Richard Castle: Hőhullám

Sajnálom, Heat nyomozó, de riporterként nem adhatom ki a forrásaimat.” – A forrásait nem adhatja ki Richard Castle regényíró történetének kitalálója a kotnyeles újságíró, ám segédkezni egy bűnügy megoldásában bármikor. – Részlet

Egy New York-i ingatlanmágnás a magasból lezuhanva halálra zúzódik a járdán.
Felesége, az irigyelt asszony csak kis híján él túl egy támadást. A pénzemberek és maffiózok, akiknek bőven lehetett okuk megölni a mágnást, bombabiztos alibit tudnak igazolni. Ekkor -a fojtogatóan perzselő hőhullám alatt- újabb megdöbbentő gyilkosság történik, és a gazdagok rejtélyes világában még több mocskos titok tárul fel a nyomozás során.
Olyan titkok kerülnek napvilágra, melyek végzetesek lehetnek. Olyan titkok, melyeket sűrű homály fedett, míg csak egy New York-i nyomozó fényt nem derített rájuk.
A szenzációs regényíró, Richard Castle, a minden eladási rekordot megdöntött, népszerű Derrick Storm-regények szerzője ebben a könyvében mutatja be új hősét, a New York-i rendőrség gyilkossági nyomozóját, Nikki Heatet.
Az egyik legjobb gyilkossági csoportot vezető kemény, szexi és vérprofi Heat szenvedélyesen keresi az igazságot. Szinte megoldhatatlan nehézségek elé állítják, amikor főnöke a nyakára ülteti a bulvármagazinok sztár-újságíróját, Jameson Rookot, aki a New York elitjéről írandó cikkéhez gyűjt anyagot. A Pulitzer-díjas Rook belevaló és jóképű fickó, de Heatnek nem csupán a férfi kotnyeleskedése és okoskodása okoz gondot.
Miközben közösen igyekeznek felgöngyölíteni az ingatlanmágnás meggyilkolásának rejtélyes ügyét, a nyomozónő rájön, hogy szembe kell néznie a kettejük között kipattant szikrával is… és ez süt csak igazán!

Richard Castle: Hőhullám

(Részlet a könyvből)

Valahányszor csak egy holttesthez érkezett, mindig ugyanaz az érzés fogta el. Miután kicsatolta a biztonsági övét, kivett egy golyóstollat a kocsi napellenzőjének gumiszalagja mögül, majd hosszú ujjaival végigsimított a csípőjén, hogy szolgálati fegyverének megnyugtató közelségét érezhesse – ezután pedig várt egy kicsit. Nem túl hosszan… csupán addig, amíg egy mély levegőt vett. Erre szüksége volt ahhoz, hogy eszébe jusson az, amit sosem felejthet el. Újabb emberi hulla vár rá. Mély levegőt vett. Amikor ismét élesen megjelent előtte életének egyik legfájóbban tátongó vesztesége, Nikki Heat nyomozó végre készen állt. Kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy munkához lásson.
A harmincnyolc fokos hőség szinte letaglózta. New York ebben az időben olyan volt, akár egy kemence, a Nyugati 77. utca puha burkolata pedig szinte futóhomokként besüppedt a talpa alatt. Heat persze megkönnyíthette volna a saját dolgát azzal, ha közelebb keres parkolóhelyet, de az egyik rituáléja éppen az volt, hogy gyalog érkezik a tetthelyre. Minden egyes helyszín a káosz fellegvára volt, és ezek a százméteres séták lehetőséget adtak számára, hogy saját első benyomásai tisztán leülepedhessenek benne.
A perzselő délutáni hőség miatt a járda szinte teljesen üres volt. A környéken már elült a déli nagy rohanás, a turisták pedig vagy az utca túloldalán álló Amerikai Természettudományi Múzeumban hűsöltek, vagy pedig az egyik közeli Starbucks-kávézóban kerestek menedéket, ahol kellemes, jeges italokat szürcsölgettek. Miközben megvetően gondolt a kávéivókra, emlékeztette magát arra is, hogy a kapitányságra visszafelé menet valahol meg kell majd állnia egy kávéra is. Nem sokkal maga előtt észrevett egy kapust a lakóépület előtt, a kávézót körbefogó kordonnak a feléje eső részén. A sapkáját levette, a kopott márványlépcsőn ücsörgött, felhúzott lábai között nyugtatva a fejét. A nyomozónő feltekintett a harsányzöld napellenző ponyvára, miközben elhaladt a férfi mellett, s innen olvashatta le az épület nevét: Guilford.
