Jazz és klasszikus zene hosszú ideje termékeny szimbiózisban él egymással. Sárik Péter trióján keresztül Beethoven üzen a 21. századnak.
Számos klasszikus zeneszerzőre hatott a jazz izgalmas harmóniavilága és intenzív ritmikája – Debussytől Bartókig, Stravinskyig és tovább –, s persze megfordítva: Bartók, Debussy vagy Bach zenéje rengeteg jazzmuzsikust inspirált.
Különös, hogy Beethoven eddig valamiért elkerülte a jazzvilág figyelmét. Hogy ennek mi az oka, a tiszteletteljes félelem, vagy a zene belső ellenállása, az nehezen eldönthető, most mindenesetre új korszak veszi kezdetét Beethoven és a jazz viszonyában.
Sárik Péter és két zenésztársa (Fonay Tibor és Gálfi Attila) népszerű, és kevésbé ismert Beethoven-műveket értelmeznek újra saját műfajukban, az eredmény pedig felvillanyozó. Bár az eredeti dallamok olykor jelentős átalakuláson mennek keresztül, a beethoveni harmóniavilág néha meglepő irányokban bővül, az előadásból sugárzó energia, az egyes tételek üzenete mégis beethoveni marad. Sárik Péter trióján keresztül Beethoven üzen a 21. századnak.
„Megtisztelő és hatalmas feladat egy olyan korszakalkotó zeneszerző műveit feldolgozni, mint Beethoven. Mint minden újragondolásnál, itt is nagyon fontosnak tartottam megőrizni a kompozíciók eredeti üzenetét és hangulatát. Emellett megpróbáltam elképzelni, hogy ha a Mester ma élne, miként hangszerelné át a saját darabjait. Úgy gondolom, ma is merész, karakteres és újító szellemű lenne. Ezt az irányt követtük mi is a feldolgozásoknál. Bátran használjuk a ma divatos ritmusokat, a modern jazz és popzene új stílusjegyeit. Az igazán nagy művek kiállják az idő próbáját, mai környezetbe kerülve pedig újjászületnek, és olyan hatást keltenek, mintha most írták volna őket.” Sárik Péter
