költő. Hajnal Anna költő így emlékezett meg Lesznai Annáról:
„Nem tudok róla másként beszélni, csak ódai hangon. Verset kellene írni róla. Írni? De méltóvá sikerülne-e testi és lelki hatalmasságához? Lírája a testi-lelki óriások lírája volt, termékeny melege ki nem alvó vulkáné, mely szőlősorokat emel enyhe egekbe. S kit tudnék emlegetni nagy rokonául? Händelt, a szintén testi-lelki óriást, aki a boldogságnak, a létezés örömének minden hangszereken megszólaltatója, az ünnepi tűzijátéknak, ragyogó, sodró víznek, a szerelem cseresznye-édességének, bogyók pirosságának énekesét.”
Lesznai Anna pedig több Ady-kötet címlapját tervezte, és megszőtte-hímezte a fogalommá lett Ady-párnát. Lesznai később maga is támogatta a fiatal tehetségeket, figyelemmel kísérte József Attila és Radnóti Miklós pályáját.
LESZNAI ANNA: HALK NÓTA
Most vén tornácom kövein megülök…
Senki sem hall, de dúdolom a nótám.
Kicsit nagyot hallok, hát én se hallom,
lehet rossz nóta, de lehet hogy jó tán.
Mindegy ez már, mindegy ez már, bevallom,
az őszi lombok arany lábon járnak
s felcsipegetnek minden öröm-morzsát.
Kezemben úgy tartom az életet,
mint kicsi korban kukorica-torzsát,
lerágtam róla az édes szemet:
jóllaktam már, nem történhet bajom –
eldobhatom, ha akarom –
s ha kedvem tartja, játszom még vele!
Eltévedt litániák című verseskötetét Ady Endre üdvözölte: „Lesznai Anna könyve magyar asszony-ember testvéreinkhez kötött reménységeinknek dokumentuma s egy kicsi szimbóluma. Itt a bátor asszony, kinél a bátorság nem új kalap, nem hisztéria, nem furcsa parfüm, nem kedv-lohasztó férfiaskodás. Embersége, emberi bátorsága egy asszonynak, aki már nemcsak úgy csinálja, de úgy is érzi az életet a maga asszonyi ereje szerint, mint mi”.
Lesznai Anna költő, író, iparművész 1966. október 2-án (egyes források szerint október 3-án) hunyt el New Yorkban. 1885. január 3-án Moscovitz Amália néven született földbirtokos dzsentri családban Alsókörtvélyesen. A Felvidéken, Körtvélyesen töltött gyermekkora egész életre szóló élményt nyújtott neki. „Életművének alfája és ómegája, örök ihletője volt a kert, a körtvélyesi „kastély” és a környező táj, de személyes életének legjelentősebb eseményei is itt játszódtak le” – írja Török Petra, Lesznai-kutató.
Hímezni a falusi asszonyok tanították meg, de 1904-től Budapesten, a Mintarajziskolában és Bihari Sándor magániskolájában is tanult, 1907-ben pedig Párizsban, Lucien Simon magániskolájába járt. Iparművészeti tanulmányait később Berlinben, majd Bécsben is folytatta. Maga is tanított 1938-ban Orbán Dezső magániskolájában, majd 1939-től kezdődő amerikai emigrációjában.
Irodalmi működésének első színtere a Nyugat volt, ahol unokatestvére, a folyóiratot alapító Hatvany Lajos (író, kritikus, irodalomtörténész, irodalomszervező) ösztönzésére publikált. Majd sorra jelentek meg verseskötetei, 1909-ben a Hazajáró versek, 1918-ban az Édenkert és 1922-ben az Eltévedt litániák.
Egyszerre volt költő és iparművész. Verselt és (költői) meséket írt. Hímzéseket tervezett és kivitelezett népi, szecessziós stílusban.
„A kehely, váza vagy a kőkorláton álló virágtartó Lesznai korai hímzésterveinek uralkodó motívuma – mondja Török Petra. – Ez az elem fogja össze a kompozíciót, ebből nő ki a virágokat, gyümölcsöket, leveles ágakat és indákat ötvöző csodabokréta, csokor. A virágcsokor, a virágtő, a kehelyből vagy vázából, ritkábban bőségszaruból, kibomló növények gyakran a misztikus világfára asszociálnak, melyet Lesznai világképének szimbólumaként használt ebben az időszakban. Ezeket a terveket gyakran kiegészíti állatornamenssel, főképpen madarak stilizált formáival.”
Ezek az égő színekben burjánzó virágok, ornamensek ott vannak könyvborítóin is, érzelmi azonosulásának jeleként. Miként meséi szövegében és illusztrációiban is feltűnnek a körtvélyesi emlékek, életművének kiemelkedő szegmensét alkotva.
A Nyolcak művészcsoport tiszteletbeli tagjaként 1911-ben részt vett a társaság első kiállításán, akkor is jellegzetes, népi ornamentikájú hímzéseit mutatta be. Az általa alapított, terveit megvalósító manufaktúra alig győzte teljesíteni az európai megrendeléseket.
Barátságban, szoros kapcsolatban állt a kor jeles művészeivel, Kaffka Margittal, Balázs Bélával, Lukács Györggyel. Csodálta a körtvélyesi kúriát gyakran meglátogató Rippl-Rónai József munkásságát.
Az avantgárd művészetet támogató irodalmárok mellett – második férje, Jászi Oszkár révén – polgári radikális értelmiségi csoportokkal is kapcsolatba került. Jászival 1913-ban kötött házasságot, 1919-ben azonban elváltak, és Lesznai, mivel részt vett a Tanácsköztársaság művészetpedagógiai terveinek kidolgozásában, menekülni kényszerült. Bécsből csak 1930-ban tért haza Gergely Tibor festőművész feleségeként.
Művészetében a korai virágornamentikát felváltották a húszas évekbeli falusi életképek, keleti motívumok, akvarellek. A mesélő falusi életképek periódusa Lesznai naplóbejegyzése szerint 1927-ig tartott. Az 1929-31 közötti időszakban alkotói krízis, művészi vákuum következett, amely egészen az amerikai évekig tartott.
Amerikába 1939-be emigrált. Művészetpedagógiával és családregényének, a Magyarországon csak 1966-ban, halála évében megjelent Kezdetben volt a kert című könyvének írásával foglalkozott. Ekkori verseiben a letűnt ifjúság utáni nosztalgia, a szülőföld, az otthon iránti vágyódás fejeződik ki.
Ez a vágy kényszeríttette, hogy élete végén kétszer is Budapestre látogasson. Még sajtó alá rendezte válogatott verseinek kötetét, de ifjúságának színterét, Körtvélyest már nem látogathatta meg. 1966. október 2-án (vagy október 3-án) halt meg New Yorkban, hamvait – végakarata szerint – hazahozták. Hagyatékát, rajzait, naplóját férje, Gergely Tibor adományozta a Hatvany Lajos Múzeumnak – oda, ahová korábban, regényes körülmények között, már kerültek Lesznai- és Gergely-művek.