Vajon ismeri ezt az egyenruhás rendőrt, aki most rámosolyog? A nyomozónő magában arcokat pörgetett végig, de aztán hirtelen rájött, hogy a férfi csupán megbámulja őt. Erre Heat visszamosolygott, és hagyta a blézerét annyira szétnyílni, hogy felkeltse a férfi fantáziáját. Amikor a fiatal járőr észrevette Nikki övén a rendőrjelvényt, hirtelen megváltozott az arckifejezése. Azonnal felemelte neki a kordon szalagját, hogy átbújhasson alatta, ám amikor Nikki felegyenesedett, rajtakapta, hogy ismét csak őt bámulja. A nyomozónő nem tudott ellenállni, és odaszólt a férfinak: – Maradjunk abban, hogy én majd törődök a fenekemmel, maga pedig vigyázzon a tömegre, rendben?
Nikki Heat belépett a kávézóba, és elhaladt a hostess pultja mellett. A La Chaleur Belle valamennyi asztala foglalt volt, egy kivételével: itt az egyik kollégája, Raley nyomozó ült egy zaklatott család mellett, és a vallomásukat vette fel. Mindazt, amit mondtak, németből kellett lefordítania, mert a napbarnított arcú kompánia tagjai külföldiek voltak. Félbehagyott ebédjük maradványai felett már ott rajzottak a legyek. A szabadban való étkezés iránt ugyancsak rajongó verebek a székek támláin ülve lesegettek, és le-lecsaptak egy-két sültkrumpli-darabra. Ochoa nyomozó a személyzeti ajtónál állt, éppen egy pikolófiút hallgatott ki, és jegyzettömbjéből felpillantva kurtán biccentett Nikkinek. A pikoló fehér kötényét most vérfoltok pettyezték. A felszolgáló személyzet többi tagja a bárban ült egy ital mellett, amire rá is szolgáltak mindazok után, amit végig kellett nézniük. Heat odapillantott, ahol éppen a halottkém térdelt, és meg is értette a szemtanúk lelkiállapotát.
– Az áldozat ismeretlen férfi, nincs nála sem tárca, sem igazolvány. Kora az előzetes becslés alapján 60-65 év között lehet. Súlyos, tompa tárggyal ütést kapott a fejére, a nyakára és a mellkasára. – Lauren Perry közben kesztyűs kezével félrehúzta a hullát borító nejlonlepedőt, hogy jó barátja, Nikki is megvizsgálhassa a járdán heverő áldozatot. A nyomozó csak egy pillantást vetett rá, majd félrenézett. – Az arcából nem maradt semmi, így a környéken körül kell majd néznünk, hátha találunk fogakat. Másként nem sok reményünk van rá, hogy egy ilyen durva támadás után azonosítani tudjuk.
– Ezen a helyen esett össze?
– Amott – mutatott a halottkém egy tálalószekrényre, amely néhány méternyire volt. A tetejét olyan erős ütés érte, hogy kettétörött. A becsapódás nyomán szétfröcskölő vér és jég az azóta eltelt percekben már rá is olvadt a forró aszfaltra. Amint Nikki közelebb lépett, arra lett figyelmes, hogy a vér még a kávézó napernyőire és az épület kőfalára is ráfröccsent. A megszáradt vérfoltok mellett apró testszövetdarabkákat is látott. A nyomozó olyan közel lépett, amennyire csak lehetett, és nagyon vigyázott arra, nehogy eltaposson vagy tönkretegyen bármilyen tárgyi bizonyítékot. Feltekintett.
– Testrészek potyognak az égből…! Nikki Heat még csak meg sem fordult, úgy sóhajtotta a férfi nevét. – Rook…
– Halleluja – vigyorgott tovább a férfi, míg csak a nyomozónő rá nem tekintett, rosszallóan rázva a fejét. – Mi a baj? – kérdezte a férfi. – Semmi gond, szerintem már biztos nem hallja.
Nikki röviden eltűnődött azon, hogy vajon miért veri azzal a sors, hogy el kelljen viselnie ezt az alakot. Ebben a hónapban már nem is először gondolkozott el ezen. Munkája még akkor is kemény és megterhelő, ha valaki nagyon jól csinálja, de ha ehhez jön még egy szószátyár riporter, aki imád rendőrösdit játszani, akkor kész istencsapása a munkanap. Visszament a kávézó szabadtéri részének határát jelző virágosládákig, majd ismét felnézett. Rook közelebb lépett hozzá. – Már korábban is ideérhettem volna, de hát senki sem hívott. Ha nem telefonálok rá Ochoára, akkor lemaradok az egészről.
– Egyik csapás a másik után, nem igaz?
