„Csak ne gondolkozz! A gondolkodás egészségtelen gondolatokat szül.” 85 éve, 1938. június 1-jén halt meg Párizsban Ödön von Horváth, a bohózat és komédia nagymestere, aki két dolog ellen harcolt egész életében: a butaság és a hazugság ellen.
Ödön von Horváth, e furcsa hangzású nevet viselő író 1909. december 9-én született Fiume horvát negyedében.
„Van bennem valami magyar, horvát, német és cseh. Ez nem sok, ha arra gondolunk, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában kétszáz nemzetiség volt”- mondta később.
Belgrádban, Budapesten, Bécsben, Münchenben és Pozsonyban töltötte fiatalságát, négyszer változtatva tanulmányi nyelvet. Anyanyelvének a németet vallotta, bár saját bevallása szerint egyetlen nyelvet sem beszélt igazán jól.
Első írói próbálkozását később letagadta és a kiadott példányokat visszavásárolta. Diplomata apja nyugdíjba vonulása után Murnauba költözött, ahol fia sűrűn látogatta. A városkában, ahol Hitler is gyakran időzött, egyszer tanúja lett egy verekedésnek a nácik hívei és ellenfelei között. A bíróság előtt, a fenyegetések és a megvesztegetési kísérletek ellenére is vallomást tett, magára zúdítva a horogkeresztesek gyűlöletét.
„Velem ugyan mi a szándéka a te Jóistenednek? Mit követtem el, hogy mindig elveszi a jövőmet?
Mit akarhat tőlem?
Mit vétettem ellene?
Semmit, abszolút semmit!
Mindig békén hagytam.” (Ödön von Horváth: Korunk gyermeke)
A Simplizissimusban megjelent irodalmi próbálkozásai egyre ismertebbé tették nevét, ekkor írott színműveire a gazdasági válság, majd a fasizmus értelmetlenségének gondolatával való belső vívódása nyomta rá bélyegét. 1926-ban mutatták be A hegyi vasút, A kongresszus körül, Olasz éjszaka, Mesél a bécsi erdő című darabjait, amelyeket hamarosan Az örök nyárspolgár című regénye követett. 1931-ben színpadra került népszínműve, a Kazimir és Karolin megkapta a legrangosabb német irodalmi elismerést, a Kleist-díjat.
Ellenfelei ezt nem tudtak neki megbocsátani, miként azt sem, hogy cseppet sem hízelgő publicisztikákat írt Hitlerről és hogy tüntetően megtartotta magyar állampolgárságát. Szemére hányták, hogy komolytalan, a Mesél a bécsi erdőt „példátlan hitványságnak” minősítették. A mindenható náci propagandafőnök Goebbels azt mondta: ha győznek, fejek gurulnak majd, és közöttük lesz Horváthé is.
„És ha majd egészen felnőttél, talán lesznek másféle napok, és a gyerekeid azt fogják mondani: hiszen ez a katona közönséges gyilkos volt- engem akkor se szidj. Gondold meg: nem tehetett mást, csak saját korának gyermeke volt.” (Ödön von Horváth: Korunk gyermeke)
Az író ekkor már jobbára Bécsben élt, a kávéházakban dolgozott. Képes volt egy darabot két hét alatt megírni, így született például az Ide és oda című bohózata. A császárvárosban ismerkedett meg Marie Elsner énekesnővel, akit hamarosan feleségül vett, majd egy év múlva elvált tőle. A pályájának gerincét alkotó bohózatok és népszínművek valójában bohózatba ágyazott tragédiák. Műveiben szétrombolta a dráma szigorú kereteit, melyeket képek laza kapcsolatával helyettesített. Brechthez hasonlóan szerette bevonni az előadásba a közönséget, összeegyeztetni a reagálást az elidegenítéssel.
Az Anschluss éjszakáján egyetlen aktatáskával a hóna alatt szökött meg lakásából, kevéssel utána már a Gestapo kereste. Illegális úton sikerült Csehországba menekülnie, majd Franciaországba utazott. 1938. június 1-jén, miközben a Champs Elysées-n sétált, egy hirtelen jött vihar kicsavart egy százéves gesztenyefát, amely agyonsújtotta a 37 éves Ödön von Horváthot.
„Szeresd ellenségedet” – ez már semmit se mond nekünk. Mi azt mondjuk: „Gyűlöld ellenségedet!”
A szeretettel a mennyországba jutunk, a gyűlölettel meg előre – – –
Mert már nincs szükségünk a mennyei örökkévalóságra, amióta tudjuk, hogy az egyes ember semmit se számít – csak feszes sorban állva lesz belőle valaki.” (Ödön von Horváth: Korunk gyermeke)
