A színésznő haláláig fennálló tanodából olyan nagyságok kerültek ki, mint Fedák Sári, Feleki Kamill, Makláry Zoltán vagy Honthy Hanna. 80 éve, 1935. október 20-án halt meg Rákosi Szidi színésznő, színipedagógus, a XIX. század második felének és a XX. század első évtizedeinek egyik legsokoldalúbb színésznője.
Rákosi Szidi, Kremsner Szidónia 1852. május 28-án született Kremsner néven a Zala megyei Ötvöspusztán. Mindkét fivére hírnevet szerzett magának: Jenő bátyja a Népszínház első igazgatója és rendezője, konzervatív politikusként főrendiházi tag, Viktor öccse Sipulusz néven szintén újságíró, a Kakas Márton című élclap alapítója és szerkesztője lett.
Szidi Sopronban, egy Orsolya rendi zárdában határozta el, hogy színésznő lesz, és tizenöt évesen már színpadra lépett a budai Népszínházban, egy évvel később pedig már a Színiakadémia hallgatója volt. Az akadémián vallomása szerint Gyulai Pál „nagyon kedvelt engem, csak azt kifogásolta, hogy olyan fiús vagyok, mondotta, kár, hogy nem születtem fiúnak”. Alkata miatt a vizsgaelőadásokon gyakran nadrágos szerepeket kapott, a Nemzeti Színházban viszont 1870-től már naivaként szerepelt.
Jellegzetes dunántúli beszédét élete végéig megőrizte, egy szerepe miatt már fiatal korától kezdve összes kollégája Szidi néninek hívta.
„Még a színiiskolától datálódik az egész életemre ragadt „Szidi néni” elnevezés is. Egész fiatal lányka voltam még akkor. Egyik vizsgaelőadáson Berczik Árpád valamelyik darabját próbáltuk, és Ligeti Juliska, a partnerem, egy helyütt, amikor a szöveg szerint úgy kellett volna szólni hozzám, hogy: – De Rózsi néni! – azt találta mondani: – De Szidi néni! – Te, ide figyelj, ne Szidi nénizz! – mondtam neki, mert az előadáson is azt találod majd mondani, és jól sejtettem: így is történt, az esti előadáson is Szidi nénit mondott. Azóta én csak Szidi néni vagyok…”
Idővel áttért a hozzá humora és jókedvű természete miatt sokkal jobban illő komikai szerepkörre. Művészete korosabbként ért be igazán, amikor mesterségbeli tudása és egyszerű eszközökkel dolgozó ösztönös játékstílusa idős, kellemetlen modorú nőalakok ábrázolásában megfelelőképpen érvényesült.
1872-ben férjhez ment Beöthy Zsolt irodalomtörténészhez és otthagyta a színpadot. A házasságból két fiú született, egyikük Beöthy László író, színházigazgató, a magyar operett felvirágoztatója, a legendás Király Színház megalapítója. Válása után, 1877-ben Szidi a Népszínházhoz szerződött, majd 1885-től visszatért a Nemzeti Színházba, és az intézményhez haláláig hű maradt. 1909-ben örökös taggá választották, 1928-ban tiszteletbeli tag lett.
Idővel egyre inkább színiiskolája kötötte le. 1892-ben nyitotta meg Rökk utcai magániskoláját, ahol a mintegy ötven hallgatóra három tanár jutott: Rákosi Szidi drámát, Hermann Aranka ének-zenét, Somló Sándor szavalást, esztétikát, irodalomtörténetet tanított. Az iskola 1894. február 7-én tartotta első vizsgaelőadását, és a sikerek nyomán a három éves működési engedély véglegesre változott. A színésznő haláláig fennálló tanodából olyan nagyságok kerültek ki, mint Fedák Sári, Feleki Kamill, Makláry Zoltán vagy Honthy Hanna.
1895-ben kérvényezte egy olcsó helyárú polgári színház, a későbbi Magyar Színház létrehozását. A teátrumot 1898-tól két évig fia, Beöthy László igazgatta, a sajtóban „szent családként” emlegetett Rákosi-család biztosította a tőkét az 1903-ban megnyílt Király Színházhoz is.
Rákosi Szidi hosszú pályafutása végén nem tudott alkalmazkodni a hangosfilmekhez, és nem értett egyet a filmszínészeknek a gazdasági válság idején juttatott csillagászati gázsikkal. Közel a nyolcvanhoz már szellemi képességei is hanyatlottak, egyre többször felejtette el a szövegét, és okozott zavart az előadásokon. Végképp megtörte, hogy mindkét fiát el kellett temetnie, tanítványain kívül nem sokan látogatták. 1935. október 20-án halt meg Budapesten.