– Belém marnak a szavai. Nézze, a New York legkiválóbb zsaruiról szóló következő cikkemhez szükséges anyagot úgy is össze tudom gyűjteni persze, ha nem juthatok hozzá a belső információkhoz, bár a rendőrfőnökkel való megállapodásomban külön kitértünk arra, hogy…
– Higgye el, tudom, hogy miben állapodtak meg. Azóta nincs se éjjelem, se nappalom. Tudom, hogy joga van jelen lenni minden gyilkossági esetünknél, éppen úgy, mint egy igazi nyomozónak, akinek ez a hivatása.
– Szóval csak megfeledkezett róla. Nos, elfogadom a bocsánatkérést.
– Nem feledkeztem meg róla, és szó sem volt bocsánatkérésről. Én legalábbis nem kértem elnézést.
– Valahogy pedig erre következtettem. Olyan finoman tud utalni a dolgokra.
– Remélem, egyszer majd megtudom, miféle szívességet tett a polgármesternek, amiért cserébe el tudta érni nála ezt a képtelenséget.
– Sajnálom, Heat nyomozó, de riporterként nem adhatom ki a forrásaimat.
– Talán eltussolt egy olyan sztorit, amire a polgármester ráfaragott volna?
– Na persze. Még a végén elhiszem magamról, hogy egy olcsó kis kellék vagyok. No de ennél többet aztán nem fog kihúzni belőlem!
Ochoa nyomozó eközben befejezte a pikolófiú kikérdezését, és Nikki odaintette. – Amikor befelé jöttem, úgy láttam, hogy az ajtónállót nagyon megrázta valami. Menj, és beszélj vele is, lehetséges, hogy ismerte az áldozatot.
Mire Heat visszafordult, azt látta, hogy Rook messzelátót formázott a két kezéből, és úgy pásztázza a kávézónak otthont adó épületet. – Stipi-stopi a 6. emeleti erkély!
– A cikkbe bármelyik emeletet írhatja, Mr. Rook. Hiszen maguk, riporterek, így dolgoznak: mindenről csak úgy találgatnak, nemde? – Mielőtt a férfi felelhetett volna, Heat az ajkára nyomta az ujját. – Mi azonban nem bulvárújságírók vagyunk, hanem rendőrnyomozók, és bármilyen bosszantó is, de az a dolgunk, hogy nagyon aprólékosan és pontosan utánajárjunk az igazságnak. Csakis a bizonyított és igazolt tényekre hagyatkozhatunk. Mivel pedig
éppen a munkámat végzem, nagyon a lelkébe gyalogolnék, ha arra kérném, hogy fogja vissza magát egy kicsit?
– Dehogyis. Semmi gond.
– Köszönöm.
– Jameson? Jameson Rook? – Rook és Heat megfordult, és egy nőt láttak a rendőrségi kordon mögött, aki ugrándozva és integetve igyekezett felhívni magára a figyelmet. – Uramisten, hiszen ez tényleg ő, ez Jameson Rook! – Rook rámosolygott a nőre, és visszaintett neki, amitől a rajongója csak még izgatottabb lett, majd egy hirtelen mozdulattal gyorsan átbújt a sárga kordon alatt.
– Hé! A mindenségit, azonnal menjen vissza! – Heat odaintett az egyenruhás terepbiztosítóknak, de a mélyen kivágott, kétrészes nyári ruhában levő nő már bent termett, és fürgén Rook felé indult.
– Ez itt bűnügyi tetthely, azonnal távozzon!
– Legalább kaphatnék egy autogramot?
Heat agyán végigfutott, hogy érdemes-e ezzel bajlódni. Amikor legutóbb megpróbálta elhajtani Rook rajongóit, tíz percig kellett veszekednie velük, majd egy órát tölthetett az igazoló jelentés megírásával, miután az egyik nő hivatalosan is panaszt emelt ellene.
A művelt rajongók a legszörnyűbbek, gondolta. Biccentett hát az egyenruhás rendőr felé, hogy várhatnak.
– Láttam ám magát a Viewban tegnap reggel! Jaj, édes istenem, így élőben még sokkal de sokkal édesebb! – A nő kotorászni kezdett a táskájában, de a szeme közben végig a férfin függött. – A műsor után azonnal rohantam is, hogy megvegyem a magazint, és elolvashassam benne az írását. – Ezzel elő is rántotta a First Press legfrissebb számát, amelynek a címlapján Rook és Bono díszelgett, egy afrikai segélyelosztó központ előtt. – Óh, meg is van a filctollam!
– Nagyszerű. – Rook a tollért és a magazinért nyúlt.
– Ó, ne arra! Ide kérem az autogramot! – kiáltotta a lány, és félrehúzta a ruhája felsőrészét.
– Azt hiszem, ehhez jóval több tinta kellene – vigyorodott el Rook.
A nő kacagásban tört ki, és megragadta Nikki Heat karját. – Ó, érti már? Hát ezért ő a kedvenc íróm!
