Rideg új hanggal próbálkozott művében, konfliktusait helyzetkomikumra építette, és egyértelmű célja az volt, hogy jókedvre derítse olvasóit. Rideg Sándor Kossuth-díjas író, az Indul a bakterház szerzője 50 éve, 1966. február 8-án halt meg.
Rideg Sándor 1903. február 12-én született Törtelen. Apja uradalmi béres volt a Pest megyei faluban, és húszéves koráig maga is egy uradalomban dolgozott. Mindössze 5 osztályt végzett a monori elemi iskolában, utána nem volt módja a tanulásra. Csikós lett, aztán 1919-ben – tizenhat évesen – két hónapig vöröskatona, majd a Tanácsköztársaság bukása után a fővárosban hol gyári munkás, hol vasúti altiszt, később még péklegény is volt.
A munkásmozgalomhoz, szocialista meggyőződéséhez 1919 után is rendíthetetlenül hűséges maradt. 1925-ben a Magyarországi Szocialista Munkáspárt vezetőségi tagja lett, 1944-ig harminckétszer volt börtönben, és szakadatlanul rendőri felügyelet alatt állt. Érdekes módon vallatója, Hetényi Imre főkapitány-helyettes, Horthy politikai rendőrségének feje állapította meg róla először, hogy irodalmi tehetség.
1927-ben a lakásán titkos nyomdát találtak, de hiába kínozták, nem vallott. Így került az irodalmi műveltségű rendőrtiszt elé a huszonnégy éves gyári munkás, akinek ízes beszédét, kerek mondatformálását hallgatva született Hetényi Imrének a jegyzőkönyvben is rögzített megállapítása: remek nyelvezete és stíluskészsége van, akár író is válhatna belőle. Még négy év telt el addig, amíg felbátorodott az első novellák megírásához. Ehhez még sokat kellett olvasnia, a helyesírást is el kellett sajátítania. De nem az iskolázottság és az olvasottság érlelte kiváló epikussá, az „utcán talált” témákat saját képzeletével alakította élvezetes és kerek alkotásokká.
„Regényemben mindössze arról teszek bizonyságot, hogy egy szekérderéknyi vidámság jobban élteti az embert, mint száz vagon keserves sóhajtás és ugyanannyi szomorúság… Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és nevetés örömével és ez alkalomként szolgált nekem arra is, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam.”
1931-ben közölte első írását a Népszava, s ettől kezdve több-kevesebb rendszerességgel szerepelt a baloldali sajtóban, többek között a Korunk és a Gondolat hasábjain, valamint Zilahy Lajosnak köszönhetően a Hídban és a Magyarország című napilapban. Indul a bakterház című regényét – amely egy szolgának elszegődött kisfiú, Bendegúz tréfáinak, csínytevéseinek sorozata – 1939-ben folytatásokban adta közre a Népszava, s ekkor sokan felfigyeltek eredeti tehetségére, humorára, népmesei realizmusára. A regény 1943-ban, a világháború közepén jelent meg először kötetben. Az író új hanggal próbálkozott művében, konfliktusait helyzetkomikumra építette, és egyértelmű célja az volt, hogy jókedvre derítse olvasóit. (Jóval később, 1979-ben nagysikerű tv-filmet rendezett belőle Mihályfy Sándor, Tímár Péter pedig átdolgozta színpadra.)
1944-ben a németek internáló táborba vitték, ahonnan a szovjet csapatok közeledésekor megszökött. A háború után öt évig századosi rendfokozatban a Honvédelmi Minisztérium írócsoportjának volt tagja, s az irodalmi élet „sűrűjében” élt. Novellák, elbeszélések mellett megírta önéletrajzi regényeit: a Tűzpróba 1949-ben, a Sámson 1951-ben jelent meg. Előbbiben a pusztai emberek nyomorúságos életét örökítette meg, utóbbiban inkább csak külsődlegesen, egyes motívumaiban idézi meg az átélt valóságot. Írásaiban emberi csodák történnek, akár egy 20. századi népmesében.
Eredeti humora, élénk mesélőkedve emelte őt a jelentős írók sorába, valójában az „egykönyves” írók közé sorolják. 1954-ben Kossuth-díjat kapott, előzőleg háromszor vehette át a József Attila-díjat. 63 éves korában halt meg Budapesten.