Heat figyelmét azonban a Guilford kapuja kötötte le, ahol Ochoa nyomozó éppen megértően vállon veregette az ajtónállót. Kilépett a kapuboltozat árnyékos hűvöséből, egy virtuóz mozdulattal átperdült a kordon alatt, majd odament Nikkihez. – A fickó szerint az áldozat itt lakott, ebben az épületben. A hatodikon.
Nikki hallotta, hogy a háta mögött álló Rook a torkát köszörüli, de nem fordult meg. Tudta, hogy a férfi éppen kárörvendő vigyorral ácsorog ott, vagy pedig a rajongója mellére ad autogramot. Egyik lehetőségtől sem volt elragadtatva annyira, hogy végignézze.
Nikki Heat nyomozó egy órával később már az áldozat lakásának egyik szobájában ült, ahol súlyos csönd honolt. Az antik huzatú karosszékben ülő Heat maga volt a megtestesült megértés és türelem. Vele szemben az áldozat özvegye és hétéves fia volt. Térdén egy spirálozott, kék jegyzettömb hevert. Sudár, táncoshoz illő tartása, valamint az, ahogyan karját a faragott karfán nyugtatta, egészen királynői megjelenést kölcsönzött neki. Amikor a szoba másik sarkában levő Rookot rajtakapta, hogy őt figyeli, a férfi gyorsan elkapta a tekintetét, és az egyik falon függő Jackson Pollock-képet kezdte el tanulmányozni. Nikki arra gondolt, hogy a festékpettyek mennyire hasonlítanak a kávézó felszolgálójának kötényén látott, szétfröcskölt vérnyomokra. Hiába nem akarta, lelki szemei előtt azonnal leperegtek a képek, egymás után látta a széttört tálalószekrényt, a felszolgálók döbbent és sokkos arcát, valamint a hullaszállítót, amint elindul az ingatlanmágnás, Matthew Starr holttestével.
Heat azon tűnődött, hogy Starr öngyilkos lett-e. A gazdasági helyzet, pontosabban a működő gazdaság hiánya mostanában egyre több tragédiával járt, amelyeket hivatalos nyelven sokszor emlegettek „járulékos kár”-ként. Szinte mindennapos eset volt, hogy szállodai szobalányok, akik takarítani és rendet rakni érkeztek, egy nagyvállalati vezérigazgató vagy mágnás tetemét találták a szobákban. Az öngyilkosságok közül persze nem volt mindegyik egyértelmű. Eltűnődött azon, hogy a nagy egó vajon megvédi-e az ilyen embereket. A New York-i ingatlanmágnások között nem Starr számított a legnagyobbnak, de azért nem is volt éppen kispályás. Többször is leírták már, mint „futottak még” versenyzőt, de azt meg kell hagyni, hogy Starr a csapások dacára is legalább elszántan küzdött tovább.
Ahogy Heat elnézte a pazarul berendezett, kétszintes luxuslakást, amely a Central Park nyugati oldalának egyik nevesebb épületében volt, arra gondolt, hogy Starr egészen jól kibekkelte a nehéz időket. A lakásban levő bútorok mindegyike vagy antik darab volt, vagy az egyik neves tervező terméke. Maga a nappali is két, egybenyitott szinten kialakított szalon volt, a falakat pedig egészen a boltozatos mennyezet csúcsáig műalkotások borították. Heat biztos volt benne, hogy a lakásnak még csak az ajtajáig sem igen jutottak el a szórólapozók.
A nyomozónő az erkély felől beszűrődő hangokra és nevetésfoszlányokra lett figyelmes. Raley és Ochoa nyomozó volt ott. Kimberly Starr, aki a fiát tartotta erősen, mintha meg sem hallotta volna a kuncogást. Heat elnézést kért tőle, és átvágott a szobán. Ahogy a magasan levő ablakokon beeső fénypászmákon sietett keresztül, azok mintha földöntúli aurával vonták volna be. Kikerülte a bűnügyi technikust, aki éppen a kétszárnyú üvegajtóról rögzített ujjlenyomatokat, majd kilépett az erkélyre, és egy üres lapot fordított ki a jegyzettömbjén.
– Tegyetek úgy, mintha a jegyzeteket egyeztetnénk. – Raley és Ochoa értetlen pillantást váltott, de aztán közelebb léptek Nikkihez. – Bentről hallottam, ahogy ti itt vihorásztok.
– Ó, a francba… – mondta Ochoa. Arca kínjában megrándult, és az orra hegyén remegő izzadságcsepp a jegyzettömbjére hullott.
– Ide hallgassatok, tudom jól, hogy nektek ez a tetthely is csak olyan, mint a többi, de az áldozat családtagjai most először éltek át ilyesmit. Megértettétek? Akkor jó. – Félig már az ajtó felé pördült, de visszafordult a két nyomozóhoz. – Ja, igaz is, ha végre kijutottunk innen, akkor nekem is mondjátok majd el ezt a viccet, talán még használni tudom.
Amikor Heat visszaért a nappaliba, a pesztonka éppen Starrék kisfiát kísérte ki. – Agda, vigye ki Mattyt egy kicsit, de oda nem mehetnek ki. Értette? – szólt az asszony, majd újabb zsebkendőt vett elő, és megtörölte az orrát.
Agda megállt a folyosó boltívei alatt. – Kint a parkban túlságosan is nagy volna most neki a hőség. – A skandináv származású bébiszitter nagyon vonzó lány volt, és úgy festett, mintha csak Kimberly egyetemista húga volna. Ahogy mindez végigsuhant Nikki agyán, az is eszébe jutott, hogy mekkora korkülönbség volt a huszonnyolc éves Kimberly és a jócskán a hatvanas éveiben járó elhunyt férje között. Vajon lehetséges, hogy az asszony megszerzése számára inkább trófeát jelentett?
Kimberly és a lány végül abban maradt, hogy az lesz a legjobb, ha Matty megnéz egy filmet. Éppen akkor mutatták be az új Pixarfilmet, és Nikki gyorsan az emlékezetébe is véste, hogy hétvégén el kell majd vinnie rá az unokahúgát. A kislány rajongott az animációs filmekért – legalább annyira, mint maga Nikki. Ráadásul, ha az embernek unokahúga van, akkor ez a legtökéletesebb ürügy arra, ha két órát egyszerű, ártatlan szórakozásra akar fordítani. Az indulófélben levő kis Matty Starr kissé bizonytalan volt, mert érezte, hogy valami nincs egészen rendben, bár még mit sem tudott a szörnyűségről, amellyel hamarosan úgyis meg kell majd birkóznia.
– Kérem, Mrs. Starr, még egyszer fogadja részvétemet.
– Köszönöm, nyomozó. – Az asszony hangja mintha nagyon távolról érkezett volna. Mereven ült a helyén, nyári ruhájának ráncait próbálta kisimítani, aztán csak várt, miközben oda sem figyelve gyűrögette az ölében levő zsebkendőt.
– Tudom, hogy az időpont nem a legalkalmasabb, de fel kell tennem néhány kérdést.
– Igen, megértem – felelt az asszony, akinek a hangjából ismét erőtlenség csendült ki, de valami más is, amin Heat eltöprengett. Nos, lássunk neki, gondolta, és felkattintotta a tollát.
– Ön és a fia itt volt, amikor az eset történt?
– Nem, hála istennek, nem voltunk itthon. – A nyomozónő feljegyezte a választ, majd összefonta a kezeit. Kimberly tétovázott, ujjai között a David Yurman tervezte fekete ónix nyakláncát morzsolgatta, aztán ismét megtörte a csendet. – A Dino-Bitesba mentünk együtt, amelyik az Amsterdam Avenue-n van. Fagyasztott „kátránylevest” ettünk, ami valójában csak egy nagy adag olvasztott csokoládéfagylalt, gumimacikkal. Ez Matty egyik nagy kedvence.
Rook letelepedett egy gyönyörűen behúzott Chippendale-székbe, Heattel szemben.
– Nem tudja, lehetett még másvalaki is itthon?
– Nem, azt nem hiszem. – Az asszony mintha most vette volna észre, hogy a férfi is ott van. – Mondja, nem találkoztunk mi már valahol? Olyan ismerősnek tűnik.
Heat gyorsan közbevágott, mielőtt belemerülhettek volna a témába. – Mr. Rook csupán újságíró. Riporterként, nem hivatalos minőségében van jelen a nyomozásnál. Határozottan nem hivatalosan.
– Riporter…? De ugye nem akarja megírni azt, ami a férjemmel történt?
– Nem, így konkrétan nem. Csupán háttéranyagokat gyűjtök a csoporttal való munkám során.
– Akkor jó, mert a férjem nagyon nem örült volna egy cikknek. Valamennyi újságírót nagy seggfejnek tartotta.
Nikki Heat azt felelte az asszonynak, hogy teljesen megérti, de miközben ezt mondta, Rookra tekintett, majd rögtön folytatta a nő kikérdezését.
– Észrevett mostanában bármilyen változást a férje hangulatában vagy a viselkedésében?
– Matt nem lett öngyilkos, erre még csak ne is gondoljanak! – tört ki a nő dühösen, egy pillanat alatt levetve az udvarias tartózkodás pózát.
– Mrs. Starr, nekünk csupán fel kell derítenünk minden…
– Elég! A férjem nagyon szeretett engem és a fiunkat is. Imádott élni. Éppen nemrég vágott bele egy zöld technológiával készülő közepes lakóház felépítésébe, az ég szerelmére!
A nő kurtára vágott haja alól apró izzadságcseppek gyöngyöztek elő. – Miért tesz fel nekem ilyen ostoba kérdéseket, amikor inkább a férjem gyilkosát kellene keresniük?
Heat hagyta, hadd adja ki a nő a dühét, hiszen tapasztalt nyomozóként jól tudta, hogy gyakran éppen a leginkább visszafogottnak tűnő emberekben tombolnak a leghevesebb indulatok. Persze az is lehet, gondolta, hogy saját tizenkilenc éves énjét képzeli a nő helyébe. Felidéződött benne az az időszak, amikor őt érte ugyanilyen súlyos veszteség, és az ő világa omlott össze. Ő maga vajon le tudta vezetni az iszonyú dühöt, vagy inkább csak a szőnyeg alá söpörte?
– Most, nyáron, Hamptonban kellett volna lennünk, a mindenségit! Ha a Stormfallban vagyunk, ott nem történhetett volna ilyesmi. – Heat ebből a félmondatból értette meg, hogy Starrék milyen gazdagok, hiszen nem egyszerűen hétvégi házuk van Hamptonban. Stormfall egy tengerpart menti rész, csendes, szinte félreeső, ahonnét Spielberg háza is látszott. – Gyűlölöm ezt a várost – kiabálta Kimberly. – Gyűlölöm, gyűlölöm! Hányadik gyilkosság már ez az idén, a háromszázadik? Maguknak talán már nem is számít.
– Indulatkitörése végeztével még mindig hevesen zihált. Heat becsukta a jegyzettömbjét, majd a dohányzóasztalt megkerülve leült az asszony mellé a pamlagra.
– Higgye el, tudom, hogy mennyire nehéz most önnek.
– Dehogyis tudja!
– De igen, nagyon jól tudom. – Hagyta, hadd fogja fel Kimberly a szavainak teljes súlyát, akkor folytatta. – Egy gyilkossági ügy számomra nem csupán egy szám a sorban, hiszen itt egy ember halt meg. Valaki, akit szerettek. Valaki, akivel ma este még együtt akartak volna vacsorázni, már nincs többé. Az a kisfiú az édesapját veszítette el, akinek a haláláért igenis felelős valaki. Megígérem önnek, hogy fel fogom deríteni, mi áll a háttérben.
Kimberly, aki mostanra már lecsillapodott – vagy talán csak kimerült -, bólintott, és megkérdezte, nem folytathatnák-e mindezt később. – Szeretnék most együtt lenni a kisfiammal.
Ezzel kilépett a lakásból, otthagyva a rendőröket, akik még dolgoztak. Miután Kimberly elment, Rook megszólalt: – Mindig is azon töprengtem, honnan kerül elő ennyi Martha Stewart-hasonmás. Nyilván valami titkos farmon tenyésztik őket Connecticutban.
– Hálás vagyok, hogy nem vágott közbe, amíg a nő fortyogott.
Rook megvonta a vállát. – Szívesen mondanám azt, hogy tapintatból tettem, de valójában inkább a szék miatt. Egy virágmintás, antik huzatú székben kissé nehéz zordnak és tekintélyesnek tűnni. Most viszont, hogy a nő már nincs itt, meg kell mondjam, hogy valami zavart a viselkedésével kapcsolatban.
– Hát, ez nem lep meg, miután olyan élesen kirohant a maga „hivatása” ellen. Bár volt benne igazság is. – Heat elfordult, nehogy az arcára kiülő félmosoly elárulja, majd ismét kiment az erkélyre.
A férfi követte. – Ugyan már, azok után, hogy két Pulitzer-díjam is van, nem az ilyen Kimberly-félék elismerésére vágyom. – Heat rásandított. – Ámbár már épp azon voltam, hogy megemlítem neki: éppen meg akarják filmesíteni azt a cikksorozatomat, amit arról az egy hónapomról írtam, ami alatt titokban beépített emberként éltem a csecsen lázadók között.
– No és miért nem mondta? Ha ilyen gátlástalanul fényezte volna önmagát, azzal talán el is tudta volna vonni a nő figyelmét arról, hogy a férje most halt erőszakos halált.
Együtt léptek ki a még mindig perzselő délutáni hőségbe Raley és Ochoa mellé, akiknek az inge már teljesen lucskos volt. – Mire jutottatok, fiúk?
– Határozottan nem öngyilkosságnak tűnik – mondta Raley. – Először is, nézd csak meg a lepattogzott festéket és a lehullott kőport! Valaki nagyon hevesen tépte fel az erkélyajtót, mintha közben éppen dulakodott volna.
– Másodszor pedig – szúrta közbe Ochoa – horzsolásnyomok vezetnek az ajtótól egészen a… nahát, mi is ez az izé?
– Terrakotta járólap – segített Rook.
– Ez az. Remekül látszanak rajta a nyomok, ugye? Egészen idáig vezetnek, ni! – állt meg Ochoa a mellvédnél. – Innen zuhant ki az emberünk.
Mind a négyen kihajoltak és lenéztek. – Ejha – hüledezett Rook. – Hatemeletnyi zuhanás. Ugye a hatodikon vagyunk, fiúk?
– Duguljon már el, Rook – fortyant fel Heat.
– Itt az árulkodó jel – mondta Ochoa, aki letérdelt, és úgy mutatott rá valamire a korlátrácson a tollával. – Nézzétek csak meg közelebbről! – Hátrahúzódott, hogy Nikki is odaférhessen, és megvizsgálhassa a tárgyat, amire mutatott. – Leszakadt textildarab. A laboros srác még megvizsgálja, de szerinte tutira kék farmeranyag. Mivel pedig az áldozat nem farmerban volt, ez másvalaki ruhájából került ide.
Rook is odatérdelt a szövetfoszlány mellé. – Tehát ez az illető volt az, aki kilökte Starrt. – Heat és Rook is egyetértően bólintott. Amint egymás felé fordultak, a lányt kissé meghökkentette a férfi közelsége, de nem hátrált meg. Közvetlen közel voltak egymáshoz a perzselő hőségben, és ahogy egymáséba fúródott a tekintetük, Nikki azt figyelte, miként táncolnak a napsugarak Rook szemében. Ekkor pislantott egyet. A fenébe is, gondolta, ez meg mi volt? Az nem lehet, hogy vonzódnék ehhez az alakhoz! Ki van zárva.
Heat nyomozó fürgén talpra állt, most már szigorúan csak a munkájára koncentrálva. – Fiúk! Nézzetek egy kicsit utána Kimberly Starrnak, és járjatok utána az alibijének, vagyis hogy tényleg ott volt-e az Amsterdam Avenue-i fagylaltozóban.
– Ohó – mondta Rook, aki közben szintén felállt -, szóval maga is úgy érezte, hogy ezzel a nővel nem stimmel valami?
– A rendőrnyomozó nem megérzések, hanem bizonyosságok alapján dolgozik – felelte Nikki, majd kisietett a lakásból.
Később, már a liftben kérdezte meg kollégáit: – Na halljam, mi volt olyan marha vicces, amiért akkor puszta kézzel meg tudtalak volna fojtani benneteket? Ja, és jobb, ha tudjátok, hogy képes is vagyok rá.
– Á, semmi, csak röhögcséltünk egy kicsit. Hiszen te is tudod, hogy ki kell engedni a gőzt – mondta Ochoa.
– Aha, tényleg nem volt semmi komoly – értett egyet Raley.
Kétemeletnyit ereszkedtek még, amikor a két nyomozó halkan elkezdte dúdolni az „It’s Raining Men” dallamát, majd kirobbant belőlük a nevetés.
– Ez most komoly? – nézett rájuk Nikki. – Képesek voltatok ezen röhögni, csak mert itt is szétfröccsent egy ember?
– Azt hiszem – mondta Rook -, hogy még életemben nem voltam ilyen büszke semmire.
Az épületből kilépve megint megcsapta őket a perzselő forróság, és a kávézó egyik napernyője alá húzódtak be. Rook megszólalt: – Sosem találnátok ki, hogy ki írta ezt a dalt.
– Áh, nem is ismerem a zeneszerzőket – mondta Raley.
– Ezt azért ismerheted.
– Elton John?
– Nem.
– Akkor segíts!
Ebben a pillanatban éles női sikoly hasított bele a délutáni csúcsforgalom zajába, és Nikki Heat kiugrott a járdára, jobbra-balra tekingetve, hogy vajon honnan jöhetett a kiáltás.
– Ott van! – kiáltott az ajtónálló, a Columbus felé mutatva. – Ő az, Mrs. Starr!
Heat arrafelé tekintett, amerre az ajtónálló mutatott, és azt látta, hogy egy nagydarab férfi éppen vállon ragadja Kimberly Starrt, és nekivágja egy üzlet kirakatának. Az üveg megremegett az ütődéstől, de nem tört be.
Nikki, mint a villám, rohant oda, a három férfi pedig a nyomában. Előkapta rendőri jelvényét, és folyamatosan kiabált a járókelők tömegére, hogy adjanak utat. Raley kezében már ott is volt az adóvevője, és erősítést kért.
– Rendőrség! Ne mozduljon! – kiáltott Heat.
A támadó a pillanat tört részére megriadt, és Kimberly azon nyomban ágyékon rúgta, de a rúgás célt tévesztett. A férfi már megugrott, és Kimberlyt a saját lendülete a földre döntötte. Nikki elrohant Kimberly mellett, és figyelmeztette rá Ochoát. Ochoa meg is állt, hogy gondjaiba vegye az asszonyt, Raley és Rook pedig Nikki után futott, a 77. utcai gyalogátkelőnél haladó autók között cikázva. Egy tiltott helyen megforduló turistabusz éppen elzárta az útjukat. Heat gyorsan megkerülte a busz hátulját, és a forró dízelfüstön átvágva a kövezett járdára jutott, amely a múzeumi épületek előtt húzódott.
A támadót már sehol sem látta. Először ügetésre, majd fürge járásra lassított, ahogyan átvágott az Evelyn út felé a 78. utcán. Raley, aki mögötte jött, még mindig az adó-vevőjén beszélt, és helyzetjelentést adott, valamint a gyanúsított személyleírását is közölte: – …fehér férfi, harmincöt év körüli, kopaszodó, száznyolcvan centi magas, fehér, rövid ujjú pólóban és kék farmerban…
Heat a Columbus sugárút és a 81. utca sarkán megállt és körbenézett. Az izzadság már patakokban csordogált a mellkasán, és V-alakban át is ütött topja elején. A nyomozónő ezzel együtt korántsem fulladt ki, sőt nagyon is éber volt, és tekintetével kitartóan pásztázta a környéket, jól tudván, hogy elegendő egy szemvillanásra is megpillantania a gyanúsítottat, hogy tovább üldözhesse.
– Nem volt valami jó formában a fickó – szólalt meg mögötte Rook, aki egy kicsit már kifogyott a szuszból. – Nem juthatott túl messzire.
Nikki a riporter felé fordult, és enyhe tisztelet ébredt benne, amiért a férfi idáig bírta szusszal. Ezzel együtt is kissé bosszúsan válaszolt neki: – Maga meg mi a fenét keres még itt, Rook?
– Több szem többet lát.
– Raley, a Central Park nyugati része az enyém, és körbejárom még a múzeumot is. Te menj végig a 81. utcán az Amsterdam Avenue-ig, utána meg a 79-en gyere visszafelé!
– Rendben – felelte Raley, és belevetette magát a Columbuson hömpölygő délutáni csúcsforgalomba.
– Na és velem mi lesz?
– Ha nem vette volna még észre, Rook, jelenleg nem érek rá magát dajkálni! Ha mindenáron hasznossá akarja tenni magát, akkor nézzen utána, hogy milyen állapotban van Kimberly Starr.
Heat ezzel ott is hagyta a sarkon, és hátra sem nézve elindult. Jól tudta, hogy most semmi sem vonhatja el a figyelmét, és főleg azt nem akarta, hogy Rookon járjon az esze. Az üldözés így is épp elég fárasztónak bizonyult. Azt sem nagyon tisztázta még magában, hogy mi is történt pontosan fent, az erkélyen. Hogy volt képes Rook olyan közel lépni hozzá, mintha a Vanity Fair egyik parfümreklámjában volnának, ami olyan szoros szerelmi kapcsolatot sugall, amely a való életben sosem adatik meg? Még szerencse, gondolta Nikki, hogy hamar kibontakozott ebből a szituációból, de egyre csak az járt a fejében, hogy talán túlságosan is zordan torkolta le a férfit.
Amikor hátrafordult, hogy megnézze, mi van Rookkal, először nem is látta, merre van. Nem sokkal később azonban észrevette a Columbuson, amint egy virágláda mögött guggol. Ugyan mi az ördögöt csinálhat ott? Egészen úgy festett, mintha leskelődne valami után. Nikki átugrott a kutyafuttató alacsony kerítésén, majd a gyepen át egyenesen átvágott oda, ahol Rook volt. Ebben a pillanatban észrevette a fehér pólós, kék farmeres gyanúsítottat, amint egy szeméttartályból kászálódik kifelé a múzeumépület hátsó bejáratánál. Azonnal vágtába csapott át, Rook pedig gyorsan felegyenesedett a virágláda mögött. A támadó kiszúrta, és lerohant a kocsifelhajtón, majd gyorsan eltűnt egy szervizalagútban. Nikki Heat utánakiáltott, de Rook már rohant is a föld alatti járat felé, a menekülő tettes után.
Nikki átkozódva vetette át magát a kutyafuttató kerítésének másik oldalán, és hajszolni kezdte őket.

Adatok
Cím: Richard Castle: Hőhullám Fordító: Szabó János Lajos Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Megjelenés: 2011 Oldalszám: 286